— Tamás azt mesélte, hogy fel akarjátok újítani a fürdőszobát.
Meglepődtem.
Valóban hónapok óta beszélgettünk róla, hogy egyszer lecseréljük a zuhanykabint meg a régi csempéket, de még odáig sem jutottunk, hogy mestert hívjunk árajánlatot adni.
— Még csak gondolkodunk rajta.
— Mennyibe kerülne?
— Nem tudjuk pontosan.
— Négymillió forint?
— Valahol akörül.
Erika összefonta maga előtt a karját.
— Vagyis pénzetek van.
Kellett néhány másodperc, mire felfogtam, hová akar kilyukadni.
— Tessék?
— Ne játszd meg, hogy nem érted.
Letettem a kést a vágódeszkára.
— Erika, tényleg fogalmam sincs, miről beszél.
Fáradtan kifújta a levegőt.
— Zoltánnal bajban vagyunk.
Erre azonnal minden figyelmem rá irányult.
— Miféle bajban?
Az ajtó felé sandított, mintha attól tartana, valaki meghallja.
— Szükségünk lenne hatmillió forintra.
Egy pillanatig azt hittem, rosszul hallok.
— Hatmillióra?
— Csak pár hónapra.
— Mire kellene?
— Az most nem lényeges.
— Ha hatmillió forintot kér tőlünk, akkor nagyon is lényeges.
Megkeményedett az arca.
— Nem tőled kérem.
— Akkor kitől?
— A fiamtól.
Kellemetlen érzés futott végig rajtam.
— Tamásnak sincs csak úgy a fiókban hatmillió forintja. A megtakarításaink közösek.
Úgy nézett rám, mintha valami elképesztően ostoba dolgot mondtam volna.
— Nóra, te is pontosan tudod, hogy annak a pénznek a nagy részét ő kereste meg.
Ez egyszerűen nem volt igaz.
Tamással nagyjából ugyanannyit vittünk haza. Sőt, akadtak olyan évek is, amikor az ügynökségnél vállalt pluszmunkáim miatt én kerestem többet.
— Nem — feleltem halkan, de határozottan. — Azt a pénzt együtt tettük félre.
Erika közelebb hajolt, és lehalkította a hangját.
— Akkor mondd meg neki, hogy adja kölcsön.
— Ha pénzre van szükségük, beszéljen vele.
— Már beszéltem.
Ekkor állt össze bennem a kép.
— És Tamás mit mondott?
Erika szorosan összezárta a száját.
— Azt, hogy előbb veled kell megbeszélnie.
Akaratlanul is elmosolyodtam.
Ez csak még jobban feldühítette.
— Ezen nevetsz?
— Nem. Csak szerintem ez teljesen természetes.
— Persze. Neked minden természetes.
— Ezt hogy érti?
Erika tett felém egy lépést.
— Amióta Tamás elvett téged, a saját anyjának sem segíthet a te engedélyed nélkül.
Néhány másodpercig csak néztem rá.
— Erika, ha valóban segítségre van szükségük, leülhetünk és megbeszélhetjük. Mind a négyen. Ön, Zoltán, Tamás és én.
— Zoltán nem tud róla.
Ez váratlanul ért.
— Hogy mondja?
— Egyelőre nem kell tudnia.
— Akkor én sem fogom finanszírozni.
Erika tenyere csattant a pulton.
— Ez nem a te pénzed!
Kinyitottam a konyha ajtaját.
— Akkor legyen szíves halkabban beszélni.
Elkapta az alkaromat.
Nem durván.
De elég erősen ahhoz, hogy azonnal kirántsam magam a szorításából.
— Figyelj rám. Ha nem veszed rá Tamást, hogy segítsen, mindenki előtt elmondom, milyen nő vagy valójában.
Ránéztem.
— Milyen nő vagyok?
Hideg mosoly jelent meg az arcán.
— Olyan, aki a fiamnak köszönhetően nagyon kényelmes életet él.
Nem válaszoltam.
Az ebédlő felé intett, ahonnan éppen a szüleim nevetése hallatszott.
— Nézd csak meg őket. Utazások, vacsorák, ünneplések… Gondolom, volt honnan megtanulnod, hogyan kell szórni a pénzt.
Elöntötte a forróság az arcomat.
— A szüleimről soha többé ne beszéljen így.
— Látod? Pontosan erről beszélek. El vagy kényeztetve.
Öt perccel később már ismét az asztalnál ültünk.
Erika megvárta, amíg mindenki elé tányér kerül.
Aztán belekezdett.
Először az étel mennyiségét kifogásolta.
Utána arról kezdett beszélni, hogy a fiatalok manapság már egyáltalán nem tudnak takarékoskodni.
A nagybátyám próbálta elütni a dolgot egy tréfával.
Erika azonban nem hagyta abba.
— Vannak, akik inkább négymillió forintot költenek egy új fürdőszobára, mintsem a saját családjukon segítsenek.
Tamás felkapta a fejét.
— Anya.
Én hallgattam.
— Mi az? Talán nem igazat mondtam?
— Ez most nem a megfelelő alkalom.
Erika elmosolyodott.
— Ha Nóra is jelen van, akkor soha semmi nem a megfelelő alkalom.
Aztán rám kiáltott.
— Elkényeztetett kis fruska!
Minden tekintet rá szegeződött.
Anyám arcáról eltűnt a mosoly.
Lassan felálltam.
— Rendben.
A hangom meglepően nyugodtnak csengett.
— Ha már mindenki előtt sérteget, akkor legyen szíves azt is elmondani nekik, mit mondott nekem az előbb a konyhában.
Erika elsápadt.
Eszter az anyjára nézett.
— Anya?
Erika védekezőn felemelte a kezét.
— Én semmit nem mondtam. Csak szerettem volna a fiammal beszélni egy családi ügyről, ő pedig teljesen kifordult magából.
— Hatmillió forint most már családi ügynek számít? — kérdeztem.
Zoltán lassan a felesége felé fordult.
— Miféle hatmillió forint?
Erika megdermedt.
Az egész asztal elcsendesedett.
— Erika — ismételte Zoltán. — Milyen hatmillió forintról van szó?
— Ez nem úgy van, ahogy gondoljátok.
— Pénzt kértél? — szólalt meg Tamás.
— Csak felmerült lehetőségként.
— Nekem még négymillióról beszéltél.
A férjemre néztem.
— Négymillióról?
Lassan bólintott.
— Csütörtökön hívott fel.
Erika egy pillanatra lehunyta a szemét.
— Nem akartalak benneteket aggasztani.
Zoltán felállt.
— Aggasztani mivel?
Erika nem felelt.
— Erika.
Az anyósom a táskája után nyúlt.
— Elmegyek.
Eszter az útjába állt.
— Nem.
— Engedj el.
— Anya, két hete azt mondogatod nekem, hogy kétmillió forintra van szükséged a ház javítására.