Az új év tehát most nem ígéretet jelentett, hanem egyfajta startvonalat: innen indul majd minden kimondott szó és meghozott döntés.
Márk január ötödikén állított haza. Nem elsején, nem másodikán – pontosan ötödikén, amikor az ünnepi mámor már elpárolog, és csak a nehéz, ragacsos felismerés marad, hogy valami félresiklott.
A saját kulcsával nyitott be. Óvatosan fordította el a zárat, mintha attól tartana, hogy a zaj is provokáció lehet.
– Megjöttem – mondta a folyosó csendjének.
– Hallom – felelte Eszter a szobából. – Vedd le a cipőd.
Beljebb lépett, a cipőjét gondosan egymás mellé igazította, ahogy régen, amikor még hitt abban, hogy az apró rend számít. A kabátját is szabályosan akasztotta fel. Ajándékos szatyor nem volt nála.
– Boldog új évet – szólalt meg esetlenül az ajtófélfának támaszkodva.
– Neked is – válaszolta Eszter anélkül, hogy felállt volna a kanapéról. – Milyen volt édesanyád?
– Megvan – felelte túl gyorsan. – A szomszéd ideiglenesen megoldotta a fűtést.
– Ideiglenesen… mint mindig – bólintott a nő. – Ülj le, ha már itt vagy.
Márk helyet foglalt. Pár másodpercig csak a kezét nézte, mintha onnan várna erőt.
– Eszter… beszélnünk kell. Nyugodtan. Felnőtt módjára.
– Én is ezt szeretném – nézett rá egyenesen. – Nem kiabálni akarok. Tisztán látni.
– Megváltoztál – jegyezte meg a férfi. – Régebben engedékenyebb voltál.
– Nem változtam meg – felelte higgadtan. – Csak korábban mindent lenyeltem.
– Ugyanaz.
– Nem. A türelem akkor türelem, ha tudod, miért viseled el. Én azért hallgattam, mert rettegtem a veszekedéstől.
– És most már nem félsz?
– Most attól félek, hogy öt év múlva arra ébredek: nem a saját életemet éltem.
Márk félrenézett.
– Anyu azt mondta, teljesen kizártad őt.
– Senkit nem zártam ki – sóhajtott Eszter. – Egyszerűen nem akarok az ő elképzelései szerint működni.
– Idős ember.
– Hatvanöt éves. Amikor érdekében áll, energikusabb nálunk kettőnknél együtt.
– Igazságtalan vagy.
– Lehet. De legalább őszinte.
A férfi élesen kifújta a levegőt.
– Tudod, mit mondott elsején?
– Sejtem.
– Azt, hogy ha téged választalak, őt elveszítem.
Eszter lassan felvonta a szemöldökét.
– És ezért jöttél? Hogy ezt továbbadd?
– Nem. Azért, mert rájöttem, hogy sarokba szorítanak. Te is, ő is.
– Én nem állítottalak választás elé – felelte keményen. – Csak kimondtam, meddig megyek el.
– És ez nem ugyanaz?
– Nem. Ez az én életem feltétele.
– Te mindig magadat teszed az első helyre – mondta keserűen. – És én? És az anyám?