— Most érkeztünk ide, és máris elküldenél? — csattant fel Réka ingerülten.
— Azt mondtam, menjetek! — Márk talpra ugrott, hangja keményen visszhangzott a falak között. — Azonnal hagyjátok el a lakásomat!
Eszter végül három napra az édesanyjához költözött. Ezalatt Márk szinte megszállottan próbálta elérni: újra és újra hívta, üzenetekkel bombázta, sőt még Ilona lakásánál is megjelent. Az asszony azonban hajthatatlan maradt.
— Eszter nem kíván veled beszélni — közölte az ajtón keresztül higgadtan. — Menj haza, fiam.
A negyedik napon Eszter elhatározta, hogy visszamegy a közös lakásba, de csak azért, hogy összeszedje a holmiját. Úgy számolt, Márk dolgozik majd, ám amikor belépett, a férfi a konyhaasztalnál ült.
— Eszter! — pattant fel azonnal. — Visszajöttél?
— Csak a dolgaimért — felelte tárgyilagos, hűvös hangon.
Bement a hálószobába, elővette a bőröndöt, és módszeresen pakolni kezdett. Márk az ajtófélfának dőlve figyelte minden mozdulatát.
— Beszélnünk kellene…
— Miről? — fordult felé élesen. — Arról, ahogy megaláztál a rokonaid előtt? Vagy inkább arról, hogy te szórod a pénzt két kézzel, én pedig próbáljam előteremteni a vacsorát a semmiből?
— Tudom, hibáztam. Most már belátom.
Eszter megállt egy pillanatra, és hosszan ránézett.
— Nem egyszerű tévedésről van szó, Márk. Nálad ez már szokás. Mindig ugyanaz történik.
— Meg fogok változni, esküszöm!
— Ezt mondtad akkor is, amikor a hűtő helyett tévét vettél. Aztán amikor a prémiumodat elittad a barátaiddal. És akkor is, amikor…
— Elég! — csapott a falra dühében. — Meddig akarod még ezt az orrom alá dörgölni?
— Amíg a múltunk nem válik mássá — felelte csendesen. — De nem fog. Ez volt a mi életünk. Vagy inkább annak a romjai.
Amikor végzett, behúzta a bőrönd cipzárját, és az előszobába vitte. A küszöbnél még egyszer visszafordult.
— Egyébként Benedek tegnap felhívott. Bocsánatot kért. Azt mondta, igazam volt. És elárult valamit.
Márk arca megfeszült.
— Mit mondott?
— Hogy egy hónapja kölcsönadtál neki tízezer forintot, amit aztán játékszerekre költöttél. Nekem pedig azt hazudtad, hogy késik a fizetésed.
A férfi elsápadt.
— Ez nem teljesen úgy történt…
— Mindegy már — szakította félbe Eszter. — Élj úgy, ahogy jónak látod. Csak nélkülem.
Az ajtó halkan csukódott be mögötte.
Két hónap telt el. Eszter egy apró garzonba költözött a munkahelye közelében. A válóper elindult; Márk nem gördített akadályt elé, mintha ő is tudná, hogy nincs visszaút.
Egy este azonban váratlanul csengettek. Réka állt a küszöbön.
— Bejöhetek egy percre? — kérdezte bizonytalanul.
Eszter szó nélkül félreállt.
— Készítsek teát? — ajánlotta udvariasan.
— Igen, köszönöm — ült le Réka a konyhaasztalhoz. — Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek.
Eszter meglepetten nézett rá.
— Miért most?
— Mindenért. Azért, mert beleavatkoztam a dolgotokba. Mert Márkot ellened hangoltam. És mert úgy viselkedtem, ahogy nem lett volna szabad.
— Mi változott?
Réka lesütötte a szemét.
— Gergő megtudta Leventét. Nem tudom, hogyan, de rájött. Benyújtotta a válókeresetet. És azt mondta, pontosan azt kaptam, amit megérdemeltem. Hogy mások családját nem lehet szétrombolni, és arra építeni a saját boldogságot.
Eszter csendben töltötte ki a teát a csészékbe.
— És még valami — tette hozzá Réka keserű mosollyal. — Márk most egy nála tíz évvel fiatalabb lánnyal él. A lány teljesen kiforgatja a vagyonából. Az autóját is eladta, hogy bundát vehessen neki.
— Nem sajnálom — mondta Eszter nyugodtan.
— Jól teszed. Ő választotta ezt az utat. Ahogy én is a magamét.
Néhány percig csönd ült a konyhára, majd Réka felállt az asztaltól.
— Köszönöm, hogy meghallgattál. És még egyszer: bocsánat.