…hazamenekült az anyjához egy tál borscsért ahelyett, hogy vett volna egy darab húst, és kettesben főztek volna valami egyszerű vacsorát. Akkor, abban a pillanatban hasított belé a felismerés: majdnem mindent elveszíthetett. Esztert. És azt a parányi életet is, aki még meg sem született.
– Várandós… – suttogta hitetlenkedve. – Eszter… Az én gyerekem?
– A miénk, te szerencsétlen – zokogta Eszter, de a hangjában már nem volt harag.
Márk térdre rogyott előtte. Az a nagydarab férfi, aki gond nélkül cipelt fel kanapékat az ötödikre, most az ölébe temette az arcát, és egész teste megremegett a sírástól.
– Bocsáss meg – tört ki belőle tompán. – Bocsáss meg, hogy ekkora bolond voltam. Hogy hagytam, hogy beleszóljanak az életünkbe. Azt hittem, így helyes… azt gondoltam, anya csak jót akar…
Eszter végigsimított a haján, miközben a saját könnyei is potyogtak. Abban az ölelésben több volt, mint megbocsátás: újrakezdés.
Másnap Kinga telefonált. Már készült a következő szemrehányásra.
– Márk, elintézted végre azt a szemtelen lányt?
– Anya – a férfi hangja kemény volt, szinte fémes. Ilyennek még sosem hallotta. – Most azonnal fejezd be.
– Tessék?! Hogy beszélsz velem? Ez mind az ő műve!
– Figyelj rám – vágott közbe Márk. – Eszter a feleségem. A gyermekemet hordja a szíve alatt. Ha te vagy Renáta még egyszer sértő szót mondotok rá, ha beleavatkoztok a házasságunkba, többé nem kerestek. Soha. Világos?
A vonal túlsó végén csend lett.
– Márk… unoka?
– Hogy fiú lesz vagy lány, az addig nem tartozik rád, amíg nem tanulsz meg tisztelettel beszélni az anyjáról. Mostantól a saját fejünk után megyünk. A pénzünk is közös, ahogy az normális. A ti megtakarításaitokkal pedig rendelkezettek ti. Egy ideig ne hívj. Majd jelentkezem, ha úgy érzem, lehet.
Letette. A keze remegett, de belül valami felszabadult benne, mintha vihar után kitisztult volna az ég.
Este hatalmas csokor fehér krizantémmal állított haza – Eszter kedvencei voltak. A bevásárlótáskák roskadoztak: marhahús, friss gyümölcs, túró.
– Mi ez a nagy készülődés? – mosolygott rá Eszter az előszobában.
– Ez maga a család – felelte Márk, és óvatosan a karjába kapta, mintha törékeny porcelán lenne. – Mostantól én is főzök. A srácok a raktárban megtanították, hogyan kell jó húst választani. A metszésnél nézd a rostokat, legyen rugalmas, a színe élénk, ne sötét. És képzeld, kefirben pácolva a legjobb. Mit szólsz egy kis saslikhoz?
– Benne vagyok – nevetett fel Eszter.
Az igazságosság nem mindig büntetést jelent. Néha annyit tesz, hogy az ember felébred, és végre értékeli azt, ami az övé.
Kinga visszafogta magát. Renáta még próbált élcelődni, de a nővére gyorsan leintette. Az egyetlen fia és a leendő unoka elvesztésének gondolata erősebb volt minden rosszindulatnál. Nem mert többé betolakodni a fiatalok életébe.
Hét hónappal később Eszter egészséges kisfiúnak adott életet, igazi erős alkat, akár az apja. Amikor a nagymama félénken megjelent a kórházi elbocsátáskor egy apró ajándékcsomaggal a kezében, Márk intett neki, hogy jöjjön közelebb. De közben Eszter kezét szorosan fogta, egy pillanatra sem engedve el. A határok világossá váltak, és onnantól kezdve senki sem merte átlépni őket.