halvány, alig észrevehető sminknyom ült a gallér szélén, mintha valaki túl közel hajolt volna hozzá.
Réka felemelte az inget, és hidegen megkérdezte:
— Nálatok mostanában az üzleti partnerek ölelkezve tárgyalnak?
Gábor egy pillanatra a foltra nézett, aztán vállat vont.
— Volt ott egy nő is a megbeszélésen.
— Elég bensőséges megbeszélés lehetett.
— Ne kezdd el — vágta rá türelmetlenül. — Ha ennyire unatkozol, vállalj be még egy munkát.
Kikapta a kezéből az inget, és eltűnt a fürdőszobában.
Egy héttel később Gábor váratlanul szóba hozta a hálószoba melletti helyiséget. A szoba évek óta szinte üresen állt, legfeljebb néhány doboz és régi bútor porosodott benne, most azonban a férje világos bútorokat rendelt oda, és arra kérte a lakberendezőt, hogy hagyjanak benne minél több szabad teret.
Réka nem értette.
— Miért lett hirtelen ilyen fontos ez a szoba?
— Dolgozószobát akarok belőle.
— Van már dolgozószobád a földszinten.
— Akkor lesz még egy.
A válasz annyira erőltetettnek hatott, hogy Réka fejében azonnal megszólalt valami halk figyelmeztetés. Még különösebb volt az a papírtáska, amelyet aznap este Gábor autójának csomagtartójában talált.
Egy plüssnyúl volt benne, mellette pedig egy apró, sárga takaró.
— Ez kinek lesz? — kérdezte, amikor Gábor belépett a garázsba.
A férfi megtorpant. Meglátta a táskát Réka kezében, és talán életében először nem volt kész válasza.
Aztán lassan megszólalt:
— Beszélnünk kell. Komolyan.
Gábor elment mellette, és becsukta a garázsajtót. Ezután óvatos mozdulattal kivette Réka kezéből a csomagot, mintha attól tartana, hogy a felesége beszennyezi azt, ami benne van.
— Ne itt. Menjünk be.
— Nem. Most mondd el.
— Nem fogok a garázsban a magánéletemről beszélni.
— A magánéletedről? Van már olyan magánéleted is, amiről nekem nem kell tudnom?
Gábor mély levegőt vett, majd letette a táskát az autó motorháztetejére.
— El akarok válni.
Réka sok mindenre felkészült. Arra, hogy beismeri a viszonyt. Arra is, hogy valami nevetséges történetet talál ki egy kolléganő gyerekének szánt ajándékról. De arra nem, hogy ilyen nyugodtan, ennyire előre eltervezetten kimondja ezt a mondatot.
— Már beadtad a papírokat?
— Még nem. Előbb normálisan akartam beszélni veled.
— Normálisan? Szerinted az normális, hogy gyerektakarót veszel egy másik nőnek, eldugod a kocsidban, aztán nagylelkűen közlöd a feleségeddel, hogy vége?
— Ne csinálj jelenetet.
Réka tekintete a plüssnyúlra siklott.
— Gyereketek lesz?
Gábor hallgatása többet mondott bármilyen válasznál.
— Felelj!
— Igen — mondta végül. — Lesz.
Réka mellkasában fájdalmasan összerándult valami. Nem is a megcsalás volt a legrosszabb; azt a sminkes ing óta már szinte nem is tagadta magában. Hanem az, hogy ugyanaz a férfi, aki őt rákényszerítette arra, hogy lemondjon az anyaságról, most takarót, játékot és babaszobát készített elő a saját gyermekének.
— Te nem akartál gyereket — suttogta.
— Az ember változik.
— Nem ilyen gyorsan.
— Petrával nyolc hónapja ismerkedtünk meg.
— Vagyis nyolc hónapon át tőle jöttél haza hozzám?
— Ne állítsd be magad áldozatnak. A házasságunk már jóval Petra előtt tönkrement.
— Érdekes. Nekem erről valahogy elfelejtettél szólni.
Gábor arca megrándult, mintha már untatná az egész beszélgetés.
— Veled lehetetlenné vált együtt élni. Ebben a házban állandóan nyomasztó a levegő. Mások gyerekeit bámulod, sírsz, engem hibáztatsz mindenért. Petra más. Ő tud örülni az életnek.
— És huszonöt éves?
— Huszonkilenc. Ennek semmi köze a korához.
— Persze. Csak fiatalabb nálam, gyereket vár, és még nem jött rá, hogy melletted az ember csak akkor lehet boldog, ha te engedélyt adsz rá.
— Ne merj így beszélni róla.
Réka röviden felnevetett. A hang alig volt több egy száraz, fájdalmas sóhajnál.
— Engem két éven keresztül arról győzködtél, hogy egy gyerek tönkretenné a szabadságodat. Most meg gyerekszobát rendezel be.
— A dolgozószoba ötlete már korábban megvolt.
— Legalább most ne hazudj.
Gábor elfordította a fejét, de Réka még látta az arcán az ingerültséget. Nem megbánást. Nem szégyent. Csak bosszúságot, amiért a beszélgetés nem ért véget elég gyorsan.
— Rendben — mondta a férfi. — Ha az igazság kell: nem akartam gyereket a mi házasságunkban. Melletted ez hibának tűnt volna. Petrával először éreztem máshogy.
— Tehát úgy döntöttél, jogod van megfosztani a választás lehetőségétől, mert szerinted én nem lennék megfelelő anya?
— Te beleegyeztél.
— Miután megfenyegettél, hogy elhagysz.
— Senkit sem kényszerítettem. Felnőtt nő vagy. Te feküdtél fel arra a műtőasztalra.
Réka hosszan nézte az arcát. Két éve rettegett ettől a pillanattól. Elképzelte Gábor haragját, a válást, a vádakat, a megaláztatást. Most azonban a félelem egyszerre eltűnt belőle, mintha soha nem is lett volna ott.
— Nem, Gábor — mondta csendesen. — Nem feküdtem fel.
A férfi először fel sem fogta.
— Mit jelent az, hogy nem?
— Nem volt műtét.
— Láttam az igazolást.
— Hamis volt.
Néhány másodpercig Gábor pislogás nélkül meredt rá. Aztán vörösödni kezdett az arca.
— Vagyis kezdettől fogva átvertél?
— Igen.
— Teherbe eshettél volna!
— Igen. Ezért védekeztem én magam.
— És ha nem sikerül? A nyakamba akartál varrni egy gyereket, akit én nem akartam?
— Nem. Csak meg akartam őrizni a jogot arra, hogy egyszer gyerekem lehessen egy olyan férfitól, aki valóban apa akar lenni.
Gábor tenyere csattanva vágódott az autó motorháztetejére. A táska lecsúszott, a kis takaróval együtt a földre zuhant.
— Milyen előrelátó voltál! Tehát már akkor tartogattál magadnak egy menekülőutat?
— A menekülőutat te készítetted elő. Egy fiatal nővel, egy terhességgel és egy gyerekszobával a közös házunkban.
Gábor előrántotta a telefonját.
— Ezek után a lakás nálam marad.
— Az én nevemen van.
— Bebizonyítom, hogy az én pénzemből vettük.
— Próbáld meg. Közben majd a bíróságon azt is elmesélheted, miért követeltél a leendő feleségedtől visszafordíthatatlan beavatkozást, miközben te magad minden lehetőséget megtartottál.
A férfi egy lépést tett felé.
— Semmit nem fogsz kapni. Se autót, se pénzt. Örülhetsz, ha nem teszek feljelentést a hamis igazolás miatt.
— Tedd meg. Csak ne felejtsd el magaddal vinni a klinika hivatalos papírjait is. Tudod, abból az intézményből, amelyik fél évvel az én állítólagos műtétem előtt bezárt.
Gábor mozdulatlanná dermedt.
Réka ekkor értette meg: a férje soha, egyetlen pillanatra sem ellenőrizte az igazolást. Nem a papírban bízott. Hanem abban, hogy ő engedelmeskedett neki. Abban, hogy nem mert volna szembeszegülni.
Réka lehúzta az ujjáról a gyűrűt, és letette a motorháztetőre, közvetlenül a földre esett csomag mellé.
— A szobát nem kell átalakítanod.