– Elvitted az összes unokát nyaralni, az én gyerekemet kivéve. Ez komolyan rendben van szerinted, anya? – csattant fel Eszter.
Idegesen forgatta az ujján a jegygyűrű helyén maradt karikát, miközben a telefonján megnyitott banki alkalmazás piros számai villogtak előtte. Megint mínuszba csúszott a számla. Ismét döntés elé került: egy hétre elegendő bevásárlás, vagy Lillának az új tornacipő, amire már hetek óta szüksége volt. A kislány szinte egyik napról a másikra nőtt ki mindent, a gyerekcipők ára pedig olyan volt, mintha aranyból öntötték volna őket.
– Anya, mikor megyünk a mamáékhoz a telekre? – pillantott fel a tízéves Lilla a tabletje fölül, ahol épp egy szivárványszínű unikornist rajzolt.
– Nem tudom, szívem. Talán a hétvégén – felelte Eszter, kissé elrévedve.
– És a tenger? Réka azt mondta, a nagyi megígérte, hogy idén nyáron levisz minket a tengerhez. A felnőttek mindig betartják, amit ígérnek, igaz?
A kérdés úgy szorította össze Eszter mellkasát, mintha valaki belülről markolta volna meg.
Réka – a testvére, Gergő lánya. A sikeres, talpraesett unokahúg, aki egyetem után egy informatikai cégnél helyezkedett el, új építésű lakást vett, és rendszeresen posztolt fényképeket külföldi utazásokról, elegáns éttermekről, gondtalan hétvégékről.
– Majd kiderül – tért ki a válasz elől Eszter.
Valójában pontosan tudta, hogy nem engedhet meg magának tengeri nyaralást. A válás óta eltelt két év alatt a gyerektartás hol érkezett, hol nem, az apró reklámügynökségnél végzett szövegírói munkája pedig éppen csak fedezte a rezsit és az alapvető kiadásokat. A tenger számára inkább egy képernyőn felvillanó, mások életéhez tartozó díszlet maradt.
Ekkor hirtelen megszólalt a telefon, a csengés élesen visszhangzott a kis lakásban.
– Eszterkém, szervusz. Minden rendben nálatok? Nálunk most nincs – hallatszott Ildikó kissé zavart hangja. – Azért hívlak, mert apáddal úgy döntöttünk, lefújjuk a gyerekekkel tervezett tengeri utat.
Eszter megdermedt. Alig egy hónapja még lelkesen szervezték, hogy mindhárom unokát – Lillát, Rékát és a kis Marcelt – elviszik egy hétre Hvarra. A gyerekek már felfújható úszógumikról és kagylógyűjtésről álmodoztak.
– Mi történt? – kérdezte csendesen, bár sejtette a választ.
– Belevágtunk a fürdőszoba felújításába. A csempe teljesen feljött a falról, nem halogathattuk tovább. És hát pénz… abból nincs több.
Eszter bólintott, bár az anyja nem láthatta. Tudta, hogy a szülei két nyugdíjból élnek, minden forintot meggondolnak. Három gyerekkel nyaralni komoly kiadás.
– Ne aggódj, anya. A gyerekek megértik.
– Lillának még ne mondd el, kérlek. Majd hétvégén én beszélek vele.
A hívás után Eszter hosszú ideig ült a konyhában, tekintete a kopott tapétán pihent. Sajnálta a lányát. Lilla már előkészítette a piacon vett panamakalapot és a napszemüveget, mintha bármelyik pillanatban indulhatnának.
A hétvégén kimentek a szülőkhöz. A régi kertvárosi telep csendes utcáit még mindig áthatotta az a fajta összetartás, ahol a szomszédok köszönnek egymásnak, és friss uborkát nyomnak a másik kezébe.
Eszter mindig megkönnyebbült itt. Nem kellett a számlákon rágódnia, nem számolgatta fejben a maradék pénzt.
– Lillácskám – szólította meg Ildikó óvatosan, amikor az unoka kifulladva visszaért a kertből –, sajnos a tengeri utazás most elmarad.
A kislány arca egy pillanat alatt komollyá vált.
– Teljesen?
– Igen. A felújítás mindent elvisz.
Lilla csak bólintott, olyan felnőttes belenyugvással, ami túl korainak tűnt egy tízévesnél.
– Nem baj, nagyi. Talán jövőre.
Ildikó magához ölelte, és Eszter észrevette a lánya szemében felcsillanó könnycseppet.
Két hét telt el.
Eszter az irodában ült, egy unalmas cikket szerkesztett „a blokklánc technológia logisztikai alkalmazásairól”, amikor pittyent a telefonja. Mellette Nikolett épp egy céges bulin készült fotót töltött fel.
Eszter gépiesen görgetett, majd hirtelen megakadt a szeme egy ismerős arcon.
Réka mosolygott a tengerparton, kezében hatalmas kagyló. A kép alá ez volt írva: „Hvar, gyerekstrand. Réka imádja!” A bejegyzést Kinga, Gergő felesége tette közzé.
Eszter ujjai elfehéredtek a készüléken. Tovább lapozott.
Újabb fotó: Réka és Marcell homokvárat építenek. A nagypapa épp úszni tanítja Rékát. A nagymama fagylaltot vesz nekik a sétányon.
Tehát mégis elutaztak. Mindannyian. Csak Lilla maradt ki.
– Jól vagy? Olyan sápadt lettél – fordult hozzá Nikolett. – Történt valami?
– Semmi különös – zárta be gyorsan az alkalmazást Eszter. – Családi ügy.
A nap hátralévő része ködbe burkolózott. Nem tudott koncentrálni, a gondolat újra és újra visszatért:
Miért nem mondtak igazat? Három gyerekre nem futotta, kettőre igen? Vagy talán nem is a pénzről volt szó?
Próbált magyarázatot találni. Lehet, hogy az utolsó pillanatban változott a helyzet? De akkor miért nem szóltak, hogy Lilla is csatlakozhat?
Kifizette volna. Valahogy előteremtette volna a szükséges összeget, még ha kölcsönt is kellett volna felvennie.