Ráadásul a rokonaid használják, és ma még a közös képviselettől is felhívtak: már majdnem kétszázezer forintnyi tartozás gyűlt össze a lakáson. Komolyan azt gondolják, hogy ezt is nekem kellene kifizetnem?
— Ma elmegyek Lillához — felelte Gergő kelletlenül. — Akkor majd a tartozást is megemlítem neki.
Réka azonban egyre tisztábban látta, hogy kettejük között napról napra mélyül a szakadék. Már nem ringatta magát abba az illúzióba, hogy Gergő majd egyszer csak összeszedi magát, és rendet tesz. Nem fogja számon kérni Lillát, nem emlékezteti Márkot a pénzre, és a családtagjainak sem fogja megtiltani, hogy bármikor Rékát hívogassák a problémáikkal. Egyszerűen nem hallotta meg őt. Vagy ami még rosszabb: nem is akarta meghallani. Réka ekkor döntötte el, hogy nem marad más választása, keményebb lépésekre lesz szükség.
Előbb azonban elment Eszterhez. Úgy érezte, ideje végre tisztázni mindent, és pontot tenni az i-re.
Szombat kora reggel csengetett be hozzá. Eszter arcán nem látszott különösebb meglepetés, mintha valahol számított volna erre a látogatásra.
— Szia. Bemehetek? Nem maradok sokáig.
— Persze. Kávét kérsz?
— Igen, azt megköszönöm. Még nem reggeliztem.
— Akkor inkább készítsek valami rendeset?
— Nem kell, a kávé elég lesz.
Réka leült az asztalhoz, és hirtelen nem tudta, hogyan kezdjen bele. Eszter viszont megelőzte.
— Elfogyott a türelmed?
— Azt hiszem, igen — sóhajtott Réka.
— Nem tartottál ki sokáig… Én tovább bírtam, de én akkor még fiatal voltam. Azt hittem, ez a normális.
— Tőled ugyan mit vártak el olyan fiatalon?
— Mindent. Hol a gyerekeket kellett elhoznom az óvodából, hol szülői értekezletre kellett mennem, hol a hétvégi háznál kellett segíteni. Akkor hagytak békén, amikor terhes lettem. És tudod, mi volt a legfurcsább? Amikor én kértem segítséget, egyszer-kétszer még mozdultak, aztán maga Gergő szólt rám, hogy ne rángassam az embereket apróságok miatt. Akkor vesztünk össze először igazán csúnyán, de még nem váltunk el. A válás akkor jött, amikor anyám kórházba került. Én már várandós voltam, a kislányom is ott volt a nyakamban, ő pedig ahelyett, hogy elvitt volna anyámhoz, a testvérét fuvarozta ki a repülőtérre. Én meg a gyerekkel, nagy hassal átvágtam az egész városon. Mire beértem anyámhoz, a kórteremben sírtam el magam. Annyira megalázónak éreztem. Anyám csak nézett rám, megfogta a kezem, és azt mondta: „Ez nem férj. Válj el tőle.” Még pénzt is adott taxira. Hazamentem, Gergő egy órával később érkezett. Én hallgattam. Ő meg elkezdte, hogy másnap is mehettem volna anyámhoz, minek rohantam, kinek akartam bizonyítani. Reggelre anyám meghalt. Ha akkor nem megyek be, többé már nem láttam volna. Gergő utána persze támogatni próbált, ahogy tudott, de bennem valami végleg eltört. Mintha lehullott volna a szememről a fátyol. Beadtam a válókeresetet. És tudod, mi történt? Először keménykedett, aztán végül vett nekem lakást, és azóta segít, amennyire tud. A rokonsága néha most is kér ezt-azt, de már rajta keresztül. Most meg ugye belefogott abba az építkezésbe…
— Miféle építkezésbe? — kapta fel a fejét Réka.
Eszter abban a pillanatban rájött, hogy elszólta magát.
— Nem mondta?
— Nem.
— Azt hittem, ez közös döntésetek volt.
— Micsoda közös döntés?
— Hát… te tudod, hogy Lilla a te lakásodban lakik, igaz?
— Tudom. Gergő azt mondta, pár hónapra kell csak. Ehhez képest lassan egy éve ott van.
— Pár hónapra? Nem, Réka. Lilla eladta a saját lakását, és ideköltözött. Az eladásból befolyt pénzt nekem adta oda, beszámítva ennek a lakásnak az árába. Nem a teljes összeget, mert még havonta fizet is hozzá. Én pedig közben szerződést kötöttem egy új, háromszobás lakás építésére. A nagyobb részt már befizettem, a maradékot Gergő rendezi Lilla részleteiből, meg valamennyit ő is hozzátesz. Az én új lakásomat egy év múlva adják át, utána még ott lesz a felújítás is. Vagyis nagyjából két év múlva tudok innen kiköltözni. Lilla pedig addig aligha üríti ki a te lakásodat. Furcsa, hogy erről semmit sem tudsz. Én tényleg azt hittem, Gergő megbeszélte veled, hiszen az a lakás a tiéd.
Réka úgy érezte, mintha egy vödör jeges vizet zúdítottak volna a nyakába.
— Köszönöm, hogy elmondtad.
— Ne haragudj, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak. Fogalmam sem volt róla, hogy a hátad mögött intézte az egészet. Hát… Gergő most tényleg túltett önmagán.
— Eszter, én nem miattad jöttem, és nem is téged hibáztatlak. Komolyan. Csak arra kérlek, egyelőre ne mondd el Gergőnek, hogy beszéltél nekem erről.
— Hidd el, nekem így még könnyebb is. Nem fogom elmondani. Különben akkora ordítozás lenne belőle, hogy a ház beleremegne.
Réka eljött Esztertől, és csak az utcán jutott eszébe, hogy eredetileg azt is közölni akarta vele: a következő hónaptól nem számíthat többé Réka pénzére. Visszamenni azonban már nem akart. Inkább bement a munkahelyére, mert szüksége volt egy kis csendre, hogy végiggondolja, mit tegyen.
— Gergő, feltettem a lakást eladásra — mondta néhány nappal később. — Szólj Lillának, hogy holnap vevőkkel megyek megmutatni.
— Milyen lakást?
— A sajátomat. Abból csak egy van. Régóta mondogatom neked, hogy Lillának ki kell költöznie. Dórának bajai vannak, az anyám kórházban van, és a te nagylelkűséged miatt most már a sajátjaimnak sem tudok segíteni. Úgyhogy el kell adnom a lakást.
— Mennyi pénz kell?
— Dórának lakást kell venni, anyám kezelését pedig fizetni kell. Sok.
— Nem tudnál inkább hitelt felvenni? A fizetésed alapján biztosan adnának.
— Minek vegyek fel hitelt, ha van honnan pénzt szereznem?
— És ha mi laknánk abban a lakásban, akkor hogyan oldanád meg?
— De nem ott lakunk — zárta le Réka. — Este jövök.
Nem akart egy fedél alatt maradni vele, ezért kitalált magának néhány nem létező elintéznivalót, és elment otthonról.
A hirdetést három nappal korábban adta fel. Az árat egy kicsivel a piaci szint alá lőtte be, így már több érdeklődővel is egyeztetett időpontot. Este ért haza, Gergő nem volt otthon. Csak jó három órával később jött meg, láthatóan feldúltan és ingerülten.
— Voltam Lillánál — mondta. — Elmondtam neki, amit kértél, de most nem tudnak hova menni. Nincs hova kiköltözniük.
— Akkor próbáljanak megegyezni az új tulajdonosokkal. Hátha szerencséjük lesz, és azok épp kiadásra vennék meg.
— Réka, ezt nem lehet így! Ez nem korrekt!
— Gergő, a lakást eladom. Erről nem nyitok vitát. Olyan nagy, összetartó családotok van, csak akad valaki, aki segít nekik. Végső esetben ide is beköltöztetheted őket.
— Nem értelek, Réka.
— Azt nem érted, hogy segíteni akarok a hozzám közel állóknak? Én viszont téged nem értelek már egyáltalán, Gergő.
Egy héttel később Réka elérte, hogy Lilla kiköltözzön.
Először személyesen ment oda, hogy normálisan beszéljen vele. Lilla azonban jelenetet rendezett. Kijelentette, hogy sehová sem megy, Gergő megengedte neki, hogy addig maradjon, ameddig szükséges, Réka pedig mehet, amerre lát, ő nem fogja kiüríteni a lakást. Réka akkor elment. Kapcsolatai azonban bőven voltak, és három nap múlva Lilla mégis elhagyta az ingatlant.
Réka takarítócéget hívott, hogy a lakást rendbe hozzák. Egy hónappal később az adásvétel is lezárult. Ez idő alatt Gergővel szinte alig váltottak szót. Réka pontosan tudta, hogy a házasságuknak vége, ezért elkezdett felkészülni a válásra.
Szerencséjére az ügyvéddel folytatott konzultáció után kiderült, hogy a megtakarításait nem fenyegeti veszély. A lekötött betétet még a házasság előtt nyitotta, és azóta csak automatikusan meghosszabbították.