András döbbenten nézett körbe, majd elcsukló hangon kérdezte meg, mi folyik itt.
Nyugodtan válaszoltam neki, mintha csak egy hétköznapi ügyet intéznénk: azért gyűltünk össze, hogy elköszönjünk tőle. A bőröndjei be voltak készítve, a váláshoz szükséges iratok ott feküdtek az előszobai kis asztalon, és jeleztem, hogy akár azonnal elindulhat Nórához.
Hebegni kezdett, kérdezgette, honnan tudok minderről, mire felidéztem neki egy korábbi mondatát, amit véletlenül hallottam tőle: hogy majd kidobja a feleségét, megtartja a lakást, és új életet kezd. Hozzátettem, hogy csupán megkönnyítettem a költözését.
Az anyja, Judit, nem bírta tovább hallgatni. Egyetlen mozdulattal pofon vágta a fiát, és remegő hangon számon kérte rajta, hogyan tehette ezt velem. Elmondta, hogy tizennyolc éven át tűrtem a természetét, neveltem a gyerekeket, miközben ő hátat fordított a családjának.
András mentegetőzni próbált, félreértésről beszélt, de Márk közbevágott. Azt mondta, jobb, ha most elmegy, mert mindent tudunk: a viszonyáról, és arról is, hogyan beszélt rólam. Világossá tette, hogy ebben a házban már nincs helye.
András emelt hangon követelőzni kezdett, a lakást emlegette. Nem vitatkoztam vele, csak elé tettem az ügyvéd által előkészített papírokat és a kinyomtatott üzenetváltásait. Figyelmeztettem, hogy ha akadékoskodik, bíróságra viszem az ügyet, és a munkahelye is értesülhet róla, mennyire „családbarát” kapcsolatokat ápol beosztottakkal.
Ettől megtört. Szótlanul aláírta az iratokat, felkapta a bőröndöket, és elment.
Néhány nappal később közös ismerősöktől hallottam, hogy Nóra azonnal szakított vele, amikor kiderült, nem jut sem lakáshoz, sem pénzhez. András az anyjánál húzta meg magát, üzeneteket küldött, telefonált, vissza akart jönni. Nem reagáltam.
Eltelt fél év. A válás lezárult, a lakást eladtuk, az összeget feleztük. Én vettem egy tágas, háromszobás lakást a város szélén: a gyerekeknek külön szoba jutott, nekem pedig végre lett egy saját dolgozóm.
A munkahelyemen előléptettek vezető közgazdásszá, a fizetésem rendeződött, a légkör is támogató. Lilla nevetve jegyezte meg, hogy legalább tíz évet fiatalodtam, és újra csillog a szemem.
A gyerekek felszabadultak. Márk büszkén mondta, hogy erős maradtam. Dóra rendszeresen áthívja a barátnőit, pizsamapartikat tartanak – korábban ez elképzelhetetlen volt.
Tegnap a boltban futottam össze Andrással. Megviseltnek tűnt, idősebbnek, fáradtabbnak. Megszólított, beszélgetni akart, azt mondta, rájött, mit rontott el, én pedig akkor már tudtam, hogy ezt a beszélgetést nem akarom végighallgatni.