…jár a rendes koszt. Vegyél nyugodtan, ne szerénykedj, akár haza is vihetsz belőle.”
Eszter azonban nem csomagolt el semmit. Inkább kihasználta a lehetőséget: reggelizett, ebédelt és sokszor még vacsorázott is a munkahelyén. Mire hazaért, nem volt éhes, és ami még fontosabb, nem volt benne feszültség sem. Otthonra csupán néhány apróságot vásárolt magának: natúr joghurtot, gyümölcsöt, minőségi teát.
A hűtő tartalma idővel láthatatlan határvonal mentén kettévált. A felső polc Eszteré lett – ott sorakoztak a görög joghurtok, egy darab keményebb sajt, néhány avokádó. Az alsó részek Márkhoz tartoztak. Eleinte mirelit gombócok, olcsó felvágott és fehér kenyér hevert ott.
Márk, aki korábban megszokta a frissen sült fasírtot és a sűrű, gőzölgő levest, hamar rájött, hogy ez így nem lesz elég. A rakodómunkához erő kell; puszta szendvicseken nem lehet sokáig bútort emelgetni.
– Eszter, lesz ma vacsora? – kérdezte egy este, amikor egy üres lábasba nézett bele.
– Én már ettem az étteremben – felelte nyugodtan a nő. – Külön kasszán vagyunk, emlékszel? Mindenki gondoskodik magáról. Főzz tésztát, az gyors.
Márk kelletlenül kanalazta a sótlan főtt makarónit, míg Eszter arcpakolással az arcán olvasott a kanapén. Akkor döbbent rá igazán, mennyi ideje szabadult fel. Nem kellett órákat a tűzhely mellett állnia, nem tornyosult előtte zsíros edényhegy. A pénz sem folyt el észrevétlenül a „közösbe”: szépen gyűlt a saját számláján. Megengedett magának egy régóta vágyott téli csizmát, sőt masszázsbérletet is vett.
Két hét múltán Márk talált megoldást: munka után rendszeresen átjárt az anyjához vacsorázni.
Kinga eleinte diadalittas volt. A fia mellette ült az asztalnál! Renáta elégedetten jegyezte meg: „Látod, mégis visszatalált az anyjához, ha az a nő nem eteti rendesen.”
Az öröm azonban gyorsan elpárolgott.
Márk jó étvágyú, erős férfi volt. Egy műszak után képes volt fél fazék levest eltüntetni, majd repetát kérni a másodikból, végül teát inni süteménnyel.
– Anya, maradt még egy kis fasírt? – kérdezte, miközben a kenyérrel az utolsó szaftcseppeket is kitörölte a tányérból.
Kinga szája szegletében megfeszült a mosoly. A nyugdíja nem volt kevés, de megvoltak a maga kiadásai, és nem tervezte, hogy nap mint nap egy felnőtt férfit etet „hadra fogható” adagokkal. A bevásárlás szinte azonnal elfogyott. Hús, vaj, zöldség – minden eltűnt Márk feneketlen gyomrában.
Február végére Kinga türelme elfogyott. Amikor Renáta egy délután benézett hozzá, a nő a tűzhely mellett állt kipirultan, izzadtan.
– Mi történt veled? – kérdezte a húga.
– Ez a gyerek! – csapta le a fakanalat Kinga. – Úgy eszik, mintha nem lenne holnap. Három napra főzök, estére semmi nem marad. Már a gyógyszereimre sem marad pénzem, mindent megeszik!
– Akkor kérj tőle hozzájárulást – vetette oda Renáta.
– A saját fiamtól? Az mégis hogy nézne ki? Ez az egész Eszter műve! Szándékosan éhezteti, hogy rajtam bosszút álljon!
A feszültség március első vasárnapján robbant.
Eszter egyedül volt otthon, csendben rendezgette a szekrényét, élvezte a nyugalmat. Csöngettek. Az ajtóban Kinga állt. Meghívás nélkül, sáros csizmában lépett be, és egyenesen a konyhába vonult.
– Mit képzelsz te magadról? – támadt rá köszönés nélkül. – Éhezteted a férjedet? Már ott tart, hogy nálam alszik, mert nálatok üres a lakás!
Eszter nem emelte fel a hangját. Csak töltött magának egy pohár vizet, és lassan ivott belőle, mielőtt válaszolt volna.