– Holnap kiköltöznek a munkások. És velem jössz, megnézni, mit műveltek ott – mondta higgadt, de kérlelhetetlen hangon.
Márk sóhajtva tette le a telefont az ölébe.
– Réka, ne csinálj jelenetet. Anya mindent ellenőrzött, rendes emberek.
– Rendesek? A régi réz szamovár eltűnt. A szerszámok szétrohadtak az udvaron az esőben. A padlót kiégették csikkekkel.
A férfi végre ránézett, értetlen arckifejezéssel.
– És akkor mi van? Az a szamovár ócskavas, legfeljebb el lehet adni. A szerszámok is rozsdás kacatok voltak. Réka, te a múltba kapaszkodsz. A háznak hasznot kell hoznia, nem emlékműként állnia valami régi rokon miatt.
A nő némán figyelte. Nem hazudott. Nem keresett kifogásokat. Valóban így gondolta.
– Nem volt jogod dönteni – szólalt meg végül csendesen. – Az a ház az enyém.
– Egy család vagyunk. Ami a tied, az az enyém is.
– A közös az a hűtő meg a rezsi. De a ház az én tulajdonom. És én határozok róla.
Márk felállt, kiment a konyhába egy pohár vízért. A válla fölött odavetette:
– Önző vagy. Anyának igaza van: egy halott emlékébe kapaszkodsz, miközben élhetnénk normálisan is. Elegem van a hisztijeidből.
Réka nem válaszolt. Összepakolt néhány ruhát egy táskába, és elment a barátnőjéhez. Márk még csak ki sem jött utána.
Másnap reggel a körzeti megbízottnál jelentkezett. A férfi végighallgatta, átnézte a tulajdoni lapot, majd bólintott.
– A tulajdonos beleegyezése nélküli beköltözés. Rongálás gyanúja. Menjünk ki, jegyzőkönyvezzük.
A nyaralóban a munkások még aludtak. A rendőr szó nélkül körbejárta az épületet, fényképeket készített az égett parkettáról, a kitört kerítésről, a szétszórt fémhulladékról. Felvette az adatokat, majd felébresztette a férfiakat. Azok kapkodva csomagoltak, Rékára rá sem néztek.
– És velünk mi lesz? – kérdezte az egyik az ajtóból visszafordulva. – Két hónapot előre kifizettünk.
– Attól kérjék vissza, aki kiadta maguknak – felelte higgadtan. – Én semmit nem adtam bérbe.
Három nappal később Réka beadta a keresetet a bíróságon. Emese ellen indított eljárást, jogtalan rendelkezés és az átvett bérleti díjak elsajátítása miatt.
Az anyósa Márktól tudta meg, és azonnal odarohant ahhoz a házhoz, ahol Réka ideiglenesen lakott. Az ablak alatt állt, csöngette a kaputelefont, és az egész udvar zengett a hangjától:
– Gyere le, te kígyó! Tönkreteszed a családot pár rozsdás vacak miatt! Márk az én fiam, joga volt hozzá!
Réka lement. Megállt előtte két lépésre.
– Emese, pénzt vett fel egy olyan házért, ami nem az öné. Öt hónapon keresztül. A továbbiakról majd a bíróság dönt.
– Hogy merészeled? Anyád helyett voltam! Egész életemben értetek dolgoztam, most meg perre viszel? Hálátlan!
– Maga saját magáért dolgozott. És a fiát is erre tanította.
Ezzel hátat fordított, és visszament az épületbe. Emese még sokáig kiabált utána, de amikor az utcán egyre többen kezdtek megállni és figyelni, lassan elhallgatott, arcán a sértettség és a szégyen furcsa keverékével.
A tárgyaláson Emese az első sorban ült, feketében, mintha gyászszertartásra érkezett volna. Nyakában sötét kendő, mellette Márk lehajtott fejjel bámulta a padlót. Amikor a bíró felszólította az alperest, hogy tegye meg a nyilatkozatát, Emese remegő hangon kezdett beszélni.