Réka tekintete egy pillanatra sem remegett meg.
– Egy dologban igazad volt – mondta csendesen. – Az érzelmek elmúlnak. Van, amikor marad utánuk valami meleg, halvány fény. És van, amikor csak üresség. Ami kettőnkből megmaradt, Márk… az nagyon kevés.
Tartott egy rövid szünetet, majd hozzátette: – Nem elég ahhoz, hogy mindent elölről kezdjünk.
A férfi némán fürkészte az arcát. Talán arra számított, hogy a nő a nyakába borul, zokogni kezd, és bevallja, mennyire várta ezt a pillanatot. De sem könnyek, sem ölelés nem érkezett.
– Akkor sosem bocsátasz meg? – kérdezte rekedten.
Réka lassan megrázta a fejét.
– Megbocsátottam. De az ajtó zárva marad.
Ezzel finoman, mégis határozottan becsukta előtte az ajtót.
Kint hűvös őszi szél söpört végig az utcán. Márk még állt néhány másodpercig a küszöb előtt, de végül nem emelte fel a kezét, hogy újra kopogjon. Tudta, hogy nincs értelme. Valami végérvényesen lezárult.
Odabent Réka eltávolodott az ajtótól, és lassan végigsimított az arcán. A szíve egyenletes ritmusban vert. Nem sírt. Nem tombolt benne harag. És nem volt benne bizonytalanság sem.
A következő pillanatban apró léptek dobogtak a folyosón: négyéves fia, Levente szaladt oda hozzá.
– Anya, ki volt az?
Réka leguggolt, és gyengéden rámosolygott.
– Csak valaki a múltamból, Levente.
A kisfiú átkarolta a nyakát, bizalommal hozzábújva.
– Akkor jó. Játsszunk inkább!
– Játsszunk, de előtte fogmosás – emlékeztette lágy hangon.
Levente fintorgott egyet, ám engedelmesen a fürdő felé indult.
Réka a falnak támaszkodott, lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Belül csend honolt. Nyugodt, tiszta csend.
A konyhába ment, feltette a vizet forrni, majd az ablaküvegben meglátta a saját tükörképét. Az a nő, aki visszanézett rá, erős volt. Átélte a fájdalmat, a hűtlenséget, a csalódást, mégsem roppant össze. Három évvel ezelőtt a férje magára hagyta őt az egyéves fiukkal egy másik nő miatt.
Talpra állt. Megerősödött. Márk iránt érzett némi sajnálatot, de a szerelem régen kihunyt benne, azon a napon, amikor elárulták.
Most új fejezet várt rá. Olyan élet, amelyben a múltnak nincs helye. Önmagáért és a fiáért élt.
És Márk is megtalálja majd a maga útját. Ahogyan egykor neki is sikerült.