Ez a jeges, kimért indulat volt az, amely az üzleti életben is mindig talpon tartotta Rékát.
Hangtalanul lerúgta a cipőjét, majd a nappali felé indult. Márk telefonja ott hevert a kanapén, hanyagul odavetve. A feloldókódot pontosan tudta – a saját születési évét állította be. A férfi valaha azt mondta, ez romantikus gesztus.
Réka megnyitotta az üzeneteket. „Nórácska” neve mellett apró szívecske villogott. A beszélgetésben ott voltak a másnap reggeli phuketi repülőjegyek fotói, az ő útlevelének beszkennelt másolata, és egy levelezés egy kétes hírű ingatlanközvetítővel. A téma: sürgős kölcsön, a lakás fedezetével, teljes tulajdonjog-átruházással. A terv primitív, de hatásos volt. Pénzt felvenni uzsorásoktól az ő lakására kiállított általános meghatalmazással, majd eltűnni az országból. Másnap pedig izmos verőlegények jelentek volna meg, hogy egyszerűen kitegyék őt a saját otthonából.
Egyetlen szó nélkül továbbította magának a képernyőfotókat, aztán visszatette a készüléket pontosan oda, ahol találta.
Ezután a saját mobilját vette elő, és tárcsázta a cége biztonsági vezetőjét.
– Levente? Azonnal jöjj a lakásomra. Hozd az embereket is. És értesítsd a rendőrséget. Különösen nagy értékre elkövetett csalási kísérlet. Igen, nyitva az ajtó.
Amikor Márk dúdolva kilépett a fürdőszobából, nem az várta, amire számított.
Réka a fotelben ült, egy magazint lapozgatva. Az ajtónál két komor biztonsági ember állt mozdulatlanul.
– R-Réka? – a törölköző majdnem lecsúszott a derekáról. – Azt hittem… tárgyaláson vagy.
– A megbeszélés itt zajlik, drágám – emelte rá a tekintetét. A szemében nem csillogott sem szerelem, sem fájdalom. Csak fáradt közöny. – Mesélj Thaiföldről. És arról a „vén banyáról”.
– Félreérted! – indult felé kapkodva, de az egyik őr szó nélkül az útját állta. – Ez csak vicc volt! Egy ostoba tréfa!
– A lakásom eljátszása tréfa? – bökött az asztalon heverő kinyomtatott üzenetekre. – Levente, gondoskodjatok róla, hogy felöltözzön. Utána adjátok át a járőröknek. A feljelentést már elkezdtem.
Tíz perc sem telt el, és csengettek. Márk addigra felöltözve, sápadtan ült egy széken, két őr felügyelete alatt.
Réka ajtót nyitott. A küszöbön egy erősen sminkelt fiatal nő állt, mellette egy férfi bőrmappával a kezében.
– Szia… Márk itthon van? – csicseregte a lány, és megpróbált Réka válla fölött belesni. – Mi csak a…
– Az utazás miatt jöttek? – tárta szélesre az ajtót Réka. – Fáradjanak be. Már várják önöket.
Amint a folyosón meglátták az egyenruhát, a „közvetítő” hirtelen megfordult, és a lift felé iramodott, de a lépcsőházban már elkapták.
A válóper és a nyomozás fél évig húzódott. Kiderült, hogy Márk még csak nem is ezen a néven született. Hivatásos szélhámos volt. Három hasonló ügye futott más városokban. Mindig ugyanaz a forgatókönyv: elcsábítani egy sikeres, kissé idősebb nőt, hozzáférni az irataihoz, majd pénzzel együtt felszívódni.
A lakást csak azért sikerült megmenteni, mert az adásvételt végül nem tudták lebonyolítani. Réka még aznap visszavonta a meghatalmazást.
Egy este, amikor munkából hazafelé tartott, a tavaszi fényben ismerős alakot pillantott meg a park felőli padnál.