– Látod, Júlia, milyen eszes férjed van? Tökéletesen felfogja, hogy a húgát ki kell segíteni! – jelentette ki Erzsébet győztes mosollyal. – Na, nyisd csak meg szépen a mobilbankodat, bediktálom Petra kártyaszámát, és már mehet is az első utalás a fogpótlás első szakaszára.
– Egy pillanat, Erzsébet – emeltem fel a kezem szelíden, mintha csupán a tempót szeretném mérsékelni. – Ha már ilyen nagyívű családi összefogásról beszélünk, akkor szerintem legyünk következetesek. Petra gondja valóban komoly, az én szerény bevételeim pedig könnyen kevésnek bizonyulhatnak. Vonjuk össze inkább mindannyiunk tartalékait.
– Miféle tartalékait? – kapta fel a fejét az anyósom, és az iménti lelkesedés egyetlen pillanat alatt leolvadt az arcáról.
– Hát azokat, amelyekről az előbb még olyan fennkölten beszélt. Hiszen maga mondta, hogy a közeli rokonok mindenen osztoznak. Ott van például a számláján a garázs eladásából származó tekintélyes összeg, és ott van a nyugdíja is, amit hónapról hónapra félre tud tenni, mert András rendszeresen besegít a rezsibe meg a bevásárlásba. Ha holnap kivesszük a lekötését, és hozzácsapjuk az elmúlt évben félretett nyugdíját, Petrának nemcsak implantátumokra futja majd, hanem még egy éves fitneszbérletre is.
Erzsébet úgy pattant fel a székről, mintha alá valaki katapultot szerelt volna.
– Te teljesen megbolondultál?! – fulladozott a felháborodástól. – Az én megtakarításom vésztartalék! Arra van, ha egyszer nagy baj történik! Az az én pénzem! Hogy mered egyáltalán szóba hozni?
– Éljen akár száz évig, én igazán nem bánom, de attól ez még nem világvége – vontam vállat. – A kölcsönös családi segítségnyújtás mindig különösen nemes eszme, ha valaki más fizeti a számlát. Minek őrizgeti azt a pénzt, ha van egy lánya, akinek most sokkal nagyobb szüksége van rá? Az előbb még azt állította, hogy a pénz semmiség a családi kötelességhez képest.
– Lopni tilos! – harsant fel a folyosóról Zsolt hangja, tökéletesen utánozva Erzsébet tavalyi hangsúlyát, amikor balhé lett a boltban elveszett visszajáró miatt.
– Fogd be, te átkozott madár! – visította az anyósom, és ezzel végleg lehullott róla a bölcs családfő álarca. – Júlia, ne keverd össze a szezont a fazonnal! Az én pénzem az öregkorom biztonsága. Petra fiatal nő, neki még párt kell találnia, életet kell építenie, és nincs lehetősége annyit keresni, mint nektek!
– Van viszont egy vadonatúj importautója, amelynek a megvételében maga segített neki az előző negyedévben – jegyezte meg András higgadtan.
– És akkor most járjon gyalog?! – csattant fel Erzsébet.
– Miért kellene gyalog járnia? – kérdeztem vissza nyugodtan. – El lehet adni azt az autót, venni helyette egy remek állapotú, használt kisautót, a különbözetet pedig Petra kezelésére fordítani.