— Akkor válj el, Gábor.
A férfi megdermedt. A keze, amelyet az imént még újabb dühös mozdulatra emelt, erőtlenül lecsúszott az oldala mellé.
— Tessék?
— Azt mondtam: válj el. A jelzáloggal terhelt lakásból rád eső részt hivatalosan kivásárolom, bankon keresztül. Az összeget átutalják a számládra. De én egyetlen napig sem élek tovább olyan emberrel, aki a saját húga lakodalmáért képes lenne kifosztani engem.
Gábor idegesen pislogott, mintha csak most értette volna meg, mit indított el.
— Nóri… most meg mi van veled? Csak felkaptam a vizet. Indulatból mondtam, előfordul az ilyesmi… Üljünk le normálisan, beszéljük át, mint két felnőtt ember…
— Nincs mit átbeszélni — felelte Nóra, és közben kifizette a lakatost. A férfi átadta neki a három vadonatúj kulcsból álló csomót, ő pedig zsebre tette. — Anyád holmiját te pakolod össze. Az idő most indul.
Két és fél órával később a lépcsőház bejáratánál, a földszinten hat tömött batyu, három cipősdoboz és egy régi álló ventilátor sorakozott egymás mellett.
Lilla a padon ült, és a könnyeivel együtt fekete csíkokban kente szét a szempillaspirált az arcán.
— Anya, most hová megyünk? Márkhoz nem lehet, ott lakik a bátyja is a családjával…
— Fogd be! — csattant fel Erzsébet, miközben szorosabbra húzta magán a kendőt. — Gáborhoz megyünk. Neki kétszobás lakása van!
— Gáborhoz nem fognak menni — szólalt meg Nóra, aki épp akkor lépett ki a kapun, a kulcsokkal a kabátzsebében. — Gábor ma éjjel a munkahelye melletti céges szállón alszik. Jobban teszik, ha hívnak egy költöztetőautót.
Négy hónap telt el.
Az ősz addigra hidegebbre fordította a levegőt, és a fák ágairól lehullottak az utolsó sárga levelek is.
A vagyonmegosztás körüli zűrzavar meglepően gyorsan elcsendesedett. Amikor Gábor rájött, hogy Nóra egyetlen forintot sem hajlandó engedni, ráadásul hozzáértő értékbecslőt is bevont az ügybe, fölösleges cirkusz nélkül aláírta a megállapodást a tulajdonrésze kivásárlásáról. A pénzből végül csak arra futotta neki, hogy rendezze a régi autóhitele maradékát, és egy munkatársával közösen kivegyen egy szobát egy külvárosi lakótelepen.
Lilla esküvőjét végül megtartották, csakhogy távolról sem úgy, ahogyan azt ő a képzeletében hónapokig színezgette.
Amikor Márk számára világossá vált, hogy más lakásának árából nem lesz semmiféle fényűző nászajándék vagy kezdőtőke, hatalmas jelenetet rendezett. A fiatalok egy teljesen átlagos csütörtöki napon írták alá a papírokat, farmerben és pulóverben. A vidéki elegáns étterem, a díszítés és a fehér szedán helyett másfél órát ültek egy pizzériában a szülőkkel.
Erzsébet ezután a friss házasokkal zsúfolódott össze egy bérelt, másfél szobás lakásban. Közös ismerősök mesélték később, hogy az anyós már a harmadik héten csúnyán összeveszett a vejével. Márk kereken kijelentette, hogy nem fogja fizetni az asszony gyógyszereit, és még egy plusz csomag mosóport is a szemére hányt. Lilla pedig egyre-másra küldözgette a panaszos üzeneteket a bátyjának, könyörögve, hogy legalább egy kis pénzt utaljon élelmiszerre.
Gábor kétszer telefonált Nórának.
Először sajnáltatni próbálta magát: arról beszélt, milyen elviselhetetlenek a zajos szobatársak, mennyire nincs nyugalma, és hogy neki ez az egész helyzet borzasztóan nehéz. Másodszor már bűnbánó, motyogó hangon szólt bele a telefonba.
— Nórikám… hát ostobán alakult ez az egész. Anyám túl messzire ment, ezt már én is látom. Lilla sem viselkedett valami szépen. Nem lehetne, hogy megbocsássunk egymásnak? Annyi évet lehúztunk együtt… Visszamennék hozzád, jó?
— A számla le van zárva, Gábor — mondta Nóra nyugodtan. — A válási papírokat átveheted az anyakönyvi hivatalban.
Ezzel bontotta a vonalat, majd a telefont letette az asztal szélére.
Az Építők utcai lakásban friss falfesték és száraz fa illata keveredett. Nóra újratapétázta a szobát, a bejáratnál világos padlóburkolatot rakatott le, az ablakokra pedig vastag, lenvászon függönyöket akasztott. Másnap egy csendes, rendezett egészségügyi szakos diák költözött volna be, aki az iskolájához közel keresett albérletet.
Nóra kitárta az ablakot. A hűvös esti szél végigsuhant a tiszta szobán, és finoman megmozdította a világos függöny anyagát. Előtte végre olyan élet állt, amelyben senki sem próbálta átlépni a határait.