– Ez a helyes hozzáállás – erősítette meg halkan Krisztina. – Holnap találkozunk a bíróságon.
Másnap a tárgyalóterem meglepően szűkösnek tűnt Réka számára. Nem a filmekből ismert, impozáns helyiség volt, csupán egy egyszerű hivatalos szoba: kopottas fapadok, középen a bíró emelt asztala, a falon a címer. A levegő fülledt volt. Réka idegesen csavargatta a táskája pántját, és minden erejével azon volt, hogy ne pillantson Gáborra, aki vele szemben ült, magabiztos tartással, mintha csak egy üzleti megbeszélésre érkezett volna.
– Próbáljon megnyugodni – hajolt közelebb Krisztina. – A bizonyítékaink szilárdak.
– És ha mégis kitalál valamit? Maga nem ismeri őt úgy, mint én…
– Higgye el, nap mint nap találkozom ilyen típusú emberekkel – mosolyodott el az ügyvédnő. – Nézze csak, Balázs Markinnal jött. A tehetős ügyfelek kedvenc jogi képviselője. De a tények ellen ő sem tud varázsolni.
Ekkor belépett a bíró: egy középkorú, fáradt tekintetű asszony. Helyet foglalt, majd gyors mozdulatokkal átlapozta az aktákat.
– Megnyitom a Szokolov házaspár vagyonmegosztási perét – mondta tárgyilagos hangon. – A felperes képviselője?
Gábor ügyvédje felállt.
– Gábor Nyikolajevics Szokolov nevében kérem, hogy az alperes követeléseit utasítsák el. A vitatott vagyon kizárólag az én ügyfelem személyes forrásaiból került megvásárlásra, és minden az ő nevén szerepel.
Réka ujjai ökölbe szorultak. A felháborodás szinte égette belülről. Eszébe jutottak a lemondások, a spórolás, a pluszórák a főiskolán, amikor azt mondogatta magának: a közös jövőjükért teszi.
– Az alperes álláspontja? – fordult hozzájuk a bíró.
Krisztina határozottan felállt.
– Ügyfelem, Réka Szergyjevna, nem fogadja el a felperes állításait. A szóban forgó vagyon a házasság ideje alatt jött létre, és az alperes saját jövedelmével, valamint munkájával jelentősen hozzájárult annak megszerzéséhez. Ezt dokumentumokkal tudjuk igazolni.
Gábor hitetlenkedve felhorkant, és odasúgott valamit Balázsnak.
– Miféle dokumentumokról van szó? – kérdezte a bíró.
Krisztina elővette a gondosan összeállított dossziét.
– Itt találhatók a felperes által aláírt elismervények az építkezésre átvett összegekről. Továbbá számlák, amelyek bizonyítják, hogy az építőanyagokat Réka a saját bankkártyájával fizette ki. Mellékeltem a bankszámlakivonatokat is, amelyek jelentős készpénzfelvételeket mutatnak az építkezés időszakából. És természetesen tanúvallomásokat.
– Ez nevetséges! – ugrott fel Gábor. – Miféle papírok? Évek teltek el, semmire sem emlékszem!
– A rend fenntartása érdekében kérem, maradjon csendben – szólt rá szigorúan a bíró. – Csak akkor szólalhat meg, ha kérdést intézek önhöz.
Az iratok a bíró elé kerültek, aki aprólékosan átnézte őket.
– Hívjuk az első tanút: Márk Szokolovot.
Márk kissé sápadtan lépett be. Látszott rajta az idegesség.
– Meg tudja erősíteni, hogy édesanyja pénzzel támogatta a ház építését? – kérdezte a bíró.
– Igen – felelte halkan, de határozottan. – Gyerek voltam még, de emlékszem, hogy anya rendszeresen vitt pénzt az építkezésre. Mindig azt mondta: „Ez a fizetésem, ebből vesszük az anyagot.”
– Ez nem igaz! – csattant fel újra Gábor. – Csak az anyját próbálja védeni!
– Még egy ilyen közbeszólás, és kivezettetem – figyelmeztette a bíró.
A további tanúk sorra megerősítették Réka állításait. Eszter, a szomszéd, elmondta, hogy Réka hitelt vett fel az első részlet kifizetéséhez. Egy kolléganő a főiskoláról arról beszélt, hogyan vállalt Réka különórákat, hogy „összegyűljön a pénz a fürdőszobacsempére”.
Gábor arca tanúról tanúra egyre komorabb lett, ügyvédje idegesen lapozgatta a jegyzeteit.
– Szeretnék még egy dokumentumot bemutatni – szólalt meg Krisztina, és előhúzott egy megsárgult iratot. – Ez egy meghatalmazás, amelyben Réka felhatalmazza a férjét a cég ügyeinek intézésére. Emellett itt egy bankszámlakivonat, amely igazolja, hogy a vállalkozás indulótőkéje az ő megtakarítási számlájáról származott.
A teremben feszült csend telepedett mindenkire. Gábor arca elszíntelenedett.
– Ezt mégis honnan szerezték? – sziszegte.
– A bank archívumából – válaszolta nyugodtan Krisztina. – Az ilyen adatokat hosszú ideig megőrzik.
A bíró rövid tanácskozási szünetet rendelt el. Réka mozdulatlanul ült, mintha attól félne, hogy egyetlen mozdulattal megtöri a törékeny reményt.
– Sikerülhet? – kérdezte alig hallhatóan.
Krisztina halvány mosollyal ránézett.
– Gyakorlatilag már eldőlt. A törvény ebben az esetben egyértelműen az ön oldalán áll.
A folyosón tompán visszhangzottak a lépések, amikor a bíró visszatért, és mindenki feszült csendben várta, hogy kimondja a döntést.