— …nem számítok — vágta oda ingerülten, majd belépett a tárgyalóterembe.
Miklós már az első pillanatban érezte, hogy valami kisiklott. Ez az egész nem így volt megtervezve. Egyáltalán nem így.
A bírónő — rövidre vágott hajjal, kemény vonású arccal — tárgyilagos hangon nyitotta meg az ülést. Miklós kihúzta magát, hátradöntötte a vállát, és próbálta megőrizni az önuralmát. Az elején minden gördülékenyen zajlott, egészen addig, amíg az ingó és ingatlan vagyon megosztásához nem értek.
— A felperes kérelmében a lakás és a Volkswagen személygépkocsi szerepel — pillantott fel az iratokból a bírónő. — Mi az alperes álláspontja, Sokolov úr?
Miklós jogi képviselője felállt, hangja magabiztosnak tűnt:
— Tisztelt bíróság, mind a lakóingatlan, mind a gépjármű kizárólag az én ügyfelem keresetéből lett megvásárolva. A feleség nem járult hozzá érdemben a közös kasszához, minimálbérért dolgozott ápolónőként.
Miklós oldalra sandított. Nóra mozdulatlanul ült, ajkát összeszorítva, tekintete zárt volt.
— Nóra Nikolajevna, elfogadja ezt az állítást? — fordult hozzá a bírónő.
Nóra lassan kiegyenesedett. A szemében valami keménység villant.
— Nem — felelte csendesen, de határozott hangsúllyal. — Nem értek egyet.
Miklós gyomra görcsbe rándult.
— Kérem, fejtse ki — tette le a tollát a bírónő.
— A lakást a szüleim anyagi segítségével vettük meg — kezdte Nóra. — Eladták a vidéki házukat, és az összeg jelentős részét nekünk adták. Az autó pedig a fiunk, Levente nevére került.
Miklós felpattant a székéből.
— Ez hazugság! — csattant fel. — Mindent én fizettem!
— Üljön le — szólt rá a bírónő élesen. — Van erre bizonyítéka, Nóra Nikolajevna?
— Igen — bólintott. — A szüleim jelen vannak, és a dokumentumok is megvannak.
Miklós úgy érezte, mintha jeges vízzel öntötték volna le. Az anyósa felállt a hátsó padsorból.
— A férjemmel a lakás árának körülbelül háromnegyedét mi adtuk — mondta remegő, de határozott hangon. — Megőriztük a szerződéseket és a bankszámlakivonatokat is.
— Ez képtelenség! — fordult Miklós az ügyvédje felé. — Mondja meg nekik!
Az ügyvéd zavartan lapozgatni kezdte az aktát.
— Erről… erről nem kaptam tájékoztatást — vallotta be halkan.
A bírónő összevonta a szemöldökét.
— Léteznek olyan iratok, amelyek igazolják az ajándékozást?
— Igen — húzta elő Nóra a táskájából a mappát. — Ajándékozási szerződés és a szüleim bankszámlakivonatai.
Miklós szinte megszédült.
— Nóra, mit művelsz? — sziszegte. — Megbeszéltük…
— Mit is? — nézett rá felcsillanó szemmel. — Hogy mindent elveszel tőlem? Húsz évig tűrtem. Most elég.
Ekkor előrébb lépett Nóra testvére, Gergő.
— Az autó hivatalosan Levente tulajdona — mondta. — Miklós három éve íratta a fia nevére, hogy egyéni vállalkozóként ne kelljen utána adóznia.
— Ez megfelel a valóságnak? — szegezte a kérdést a bírónő Miklóshoz.
— Ez csak technikai megoldás volt — hebegte, érezve, ahogy darabokra hullik a terve. — Az autót én használom!
— A tulajdonjog azonban a fiáé — jegyezte meg a bírónő, miközben átnézte az iratokat.
Miklós tanácstalanul az ügyvédjére nézett.
— Azt mondta, ez gyors és egyszerű lesz!
— Ezek a körülmények nem hangzottak el — súgta az ügyvéd feszülten.
— A bíróság szünetet rendel el az új tények áttekintésére — jelentette ki a bírónő. — A tárgyalást egy hét múlva folytatjuk. Addig minden, a vagyonnal kapcsolatos dokumentumot be kell nyújtani.
A folyosón Miklós elkapta Nóra karját.
— Direkt csináltad — vádolta. — Megaláztál mindenki előtt!
— Én? — mosolyodott el keserűen. — Te tetted ezt magaddal. Azt hitted, szó nélkül visszahúzódom?
— Engem sosem érdekelt a pénz!
— Én hittem neked, Miklós — felelte halkan. — És te ezt tetted…
Ekkor odalépett az após, nehézkesen a botjára támaszkodva.
— Engedd el — mondta szigorúan. — Elég volt az irányításból.
— Mindig ellenem voltatok! — hátrált Miklós ingerülten. — Mindig!
— Azért, mert átláttunk rajtad — súgta az anyósa.
Ebben a pillanatban megszólalt Miklós telefonja. Üzenet érkezett Dórától: „Minden rendben? Hamarosan végzel?”
Miklós összeszorította az állkapcsát. Semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezte. Egyáltalán semmi.
A következő hét végtelennek tűnt. Munka, a bérelt lakás — ahol Dóra várta — és az ügyvédi egyeztetések között ingázott. Az ügyvéd arca találkozóról találkozóra egyre borúsabb lett.
— Az esélyeink… nem egyértelműek — mondta, miközben újra átnézte az iratokat. — Ha az ajándékozási szerződés hiteles, és az autó jogilag a fiúé… akkor a helyzet elég világos.
— Hogy történhetett ez? — csapott Miklós ököllel az asztalra. — Húsz évig hallgatott erről!
— Te tudtál a szülők pénzéről? — kérdezte az ügyvéd.
— Tudtam… — fordult Miklós az ablak felé, és a válasz a torkán akadt.