…mellette áll.
Körülbelül harminc perc elteltével ismét kinyílt a tárgyalóterem ajtaja, és a bíró visszafoglalta a helyét. A jelenlévők felálltak, majd feszült figyelemmel hallgatták az ítélet kihirdetését.
– A bíróság megállapítja Réka Szergyjevna Szokolova jogát a házasság alatt közösen szerzett vagyon ötven százalékára, ideértve az ingatlant, a bankszámlákon elhelyezett összegeket, valamint az üzletrészt is…
Gábor hirtelen felugrott a padról.
– Ez képtelenség! Fellebbezni fogok!
– Természetesen megteheti – felelte higgadtan a bíró. – Az ítélet azonban addig is hatályos marad.
Hat hónappal később Réka a konyhájában állt, a saját tulajdonrészéhez tartozó lakrészben, és omlós tésztát gyúrt egy születésnapi tortához. A hivatalos vagyonmegosztás után az egykori családi házat két különálló lakássá alakították, külön bejáratokkal. Az elején szokatlan volt a gondolat, hogy fal választja el attól az élettől, amelyet évtizedekig ismert, de idővel természetessé vált. Gábor amúgy sem sokszor bukkant fel errefelé – Viktóriánál lakott.
A telefonja pittyent egyet: új megrendelés érkezett a közeli kávézóból. Egy újabb torta másnapra. Réka elmosolyodott. Ki gondolta volna, hogy az otthoni sütögetésből egyszer valódi kisvállalkozás kerekedik?
Csengettek. Az ajtóban Márk állt, kezében hatalmas csokor virággal.
– Boldog születésnapot, anya!
– Jaj, Márkom! – ölelte át meghatottan. – Köszönöm, drágám!
– Hogy érzed magad? Látom, megint dolgozol – pillantott a lisztes kezére.
– Rengeteg a rendelésem! Két hétre előre betelt a naptáram, el sem hiszem.
– Büszke vagyok rád – ült le az asztalhoz. – Apa nem zaklat mostanában?
Réka lassan keverte a krémet.
– Átjött a múlt héten. Azt mondta, összeveszett Viktóriával.
– És mit akart?
– Azt, hogy költözzön vissza. Képzeld, azt mondta: „Réka, miért dobtuk el harminckét évünket? Kezdjük újra.”
– Mit feleltél?
– Azt, hogy elkésett. Mostanra találtam meg önmagamat.
Márk elégedetten felnevetett, és lecsippentett egy darabot a tésztából.
– Tényleg csodállak. Nem hittem volna, hogy ilyen erősen talpra állsz.
– Én sem – nézett ki az ablakon Réka. – Néha a legnagyobb veszteség mögött lapul a legnagyobb ajándék.
Aznap este megtelt a felújított nappali. Kollégák érkeztek a főiskoláról, új barátnők a sütőklubból, és ott volt a szomszéd, Eszter is. A válás után Réka teljesen átalakította a lakást: a sötét tapétákat világos falak váltották, a nehéz bútorok helyére könnyedebb darabok kerültek. Gábor mindig a komor, nehéz függönyöket kedvelte, ő viszont levegőre és fényre vágyott.
– Koccintsunk az ünnepeltre! – emelte poharát Eszter. – A mi hősünkre!
– Ugyan már… – pirult el Réka.
– De igen! – vágta rá Szilvia. – Sokan inkább csendben tűrnek. Te mertél változtatni.
Amikor az utolsó vendég is elköszönt, Réka fáradtan rogyott le a kanapéra egy csésze teával. Újra megszólalt a csengő. Az ajtóban Gábor állt, kezében egy doboz bonbon.
– Isten éltessen – mondta kelletlenül.
– Köszönöm – felelte Réka, de nem invitálta be.
– Beszélhetnénk pár percet?
– Miről?
– Hiányzol.
A nő végigmérte. Megviselte az idő, a tartása is megtört valamelyest, de a tekintete még mindig számító volt.
– És Viktória?
– Véget ért. Nem működött.
– És szerinted én működnék? – kérdezte halkan Réka. – Gábor, már más úton járok. Van saját életem.
– Miféle élet ez? Süteményeket készítesz? – húzta el a száját.
– Igen, azt is. Emellett barátaim vannak, kórusba járok, terveim vannak. Jól érzem magam.
– Nélkülem?
– Képzeld el. Harminckét éven át hozzád igazítottam mindent. Most magamhoz szeretném.
Gábor szó nélkül a kezébe nyomta a bonbont, majd megfordult és távozott. Réka becsukta az ajtót, hátát a falnak támasztotta.
– Sikerült – suttogta. – Tényleg sikerült.
Másnap reggel telefoncsörgés ébresztette. Esküvői tortát rendeltek harminc főre.
– Szombatra elkészül? – kérdezte a vonal túlsó végén egy fiatal nő.
– Természetesen – felelte magabiztosan. – Szombatra készen lesz.
Letette a telefont, és kitárta az ablakot. A tavaszi napfény beáradt a szobába. Cukrásztanfolyam, tengerparti utazás a barátnőkkel, és hamarosan az első unoka érkezése – Márk már izgatottan készült az apaságra.
Réka az égre nézett, arcán nyugodt mosollyal.
– Ki gondolta volna – mormolta –, hogy ötvenöt évesen kezdődik igazán az élet.