A felvételen a zöld fűben ül, hajába tűzött vadvirágokból font koszorúval, és egy sötét hajú, jóképű fiú öleli át a vállát – neki is hasonló virágfüzér díszíti a fejét. Annyi esztendő telt el azóta, mégis, valahányszor Eszter tekintete erre a képre esik, a szíve ma is kihagy egy ütemet.
Akkoriban már közel egy éve dolgozott a „Country Bisztró” nevű út menti kávézóban, amikor megismerte Leventét. Egy forró nyári délelőtt szokatlanul nagy volt a forgalom. A teremben alig lehetett mozdulni, Eszter pedig tálcával a kezében cikázott az asztalok között, próbálva lépést tartani a türelmetlen vendégekkel.
Egy óvatlan pillanatban megbotlott a sima padlón, és a kezében egyensúlyozott paradicsomlé egyenesen egy ablak melletti asztalnál ülő férfi világos ingére borult. A rikító vörös folt lassan szétterült az anyagon. Eszter arca elsápadt. Első pillantásra látszott, hogy az ing nem olcsó darab.
Mire feleszmélt volna, már ott termett mögötte Gergő, a tulajdonos. Körülugrálta a vendéget, miközben a lányra förmedt, és elbocsátással fenyegetőzött.
– Ugyan, nincs szükség ekkora felhajtásra – szólalt meg nevetve a férfi, majd Eszter felé nyújtotta az autókulcsát. – A szüleimhez készülök a nyaralóba, van a kocsiban egy tiszta pólóm. Megtenné, hogy kihozza a hátsó ülésről a hátizsákomat?
– Majd én elintézem, Levente úr! – csapott le a kulcsra Gergő. – Még a végén ez a lány az autójában is kárt tesz valamiben.
Amikor kettesben maradtak, Eszter végre ki tudta nyögni a bocsánatkérést.
– Nagyon sajnálom, ilyesmi még sosem fordult elő velem. Természetesen megtérítem a kárt.
– Ugyan már, miféle kárt? – legyintett a férfi. – Igazán nem történt semmi. Egyébként hogy hívják?
– Eszter.
– Levente vagyok – mutatkozott be, és kezet nyújtott.
A lány félénken viszonozta a kézfogást, és most először mert igazán a szemébe nézni. Magas volt és sportos alkatú, szürke szemeiben pajkos fény csillant, szája sarkában könnyed mosoly bujkált.
Gergő hamarosan visszatért a hátizsákkal, és felajánlotta, hogy megmutatja, hol tud átöltözni. Ahogy elhaladt Eszter mellett, odasziszegte:
– Nem műszak van még? Vagy már végeztél?
Később, miközben egy szerelmespár fizetett nála, vidám hang ütötte meg a fülét.
– Eszter, szánna rám még egy percet?
Megfordult. Levente már friss kék pólóban ült ugyanannál az asztalnál.
– Felveszi a rendelést? – kérdezte.
– Természetesen.
A lány zavarban volt, miközben kiszolgálta. Érezte, hogy elvörösödik. Amikor Levente távozott, Gergő személyesen kísérte ki, majd visszatérve kacsintott Eszterre.
– Ne haragudj az előbbiért. Direkt játszottam meg magam, nehogy rád terhelje az inget. Többe kerülhetett, mint a havi béred.
– Honnan ismeri őt? – kérdezte Eszter.
– Ugyan már! Levente Balázs fia. A polgármester gyereke. Itt mindenki tudja, kicsoda.
Estére Eszter annyira kimerült, hogy a reggeli incidens is kiment a fejéből. Csak arra vágyott, hogy hazaérjen és az ágyába zuhanjon. Már sötét volt, a busz pedig sehol. Nem lehetett tudni, mikor érkezik.
Ekkor egy világos színű autó gördült a bisztró elé. Eszter ösztönösen hátrált egy lépést, majd felismerte a járművet. Mit keres itt a polgármester fia?
Levente kiszállt, elővett a hátsó ülésről egy hatalmas csokrot, és határozott léptekkel odament hozzá. A lány kezébe nyomta a virágokat.
– Végeztél? Ne haragudj, nem tudtam, melyik a kedvenced, így maradtam a klasszikus fehér rózsáknál. De ígérem, legközelebb már a kedvenceidet hozom.
– Legközelebb? – hebegte Eszter. – Miért is?
– Mert udvarolni szeretnék neked – nevetett fel Levente. – Ilyen szép az este. Mit szólnál egy kis kiruccanáshoz?
A fáradtság egy csapásra elszállt. Az egész olyan volt, mintha álmodna. Egy pillanatra úgy érezte, bárhová követné ezt a fiút – aztán eszébe jutott a kopott farmerja, az egyszerű pólója és zilált haja.
– Nagyon kedves, de ma borzasztóan elfáradtam – mondta sajnálkozva. – Talán máskor.
– Holnap? – kérdezte Levente azonnal.
– Holnap – ismételte meg halkan.
Másnap találkoztak – és attól kezdve szinte elválaszthatatlanná váltak. Első látásra fellángoló szerelem volt az övék.
Levente a közgazdasági kar hallgatója volt, sikeresen túl a vizsgaidőszakon, így rengeteg szabadideje akadt. Naphosszat együtt voltak. Júliusban elutaztak pihenni. Mivel Eszternek nem volt útlevele, külföld szóba sem jöhetett, ezért tíz varázslatos napot töltöttek Balatonfüreden. Levente bemutatta őt az egyetemi barátainak is. Vidám társaság verődött össze: fürödtek, grilleztek, késő estig nevettek a vízparton.
Eszter életének legfényesebb, leggondtalanabb nyara volt az a nyár. Olyan önfeledt boldogságot, mint akkor, sem előtte, sem utána nem érzett többé, és még nem sejtette, milyen hamar próbára teszi majd az élet ezt a törékeny idillt.