Amint Gábor tekintete végigsiklott az anyján, a húgán és a szeretőjén, akik egymással szemben álltak, úgy dermedt mozdulatlanná, mintha egyetlen ütemre a szíve is megállt volna.
— Anya… te… te mit keresel itt?
Erzsébet odarontott hozzá, és olyan erővel markolta meg a karját, mintha attól félne, a fia mindjárt elillan előle.
— Mondd meg ennek a cafkának azonnal, hogy ez a mi lakásunk!
Nikolett szeme haragosan villant Gáborra.
— Nem, Gábor. Inkább legyen végre annyi gerinced, hogy kimondod előttük az igazat: nekem vetted ezt a lakást.
Gábor ajkai szétnyíltak, de hang nem jött ki a torkán.
Ekkor érkezett el az én pillanatom. Lassan, minden kapkodás nélkül beléptem a nyitva hagyott ajtón.
— Talán mindenkinek egyszerűbb lesz, ha én mondom el, mi az igazság.
Mind a négyen felém kapták a fejüket.
Gábor úgy meredt rám, mintha nem is élő embert, hanem kísértetet látna maga előtt.
— Júlia…
— Igazán csodás lett az edzőtermed — jegyeztem meg metszően nyugodt hangon. — Sokkal ízlésesebb, mint ahogyan elképzeltem.
Nikolett fogta fel elsőként, ki vagyok.
— Te vagy…?
— A felesége.
A mondat után olyan csend ereszkedett a helyiségre, amely sokkal pusztítóbb volt bármilyen ordításnál.
Benyúltam a táskámba, elővettem belőle egy vastag, bőr irattartót, majd jól hallható koppanással letettem a sötét márvány étkezőasztalra.
— Gábor soha nem vette meg ezt az apartmant. Mindössze előleget fizetett rá, és aláírt egy részletfizetési szerződést, amelynek havi törlesztéseivel már hetek óta késésben van. Az előleg jelentős része pedig abból a pénzből származott, amelyet az édesanyja a házai eladásából kapott.
Erzsébet lassan, szinte gépiesen fordult a fia felé.
— Azonnal mondd a szemembe, hogy hazudik.
Gábor idegesen tett felém egy lépést, két kezét könyörgőn emelte maga elé.
— Júlia, fogalmad sincs, mit művelsz…
— Dehogynem. Pontosan tudom.
Kinyitottam az irattartót.
— Itt van a beadott válókeresetem. Ami pedig a hátsó oldalakon található, amiatt sokkal inkább kellene aggódnod.
Banki átutalások másolatai, hamis szerződések és ellenőrzési jelentések sorakoztak benne hiánytalan rendben. Az ügyvédnőm aznap reggel ugyanezeket a dokumentumokat már átadta Gábor cégének többi tulajdonostársának.
Gábor remegő ujjakkal lapozta át az első oldalakat.
Az arcából minden szín kifutott.
Abban a pillanatban értette meg, hogy a lebukott viszony csupán a bukása kezdete volt.
Az pedig, honnan került elő a fennmaradó pénz, még csak ezután következett.
— Mit tettél? — préselte ki magából Gábor.
A hangjából ekkorra eltűnt a düh.
Csak nyers, leplezetlen félelem maradt benne.
Éveken át abban a biztos hitben élt, hogy én soha nem fogok belenézni a könyvelésbe. Amikor annak idején megalapítottuk a vállalkozását, az indulótőke döntő részét én adtam bele: a szüleimtől örökölt pénzt. Az első években a teljes pénzügyi adminisztrációt is én vittem. Márk születése után azonban olyan állást vállaltam, amely kiszámítható munkaidőt adott, hogy a fiunk mellett is jelen lehessek.
Onnantól kezdve Gábor mindenki előtt abban a dicsőségben sütkérezett, hogy egyedül, a semmiből építette fel a céget.
Én pedig sosem javítottam ki.
Ez volt az egyik legnagyobb tévedésem: a kényelmet, a békesség kedvéért vállalt hallgatást összekevertem a valódi harmóniával.
— Én nem tettem semmit a cégeddel — feleltem hűvösen. — Azt te tetted saját magaddal. Én csak abbahagytam, hogy megvédjelek önmagadtól.
Az egyik irat fiktív, csak papíron létező cégeknek utalt összegeket bizonyított. Egy másik dokumentum rejtett pénzmozgásokat mutatott Gábor egyik közeli barátjának mellékvállalkozása felé. A pénzt módszeresen szivattyúzták ki a cég számlájáról, azon a strómanon keresztül tisztára mosták, végül pedig hitelkártya-tartozások, luxusutazások és Nikolettnek vásárolt drága ajándékok formájában tűnt el.
Nem kellett feltörnöm semmilyen rendszert.
Nem hamisítottam egyetlen papírt sem.
Tulajdonostársként törvényesen hozzáférhettem azokhoz az adatokhoz, amelyeket az ügyvédnőm átadott a többi üzlettársnak. Ők pedig, amint meglátták a bizonyítékokat, azonnal rendkívüli belső vizsgálatot rendeltek el.
Gábort még azon a délelőttön, azonnali hatállyal felfüggesztették minden vezetői jogosultsága alól.
— Ezek szigorúan bizalmas iratok! — sziszegte fojtott hangon.
— A Nikolettel folytatott viszonyod is bizalmas volt. Mégsem zavart különösebben, hogy a mi pénzünkből finanszíroztad.
— Én vagyok a férjed!
— Egyelőre.
Erzsébet remegő kézzel kapott fel néhány lapot az asztalról.
— A házassági cirkuszotok egyáltalán nem érdekel! Én azt akarom tudni, hová tűnt a százhatvannyolcmillió forintom!
Gábor lehunyta a szemét.
Ahogy ott állt előttem összeroskadva, rajtakapottan és szánalmasan, különös érzés fogott el.
Heteken át elképzeltem ezt a jelenetet. Azt hittem, majd elégtételt érzek, valami mindent elsöprő megkönnyebbülést.
De nem volt bennem diadal.
Csak egy végtelenül gyenge, nyomorult férfit láttam magam előtt.
— Kérdezd meg tőle — mondtam.
— Tőled kérdezem! — üvöltötte Erzsébet.
— Hetvenhatmillió forint ment el ennek a luxuslakásnak az előlegére és a hozzá kapcsolódó költségekre. Egy másik rész a cégben keletkezett lyukakat tömködte be, amelyekről Gábor nyilván nem tartotta fontosnak tájékoztatni önt. A maradék pedig a magánjellegű hitelkártya-tartozásait csökkentette.
Erzsébet hátratántorodott egy lépést, mintha arcul ütötték volna.
— Gábor… fiam…
— Anya, kérlek, mindent meg tudok magyarázni!
— Eladtam ezért a nagyszüleid házát!
— Vissza akartam szerezni az utolsó fillérig!
— Azt a házat is eladtam, amelyben a húgod és én laktunk!
Dóra ekkor végre elszakította a tekintetét Nikolettől.
Megérkezése óta most értette meg először, hogy itt nem valamiféle ostoba női vetélkedés zajlik egy tehetős férfi kegyeiért.
Ez a családjuk anyagi és egzisztenciális összeomlása volt.
— Ez azt jelenti… hogy már fedél sincs a fejünk fölött? — dadogta elcsukló hangon.
Gábor nem felelt.
Nikolett száraz, éles nevetést hallatott.
— Várjunk csak. Azt akarod mondani, hogy ez a lakás még csak ki sincs fizetve?
— Nikolett, kérlek, legalább te ne kezdd most…
— Megesküdtél nekem, hogy tehermentes, és teljesen ki van fizetve!
— Azt mondtam, hogy a finanszírozása rendezve van!
— Az rohadtul nem ugyanaz!
Előrántotta a telefonját, és megnyitott egy üzenetváltást.
— A közös képviselet tegnap írt nekem! Két havi részlet elmaradásban van! Azt hittem, valami könyvelési hiba történt!
Erzsébet tágra nyílt szemmel bámult a fiára.
— Mekkora adósságod van?!
Gábor mindkét kezével a hajába túrt, szinte pánikszerű mozdulattal.
— Most nem tudom pontosan!
— Hogyhogy nem tudod?!
— Mert kicsúszott a kezemből az egész! — ordította végül, és a hangjából kiszakadt az addig visszafojtott kétségbeesés.
Innentől már saját maga alatt vágta a fát. Beszélni kezdett, és minden mondattal mélyebbre süllyedt. Beismerte, hogy egy nagy projektjük bedőlt. Hogy több ügyfél nem fizette ki időben a számláit. Hogy újabb és újabb hiteleket vett fel, csak hogy továbbra is sikeres üzletembernek lássák. Azt hitte, az elsikkasztott összegeket majd észrevétlenül visszateszi, amint aláírják a következő nagy értékű megbízást.
Aztán belépett az életébe Nikolett.
És ő mindenáron le akarta nyűgözni.
Először csak elegáns éttermek következtek.
Utána exkluzív hétvégi kiruccanások.
Aztán a gyémánt nyaklánc.
Végül pedig ez a fényűző apartman.
— Helyre akartam hozni az egészet! — bizonygatta levegő után kapkodva. — Csak egy kis időre lett volna szükségem!
— Velem hét éved volt — válaszoltam jéghideg tisztasággal. — Vele pedig hat hónap is elég volt ahhoz, hogy mindent romba dönts.
Gábor tekintete izzó gyűlölettel villant rám, és már nyitotta a száját, hogy visszavágjon.