– Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, veszek neked egy új bundát. Vagy elutazhatunk valami szigetre. Csak dobd már ki azokat a papírokat – próbálkozott tovább.
Lilla lassan felegyenesedett. Most magasabbnak és határozottabbnak tűnt, mint ahogyan Gergő valaha is látta.
– A kulcsaidat tedd le az asztalra.
– A kulcsokat. Taxit is hívtam neked. „Economy” kategória. Ideje megszoknod, hogy a lehetőségeidhez mérten élj.
Gergő hitetlenkedve bámulta. A hajdani engedelmes feleség helyén egy távolságtartó, kemény nő állt előtte. Abban a pillanatban értette meg, hogy vesztett. Nem azért, mert Lilla ravaszabb lett volna, hanem mert ő túl sokáig nézte őt ostobának.
Szó nélkül az éjjeliszekrényre ejtette a kulcscsomót. Felkapta a két bőröndöt, félrerúgott egy cipős dobozt, és hátra sem pillantva kilépett az ajtón.
Lilla odalépett, és elfordította az alsó zár kulcsát. Kétszer kattant. A hang száraz volt és visszavonhatatlan.
A lakásban csend telepedett meg. Az a fojtogató feszültség, amely évek óta ott vibrált a falak között, egyszerre szertefoszlott. Visszasétált a konyhába, kivett egy almát a tálból, beleharapott. Ropogós és édes volt.
Holnap új fejezet kezdődik – munka, iratok, beszélgetés a gyerekekkel arról, miért költözik külön apa. Nem lesz könnyű. De félelmet nem érzett. Inkább olyan megkönnyebbülést, mintha hosszú idő után ledobta volna a szűk, magas sarkú cipőt, és mezítláb lépne puha szőnyegre.
Lilla elmosolyodott a sötét ablakban tükröződő arcára. Parasztlány? Legyen. De ez az otthon az övé.