Márkot teljesen váratlanul érte Vivien megjelenése; szinte szólni sem tudott a meglepetéstől.
– Ugye megmondtam, hogy ideje lenne bemutatni Vivent anyának, te meg csak halogattad – jegyezte meg kaján félmosollyal a húga, Nóra, akiről kiderült, hogy mindenről tudott, ami köztük zajlik.
Az apja, aki ritkán szólt bele bármibe, most mégis határozottan megszólalt:
– Ha valódi érzelmek vannak köztetek, én nem gördítek akadályt elétek. Az élet majd eldönti, mire mentek együtt.
Nem sokkal később Márk átköltözött Vivienhez. Szinte naponta hazajárt ugyan, mert segítenie kellett Erikának a bolt körüli teendőkben: lisztet és más árut szállított, pakolt, intézte a beszerzést. Gyakran Vivien is vele tartott. Meglepően gyorsan beilleszkedett a családba, magától értetődő természetességgel mozgott közöttük, mintha mindig is közéjük tartozott volna.
Május végén ünnepelték Márk tizenkilencedik születésnapját. A család kirándulni ment, bográcsoztak és grilleztek, házi bort kortyolgattak, rengeteget nevettek és fotózkodtak. Vivien egy akkoriban csúcskategóriásnak számító Apple iPhone 4-gyel lepte meg, amit Márk büszkén mutogatott mindenkinek.
Június végére befejezte a főiskolát. Állást keresni nem volt értelme, hiszen ősszel bevonult katonának, ráadásul Erikának is nagy szüksége volt rá: éppen egy munkásétkezdét indított, ahol minden kéz számított.
Erika látta, mennyire boldog a fia, és örült a fiatalok örömének, mégis motoszkált benne valami nehezen megfogalmazható aggodalom. Nem sokkal később kiderült, hogy nem alaptalanul.
Október elején Márk váratlanul hazaköltözött. A család kérdéseire alig felelt, csak annyit mondott, hogy a bevonulásig itthon marad, és sehová nem megy. Nem sokkal utána Vivien is megérkezett, könnyek között kérlelte, hogy gondolja meg magát.
Kiderült, hogy amíg a lány nem volt otthon, az édesanyja felkereste Márkot. Régóta készült rá, hogy a szemébe mondja a véleményét. Meg is tette – és nem finomkodott. „Naplopó, élősködő, törtető senkiházi egy nincstelen családból” – ezek voltak a legenyhébb jelzői. A többi szava durva, trágár sértésekből állt. Márk elképedt: el sem tudta képzelni, hogy ez a mindig elegáns, kifogástalan modorú asszony úgy tud káromkodni, mint egy kocsmai verekedő.
A nő jelenlétében Márk némán a szobába ment, elővette a táskáját, és szó nélkül elkezdte beledobálni a holmiját.