— Semmi baj — felelte Eszter halkan, és elkísérte Rékát az ajtóig.
Körülbelül egy hónap telt el, amikor Eszter a közeli szupermarketben belebotlott Benedekbe. A férfi látványosan lefogyott, arca beesett volt, bőre sápadt.
— Eszter! — derült fel egy pillanatra. — Hogy vagy mostanában?
— Jól. A magam módján rendben vagyok. És te?
Benedek vállat vont.
— Tímea lelépett. Azt mondta, elege lett abból, hogy folyton füllentek, meg hogy minden fillért sajnálok.
Eszter nem szólt közbe, csak figyelte.
— Tudod… akkor régen… tényleg undorítóan viselkedtünk — folytatta a férfi zavartan. — Amikor Rékával odamentünk hozzátok. Mintha nem is emberek lettünk volna.
— Megtörtént. Elmúlt — válaszolta Eszter tárgyilagosan.
— Márkot láttad mostanában?
— Nem. És nem is tervezem.
— Bölcs döntés. Teljesen lecsúszott. Kirúgták, azóta iszik. Az a fiatal lány pedig azonnal eltűnt, amint elfogyott a pénz. Most az anyjánál húzza meg magát.
Eszter lassan bólintott. Nem érzett sem kárörömöt, sem együttérzést — csak ürességet.
— Mennem kell — mondta végül, és a kijárat felé indult.
— Eszter! — szólt utána Benedek. — Jól tetted, hogy kiléptél abból az egészből. Tényleg.
Eszter élete közben fokozatosan sínre került. Előléptették a munkahelyén, beiratkozott egy francia nyelvtanfolyamra, esténként színházba járt. Mindazt pótolta, amit éveken át háttérbe szorított Márk mellett.
Egy este, amikor hazafelé tartott, a ház előtt ismerős alakot pillantott meg. Márk volt az. Megtörtnek tűnt: soványabb lett, borostás arca elhanyagoltságot árult el, ruhája gyűrött volt.
— Eszter… — lépett oda sietve. — Kérlek, bocsáss meg!
— Menj el, Márk.
— Rájöttem mindenre! Ostoba voltam! Adj még egy esélyt!
— Késő. Fordulj meg és menj.
— De szeretlek!
Eszter végigmérte.
— Nem. Te saját magadat szereted. Most csak valakit keresel, aki újra kiszolgál. Én erre nem vagyok hajlandó.
— Kérlek, csak még egy lehetőséget!
— Rengeteget kaptál. Mindet elpazaroltad. Elég volt.
Márk megragadta volna a karját, de Eszter határozottan kirántotta.
— Ne érj hozzám! Ha még egyszer megpróbálod, rendőrt hívok.
— Szívtelen vagy! — kiabálta a férfi. — Miattad ment tönkre az életem!
— Nem miattam — felelte nyugodtan. — A saját kapzsiságod, az önzésed és az emberekkel szembeni lekezelésed juttatott idáig. Pontosan azt arattad le, amit elvetettél.
Ezzel elsétált mellette, belépett a kapun, és becsukta maga mögött. Márk az egyre sűrűbb esőben maradt.
Egy esztendővel később Eszter megismerkedett Balázzsal, aki a szomszédos osztályon dolgozott. Figyelmes volt, udvarias, és soha nem követelt tőle olyasmit, ami számára megalázó lett volna.
Amikor összeházasodtak, Réka is ott volt az esküvőn, és őszinte örömmel mosolygott rájuk. Benedek egy képeslapot küldött abból a városból, ahová a válása után költözött.
Márkról többé nem érkezett hír. Úgy hallotta, alkalmi munkákból próbál megélni, de sehol sem marad sokáig. A természete mindenütt utoléri.
Eszter néha, új otthonuk barátságos nappalijában ülve, felidézte azt a napot, amikor Márk parancsba adta, hogy a semmiből lássa vendégül a rokonait. Akkor, abban a pillanatban fordult meg minden. Akkor döntött úgy, hogy nem tűri tovább a megaláztatást. Akkor választotta saját magát.
— Min tűnődsz? — ült le mellé Balázs, és gyengéden átölelte.
— Csak úgy… az életen — mosolygott Eszter.
— Rendeljünk vacsorát? Vagy főzzünk valamit együtt?
— Főzzünk. Ketten.
— Rendben — nyomott puszit a hajára Balázs.
Eszter hozzásimult. Az élete végre egyenesbe került. A múlt pedig, benne egy férfival, aki sosem tanulta meg, hogy a szeretetet és a tiszteletet nem lehet kierőszakolni, lassan végleg a távolba veszett.