– A bejelentett lakcímedre mész vissza – folytatta higgadtan. – Abba a kollégiumi szobába, ha jól emlékszem.
Gergő felhorkant, és a kezében tartott mappát dühösen a komódra csapta.
– Teljesen elment az eszed a tűzhely mellett? A lakást a házasság alatt vettük! Bíróságra viszem az ügyet, és kiforgatlak mindenből, még mezítláb fogsz könyörögni a hóban!
Lilla rezzenéstelen arccal elővett egy megsárgult dokumentumot, és gondosan az asztal közepére simította.
– Valami fölött elsiklottál, Gergő. Vagy talán sosem érdekelt igazán, amikor tíz éve megvettük ezt a lakást. Akkoriban sokkal jobban lekötött a saját imázsod építése.
Közelebb tolta a papírt.
– Ez ajándékozási szerződés. Apám eladta vidéken az egész gazdaságát, és a vételárat az én számlámra utalta, kifejezetten lakásvásárlás céljára. A törvény szerint ez az én különvagyonom, nem képezi a közös vagyon részét. Ami pedig a céget illeti: az alapító az édesanyám. Te alkalmazott ügyvezető voltál. A felmondásod már aláírva vár.
Gergő kitépte a kezéből az iratot. Szeme ide-oda cikázott a sorok között, az arca foltokban vörösödött.
– Lilla… ezt most miért csinálod? Család vagyunk. Csak felkaptam a vizet, ennyi az egész. Azt akartam, hogy törődj magaddal, ne csak a konyhában élj. Feszültség van, érted? A piac őrült tempót diktál, minden rajtam csattan.
– Értem – bólintott Lilla halkan. – Nyomaszt a státusz. Zavar, ha valaki egyszerű.
– Dehogy zavar! Hiszen te vagy az én kincsem! – lépett közelebb, arcára erőltetett megbánást festve, mintha egyetlen gesztussal visszafordíthatná mindazt, ami már végérvényesen megváltozott.