Magában Gábor már régen pontot tett az ügy végére. A pénzt odaadta, Réka nem rendezett jelenetet, tehát szerinte a kérdés el volt intézve.
A konyha felé indult, ám az előszoba küszöbénél megtorpant.
Réka ott állt, teljesen felöltözve.
Túranadrág volt rajta, meleg polárfelső és egy könnyű széldzseki. Az egyik vállán a zöld hátizsák lógott, jóval laposabban, mint amikor előző nap még ketten készültek az útra.
— Hová készülsz ilyen korán? — kérdezte Gábor, miközben tovább törölgette az állát. — Kenyérért mész?
— A hegyekbe.
A férfi mozdulatlanná dermedt.
A törölköző lassan lecsúszott a kezében.
— Hová?
— A kocsi már lent vár a ház előtt.
Gábor néhány másodpercig csak bámulta, mintha azt próbálná eldönteni, a felesége tréfál-e, vagy valóban komolyan beszél.
— Hogy érted azt, hogy a hegyekbe? — préselte ki végül magából. — Miből? Tegnap teljesen világosan elmagyaráztam neked…
— Azt magyaráztad el, hogy mit kezdtél a szabadságpénz rád eső részével — vágott közbe Réka higgadtan. — Odaadtad Erzsébetnek gyógyüdülőre, wellnessre, masszázsra meg koktélokra. Hogy aztán elmesélhesse Júliának, a szomszédasszonyának, hogy ő is tud elegánsan pihenni.
Gábor arca egyetlen pillanat alatt megváltozott.
Előbb vörös lett, aztán szinte kifutott belőle a vér.
— Te… — elharapta a mondatot. — Te belenéztél a telefonomba?!
Végre talált valamit, amibe kapaszkodhatott.
— Felfogod egyáltalán, mit csináltál? — emelte fel a hangját. — Milyen jogon turkálsz a levelezésemben?
— Jó fiú vagy, Gábor — mondta Réka nyugodtan, mintha meg sem hallotta volna a vádat. — Tényleg. Neked az édesanyád fontosabb. Így döntöttél, és ennek megfelelően cselekedtél.
Megigazította a hátizsák pántját a vállán.
— És én? — kérdezte Gábor már-már sértett felháborodással. — Rám egyáltalán gondoltál?
Réka ránézett.
— Én a saját pénzemből megyek.
Azzal az ajtó felé fordult.
— Te pedig nyugodtan elutazhatsz a szanatóriumba. Képzeletben.
Réka bedugta a kulcsot a zárba, és kinyitotta az ajtót.
A lépcsőház felől hűvös levegő áradt be. Odakint nedves vakolatszag, az éjszakai eső utáni dohos párásság és friss festék illata keveredett.
— Réka! — mordult fel Gábor.
A törölközőt dühösen az előszobai cipősszekrényre hajította.
— Teljesen elment az eszed? Egyedül akarsz elindulni? A hegyekbe? És mégis honnan van rá pénzed?
— A rám eső részt én teremtettem elő — felelte Réka változatlan nyugalommal. — Két éven át dolgoztam érte, félretettem, összegyűjtöttem. Az én utam már ki van fizetve.
Gábor hirtelen előrelépett, és szinte az ajtó elé állt, mintha el akarná zárni előle a kijáratot.
Az arcán egyszerre látszott aggodalom, harag és teljes tanácstalanság.
— Ezt nem teheted meg csak úgy! Nem foghatod magad, és nem mehetsz el! Házastársak vagyunk! Az ilyesmit együtt kell megbeszélni!
Réka kissé felvonta a szemöldökét.
— Együtt?
— Igen!
— Pontosan, Gábor. Együtt. Nem pedig úgy, hogy a hátam mögött átutalod a közös pénzünket, aztán kitalálsz hozzá valami mesét fájós ízületekről.
A férfi félrenézett.
Réka nyugodtan átlépte a küszöböt.
— A holmidat kivettem a hátizsákból. Ott van minden az előszobában, szépen összerakva.
Gábor hátrafordult.
A sarokban valóban ott sorakozott a vadonatúj túrabakancsa, a nadrágja, a polárfelsője, a zoknik, az esőkabát és a termosz.
— Kimehetsz velük a telekre — tette hozzá Réka. — Segíthetsz Erzsébetnek a kertben. Legalább kipróbálod az új bakancsot az ágyások között.
A küszöb halkan megnyikordult a talpa alatt.
— Ezt még meg fogod bánni! — kiáltotta Gábor.
A hangja váratlanul megbicsaklott.
— És különben sem fogok veled beszélni! Hallod? Nem fogok!
Réka már a lift hívógombját nyomta.
— Valahogy majd túlélem.
A lakás ajtaja becsapódott mögötte.
A férje kiabálása odabent rekedt, a túloldalon.
A lépcsőházban egyhangú zúgással életre kelt a régi lift. A fülke megállt, az ajtók csikordulva szétnyíltak.
Réka belépett, és megnyomta a földszint gombját.
Amikor a lift elindult lefelé, a tarkóját a hideg falnak támasztotta, és belenézett a kopott tükörbe.
Aztán váratlanul elmosolyodott.
Valami könnyebb lett benne.
Igazán könnyebb.
Az elmúlt két évben először érezte úgy, hogy tele tüdővel tud levegőt venni, és senkinek sem tartozik magyarázattal.
Előtte ott voltak a hegyek.
Ugyanazok, amelyekről Gábor azt mondta, évszázadok óta állnak, és még ugyanennyit kibírnak.
Réka pedig most végre a saját szemével készült látni őket.