— Régen volt már — legyintett Miklós ingerülten. — Ráadásul akkoriban tízszer annyit kerestem, mint ő!
— A bíróság számára ez irreleváns — tette le lassan a szemüvegét az ügyvéd. — A közös vagyon megosztásánál nem a keresetek aránya számít. Ha a lakásvásárlásba belefolyt az ő szüleinek ajándéka is…
— Akkor találjanak ki valamit! — csattant fel Miklós. — Megfizetem magukat, csak oldják meg!
A tárgyalás reggelén lüktető fejfájásra ébredt. Dóra csendben kávét főzött neki, de a csészéhez alig nyúlt.
— Ne idegeskedj ennyire — tette a kezét Miklós vállára megnyugtatóan. — Azt mondtad, az exfeleséged nem balhés típus.
— Az volt — mordult fel Miklós. — Húsz évig némán tűrt, most meg hirtelen minden eszébe jutott.
A bíróság folyosóján újabb meglepetés érte. Ott állt Levente, a fiuk. Magasra nőtt, arcán felismerhetők voltak az apai vonások, a tekintete viszont hideg és távolságtartó volt.
— Levi? — lépett felé döbbenten Miklós. — Te is itt vagy?
— Igen — felelte kurtán a fiú. — Az autóm miatt.
— Ezt hogy érted?
— Pontosan úgy, ahogy mondtam. Az enyém, és elviszem. Anya szólt, hogy te magadnak akarod.
— Levente, te azért érted, hogy… — kezdte Miklós, de elakadt. A fia úgy nézett rá, mintha idegen lenne.
— Értem én — vágott közbe Levente. — Úgy döntöttél, átvered anyát, és mindent elviszel. Még azt is, ami az enyém.
— Az nem a tiéd! Papíron talán igen, de…
— És a valóságban ki használta? — tette csípőre a kezét Levente.
Miklós nem válaszolt. Ebben a pillanatban érkezett meg Nóra a szüleivel.
— Levikém! — szorította magához a fiát. — Mégis eljöttél!
— Nem hagyhattam ki — ölelte vissza az anyját. — Sziasztok, nagypapa, nagymama.
Miklós felé egy pillantást sem vetett.
A tárgyalóteremben feszült csend ült meg. A bíró átlapozta az aktákat, majd felnézett az asztal mögül.
— A benyújtott dokumentumok alapján a bíróság megállapítja, hogy az ingatlant jelentős anyagi támogatással vásárolták Nóra szüleinek részéről. Ezt bankszámlakivonatok és az ajándékozási szerződés is alátámasztja. A Volkswagen személygépkocsi pedig Levente Miklós nevére van bejegyezve, amit a forgalmi engedély és az apa–fiú közötti ajándékozási szerződés igazol.
Miklós keze ökölbe szorult, arca megfeszült. Az ügyvédje mellette láthatóan nem volt elégedett.
— Mindezek alapján a bíróság nem látja megalapozottnak a felperes kizárólagos igényét sem a lakásra, sem a gépjárműre.
— Ez felháborító! — pattant fel Miklós. — Éveken át én tartottam el a családot! Én fizettem mindent!
— Üljön le, Sokolov úr — szólt rá szigorúan a bíró. — Ne zavarja meg az eljárást.
— Az én szüleim pénzét is figyelembe kell venni — szólalt meg halkan Nóra. — És én is végig dolgoztam.
— Ápolónőként! — horkant fel Miklós. — A fizetésed még a rezsire sem volt elég!
— És ki nevelte Levét, miközben te a vállalkozásodat építetted? — emelte fel a hangját Nóra, most először. — Ki járt éjszakás műszakba, majd reggel mindent elintézett otthon?
— Csendet kérek! — ütött a kalapáccsal a bíró. — A döntés megszületett. A lakás közös vagyonnak minősül, figyelembe véve az alperes szüleinek hozzájárulását. Az autó Levente Miklós tulajdona.
— Tiltakozom! — vörösödött el Miklós. — Ez egy előre megrendezett színjáték!
— Még egy ilyen megnyilvánulás, és kivezettetem — figyelmeztette a bíró.
Levente ekkor felállt.
— Apa, elég volt. Már mindent elrontottál. Elmentél egy másik nőhöz, anyát kiraktad a lakásból, most pedig az autómat akarod elvenni.
— Nem raktam ki! Magától ment el!
— Miután beköltöztetted az új nődet az otthonunkba! — csuklott meg Nóra hangja, könnyekkel küszködve.
Suttogás futott végig a termen. A bíró ismét a kalapácsért nyúlt.
— A tárgyalást zárt körűvé nyilvánítom. Kérem, hogy mindenki hagyja el a termet, aki nem érintett az ügyben.
Amikor az ajtók becsukódtak, a bíró levette a szemüvegét, és fáradt tekintettel nézett a házaspárra.
— Hallgassanak meg. Ezt a vitát a végtelenségig lehetne folytatni, de próbáljuk meg ésszerűen lezárni. Az iratok egyértelműek. A lakás közös tulajdon, a szülői segítséget figyelembe véve. Az autó a fiúé. Hátra vannak még a bankszámlák és az egyéb ingóságok.
Miklós arca eltorzult a feszültségtől, állkapcsa megfeszült. Nóra lesütötte a szemét, a padlót bámulta.
— Tisztelt bíróság — kezdte Miklós rekedt hangon, miközben érezhetően egy újabb összecsapás küszöbén álltak.