Az ajtócsengő éles hangja akkor hasított bele a lakás csendjébe, amikor Emese már a fürdőszobában készülődött lefekvéshez. Az arcára felvitt pakolás lassan száradt, hajában csavarók sorakoztak. Zoltán, a férje, eközben békésen hortyogott a nappaliban a kanapén. A váratlan zajra Emese összerezzent, de végül mégis az ajtóhoz lépett.
— Nyisd ki! Látom, hogy elsötétül a kitekintő! — harsant fel Renáta hangja a folyosóról. Zoltán nővére sosem volt a visszafogottság mintaképe: testes alakja és túláradó energiája mindenhol azonnal feltűnést keltett.
Emese kelletlenül ajtót nyitott.
— Szia… — motyogta zavartan, miközben próbálta leplezni az arcán lévő krémet.
— Helló, drágám! De jó, hogy még ébren vagytok! A közelben sétáltunk, lekéstük az utolsó metrót, úgyhogy nálatok alszunk — jelentette ki Renáta, és már be is nyomult az előszobába. Utána beszuszakolta magát a férje, Gábor, valamint a hétéves fiuk, Levente.
— Hol a tesóm? Zoltán! Mit szundikálsz? Ébresztő, megjött a húgod! — rikkantotta, majd olyan harsány nevetésben tört ki, hogy Emesének önkéntelenül megrándult a szeme. Egy pillanat alatt világossá vált számára, hogy a békés estének vége.
— Emese, ne álldogálj ott! Pakolj ki valamit az asztalra, az éhes rokonság hosszú útról érkezett!
Emese beszédes pillantást vetett a férjére, de Zoltán csak vállat vont.
— Menjünk be a nappaliba, nézzünk tévét. Emese összedob valami könnyű vacsorát. Fiúk, gyerünk, kezdődik a meccs!
Emese tanácstalanul nézett körbe. Levente cipőstül mászott bele a kedvenc foteljébe, Gábor pedig ábrándos arccal jegyezte meg:
— Egy kis chips jól jönne a foci mellé. Mit gondolsz, Renáta, akad valami innivaló is hozzá?
— Mondd csak, Zoltán — szólalt meg Emese halkan, de metsző éllel a hangjában —, Gábornak vannak pótfogai?
Gábor fuldokolva köhögni kezdett, Renáta pedig még hangosabban kacagott.
— Na, te aztán tudsz beszólni! Gyere, mutasd meg a konyhát, segítek.
— Előbb megvárom, míg Levente letakarítja a fotelt!
— Te kis csibész! Levente, belépéskor le kell venni a cipőt!
A fiú fel sem nézett a telefonjából, lerúgta a tornacipőjét a padlóra, majd komoly arccal az orrába dugta az ujját.
Emese fintorogva vezette be Renátát a fürdőszobába.
— Tessék, itt egy rongy. Törölje át a fotelt. Utána jöhet a lakásnézés.
— Nahát, micsoda vendégszeretet… — dünnyögte Renáta, és a rongyot továbbadta a fiának, aki ugyan bólintott, de esze ágában sem volt nekilátni a takarításnak.
Emese fejében gyors terv körvonalazódott: készít néhány szendvicset, aztán hív egy taxit, és udvariasan elköszön a váratlan vendégektől. Miközben a kolbászt szeletelte, furcsa csobogó hangot hallott maga mögött. Amikor megfordult, döbbenten látta, hogy Renáta egy merőkanállal a kezében a tűzhelyen álló fazékból eszi a borscsot. A nő vigyorogva nézett rá, de közben elfelejtett nyelni, így a leves végigcsorgott az állán és a blúzán.
Cseppet sem zavartatva magát, Renáta a ruhája szélével letörölte az arcát, majd egy határozott mozdulattal lehúzta a blúzát, és Emese kezébe nyomta.
— Kimosnád, kérlek? Olyan szuper mosógépetek van! Nálunk még a régi darab működik, csak álmodozom egy ilyenről…
Emese tiltakozni akart, de az események túl gyorsan követték egymást. A kezében tartotta a levesfoltos ruhadarabot, amikor Levente rontott be a konyhába.
— Ki kell mennem a mosdóba! Van ott konnektor?
— Nincs… de minek? — kérdezte értetlenül Emese.
— Gábor! — üvöltötte Renáta —, Leventének sürgős!
A következő tíz percben mindenki ide-oda rohangált a lakásban hosszabbító után kutatva. Leventének érzékeny volt a gyomra: ritkán ment vécére, akkor viszont hosszasan, és kizárólag telefonnal a kezében. Most pedig a készülék lemerülőben volt.
Miután sikerült áramforrást biztosítani a gyereknek, a felnőttek visszatértek a konyhába. A mosás kérdése továbbra is ott lebegett a levegőben, és Emese érezte, hogy az este még tartogat számára meglepetéseket.