Nincs több pénz.
Gábor úgy lendült ki a konyhából, mintha valaki hátulról meglökte volna. A folyosói kis komódhoz rohant, abba a fiókba, ahol rendszerint tartottak valamennyi készpénzt a hétköznapi kiadásokra. Durván kirántotta.
Üres volt.
A következő pillanatban már a polcon álló dobozkát kapta le, azt, amelybe néha félretettek apróbb összegeket.
Abban sem talált semmit.
– Hová tüntetted az egészet?!
A hangja kiáltásba csapott át. Gábor végképp elveszítette az önuralmát.
– Az az én szabadságpénzem volt!
Ekkor a nadrágzsebében megszólalt a telefon. Ideges mozdulattal rántotta elő. A kijelzőn Zoltán vigyorgó arca villant fel, a háttérben kerti sütővel.
– Na, mondd, tesó!
Gábor szinte belemordult a készülékbe, közben gyanakvó pillantást vetett Nórára.
A hangerő majdnem teljesen fel volt tekerve, így Nóra tisztán hallotta a családi barát rekedtes, jókedvű hangját.
– Gáborkám, szevasz!
Zoltán olyan harsányan beszélt, hogy a szoba másik végében is minden szava érthető volt.
– Figyelj már, bepácoltad a húst, ahogy megbeszéltük? Itt állok a hűtőpult előtt, és azon agyalok, vegyek-e kész grillhúst műanyag vödörben, vagy azért te megcsináltad rendesen. Ja, és a pénzt nehogy otthon hagyd! A helyszínen még a szaunáért is rendesen rá kell fizetni.
Gábor egyetlen válasz nélkül, sietve bontotta a hívást.
A lakásra nyomasztó csend telepedett.
– A szauna is része a gyógykúrának? – kérdezte Nóra csípős nyugalommal. – Igazán remek üdülő lehet. Biztos a gyógyiszap is különösen hatásos arrafelé. Csak vigyázz a derekadra, amikor majd az italos rekeszeket cipeled.
– Fejezd már be ezt a gúnyolódást! – robbant ki Gáborból. – Te teljesen átléptél minden határt! Semmi jogod nem volt a holmijaim között kutatni, és visszaváltani a jegyemet! Hol van a pénz?!
– Hozzátettem a saját félretett pénzemet is.
Nóra lassan, tagoltan mondta ki a szavakat.
– Összeadtam azzal az összeggel, amit a visszaváltott jegy után kaptam, és vettem anyának egy valódi, méltó ajándékot a születésnapjára.
Gábor mozdulatlanná dermedt.
A hallottak értelme csak késve jutott el hozzá.
– Mit csináltál?
– Vettem neki egy jó minőségű overlockot.
Nóra nem sütötte le a szemét.
– Olyat, amiről anya öt éve álmodik, de mindig sajnálta magára a pénzt. Megbízhatót, erőset, szépen varrót. Te úgyis szereted a látványos ajándékokat, nem igaz? Hát én is úgy gondoltam, hogy ezúttal nem aprózom el. Pont azt kaptad vissza, ahová te magad juttattad ezt az egészet.
Gábor nehézkesen rogyott le a hokedlire.
A fejében már összeomlott a tökéletes pihenés képe: horgászat, pia, szauna, bérelt ház, haverok.
– Te egyáltalán felfogod, mit műveltél? – préselte ki magából rekedten. – Az a pénz az én megérdemelt szabadságomra kellett!
– Az közös megtakarítás volt – vágta rá Nóra hidegen. – Te pedig úgy bánsz vele, mintha csak a tiéd lenne, és még arra sem veszed a fáradságot, hogy megkérdezz engem. Előbb Erzsébet pihenését fizetted ki abból, amit ketten raktunk félre. Utána kitaláltad, hogy Zoltánnal bérelt házban mulatozol. Az én anyámnak meg odavetettél egy zacskó olcsó, szárított zöldfűszert.
Megfordult, és a folyosó felé indult.
– Ennyi volt, Gábor. A közös pénzhez való szabad hozzáférésed megszűnt. Ha szórakozni akarsz, ezentúl teremtsd elő rá egyedül a fedezetet.
Gábor felpattant, és dühében belerúgott az asztal lábába.
– Menj a fenébe!
Szinte kiköpte a szavakat.
– Akkor is elmegyek! Kérek kölcsön a fiúktól, szerzek pénzt valahonnan, de én oda el fogok menni! Te meg maradj csak itt az anyáddal és az ő átkozott overlockjával!