…előteremtette volna az összeget, még akkor is, ha kölcsönt kell felvennie. De akkor miért nem kapott esélyt?
A kérdőjelek csak gyűltek benne, felelet azonban egy sem érkezett.
Aznap este, miközben Lilla az íróasztalnál görnyedve a házi feladatát írta, Eszter végül erőt vett magán, és tárcsázta az édesanyját.
— Szia, anya. Hogy vagytok? Jól telik a pihenés? Csak szólok, láttam Réka tengerparti képeit, úgyhogy kár lenne tagadni. Elvittétek az összes unokát nyaralni, az enyémet kivéve. Ez szerinted rendben van?
A vonal túlsó végén rövid csend támadt.
— Eszterkém, ezt meg tudom magyarázni…
— Hallgatlak.
Ildikó sóhajtott egyet, mintha időt próbálna nyerni.
— Gergő felajánlotta, hogy kifizeti a saját gyerekei részét. Azt mondta, már mindent leszerveztek, jegyeket is vettek. Tudod… neki most más anyagi lehetőségei vannak, mint neked.
— És engem miért nem kérdeztetek meg? Miért nem mondtátok, hogy beszállhatok?
Újabb hallgatás következett.
— Úgy gondoltuk, neked most szorosabb a keret. Nem akartunk kellemetlen helyzetbe hozni.
Eszter ajkán keserű mosoly futott át. Milyen figyelmesek. Eldöntötték helyette, mire képes, és mire nem.
— És ha mégis elő tudtam volna teremteni a pénzt?
— Ne haragudj, kérlek. Felesleges ezen rágódni. Így alakult… Nem akartunk megbántani.
A beszélgetés után Eszter hosszú ideig mozdulatlanul ült a kanapén. A mellkasában egyszerre kavargott düh és szégyen. Nemcsak kihagyták a családi tervből — hazudtak is neki a felújításról, csak hogy ne kelljen kimondaniuk: nem jut mindenkire, és Gergő gyerekei fontosabbak.
— Anya, kész vagyok! Átmehetek Rékához? Vagy ugorjunk el a nagyihoz megnézni az új fürdőt? — dugta be a fejét Lilla az ajtón, kezében a matekkönyvvel.
— A felújítást elhalasztották — felelte Eszter hűvösen. — Másra kellett a pénz.
A kislány értetlenül pislogott, de az anyja hanghordozása elég volt ahhoz, hogy ne kérdezzen tovább.
Aznap éjjel Eszter csak forgolódott. A plafont bámulva azon törte a fejét, miként mondja el Lillának, hogy a nagyszülők a többiekkel elutaztak a tengerhez, őt pedig egyszerűen kihagyták. Hogy léteznek kedvencek és kevésbé fontos unokák.
Aztán egy másik gondolat kezdett körvonalazódni benne. Hideg és határozott.
Mi lenne, ha bebizonyítaná, hogy Lilla semmivel sem marad el a többiektől? Hogy ő, egyedülálló anyaként is képes olyan nyaralást szervezni, amelyre mindenki felkapja a fejét?
Reggelre már tiszta terv rajzolódott ki előtte. Nem jelenetet kell rendezni. Nem sértődött hallgatás vagy sírás segít. Hanem tudatos, megfontolt lépések.
A reggelinél figyelte a lányát. Lilla lekvárral kente a pirítóst, a lábát lóbálta, és egy TikTok-slágert dúdolt. Gondtalan volt és mit sem sejtett.
— Lilla, ha te választhatnál, hova mennél idén nyáron? — kérdezte Eszter könnyed hangon.
— A tengerhez! — vágta rá azonnal, csillogó szemmel.
— És ha inkább Győrbe mennénk? Vagy Szegedre? Hallottam, nyílt ott egy hatalmas vízipark.
— Nem, én tengerpartot szeretnék. Ha megengedhetjük magunknak.
Eszter magabiztos mosolyt erőltetett az arcára.
— Meg fogjuk engedni. Ígérem.
A munkahelyén elsőként a megtakarítási számlájára nézett rá. Nagyjából negyvenezer forint állt rajta. Ebből kijött volna egy szerény hét Hvaron — de utána hónapokig spórolhatna minden fillérrel.
Felállt, és odalépett Nikoletthez.
— Nem tudsz valami gyorsan vállalható pluszmunkát? Olyat, amit esténként lehet csinálni?
— Gyors? — gondolkodott el Nikolett. — Van egy ügyfelem, orvosi témájú weboldalra keres szövegírót. Jól fizet, de sok az anyag. Ha belehúzol, egy hét alatt akár húszezer forintot is összeszedhetsz.
— Küldd át az elérhetőségét!
Attól az estétől kezdve, miután Lilla elaludt, Eszter a laptop előtt ült. Cikkeket írt visszérproblémákról, gyomorhurutról, csontritkulás-megelőzésről. A szeme égett a fáradtságtól, az ujjai zsibbadtak, de nem állt meg. Egyetlen cél lebegett előtte: megmutatni, hogy a lánya nem másodrangú.
Három nap múlva újra csörgött a telefon.
— Eszterkém, holnap indulunk haza. Hozzunk Lillának kagylót? — kérdezte Ildikó.
— Nem szükséges — válaszolta hűvösen. — Mi is készülünk valahová.
— Hová?
— A tengerhez. Porečbe.
Poreč nevét csak úgy mondta. Tudta, hogy egy ilyen szintű üdülésre aligha futná, de ezt nem kellett részleteznie.
— És miből telik rá? Azt mondtad, most szűkösebb az időszak…
— Megoldottam. Dolgoztam érte.
— Ugye nem vettél fel hitelt? — hallatszott aggodalom az anyja hangjában.
— Nem. Tisztességes munkával kerestem meg.
— Miért nem szóltál előbb? Mehettünk volna együtt is…
Eszter elmosolyodott.
— Ti sem szóltatok a saját terveitekről. Így legalább egyenlőek vagyunk, nem gondolod?
Másnap a szülők visszaérkeztek a nyaralásból, és Eszter már tudta, hogy a találkozás egészen más hangulatban fog zajlani, mint korábban bármikor.