— Az esküvő előtt át kell esned egy beavatkozáson — mondta Gábor. — Máskülönben nem lesz házasság.
Réka lassan lehúzta az ujjáról a gyűrűt, amelyet a férfi alig egy perccel korábban húzott fel rá. Szép darab volt, apró smaragddal díszítve; pontosan olyan, amilyet egyszer egy ékszerüzlet kirakatában mutatott neki.
Vagyis Gábor előre készült a lánykérésre. Ahogyan arra a feltételre is, amelyet csak azután tartott fontosnak közölni, hogy ő boldogan kimondta az igent.
— Mondd el még egyszer, kérlek. Lehet, hogy félreértettelek.
— Nagyon is jól értetted.

Réka letette a gyűrűt az asztalra. Gábor összevonta a szemöldökét, mintha a nő egy gondosan megtervezett, hibátlan estét rontott volna el.
Az étteremben halkan szólt a zongora, a szomszédos asztaloknál nevetgéltek az emberek. A pincér már hozta a pezsgőt, amelyet a leendő vőlegény rendelt. Senki sem sejthette, hogy az ablak mellett ülő nő élete legkülönösebb lánykérésén van túl.
Gábor előtt Réka úgy gondolta, nincs oka panaszra. Harminchét évesen egy kisebb dizájnstúdiót vezetett, kifizette a lakáshitelét, és megtanulta, hogy nem kell többé magyarázkodnia a rokonainak amiatt, mert nincs férje.
Csak egy dolog hiányzott neki igazán: egy gyermek.
Ezt a vágyát gondosan elrejtve őrizte, mintha attól félne, hogy ha hangosan kimondja, elillan. Néha megállt a gyerekruhaboltok előtt, nézte az apró rugdalózókat, és elképzelte, milyen lesz, amikor egyszer már nem a barátnői babáinak választ ilyeneket.
Gáborral egy közös ismerős születésnapján találkozott először. A férfi negyvennégy éves volt. Nyugodt, magabiztos, figyelmes. Nem akarta mindenáron lenyűgözni a társaságot, és Rékára éppen ezzel tette a legerősebb hatást.
Gábor több szervizközpont tulajdonosa volt, egy kertvárosi házban élt, és a barátai szerint olyan embernek számított, akire bajban is lehet támaszkodni.
— Hát tényleg léteznek még normális férfiak? — nevetett Réka a harmadik randevú után, amikor a nővérének mesélt róla.
— Léteznek. De azért ne avasd mindjárt szentté.
Réka azonban nem hallgatott rá.
Négy hónap múlva már Gábor házában lakott. A férfi reggelente kávét főzött neki, télen előre bemelegítette az autóját, esténként pedig megkérdezte, milyen napja volt, és valóban végighallgatta a választ. Még az édesanyja, Erzsébet asszony is meglepően kedvesen fogadta.
— Végre egy felnőtt nő van mellette, nem egy újabb kislány, akinek gondolatok helyett csak fényképek vannak a fejében — jelentette ki az első találkozásukkor.
A mondat inkább furcsa bóknak tűnt, mint valódi dicséretnek, Réka mégis hallgatott. Szeretett volna jó benyomást tenni a leendő anyósára.
A gyerekekről mindössze egyszer beszéltek komolyabban. Gábor akkor elmondta, hogy az első házasságában a felesége hosszú ideig járt kezelésekre, mégsem sikerült teherbe esnie. A válás után ő úgy döntött, többé nem építi az életét egy meg nem valósult apaság köré.
— Akkor te már nem is szeretnél gyereket? — kérdezte óvatosan Réka.
— Megszoktam, hogy nincs. És így jó nekem.
A nő nem végleges elutasítást hallott ki a szavaiból, hanem egy csalódott ember fáradtságát. Azt gondolta, Gábornak egyszerűen időre van szüksége. Ha mellette lesz egy szerető társ, a régi sebek begyógyulnak, és talán egy napon ő maga hozza majd szóba a gyereket.
Ezért amikor egy évvel később Gábor étterembe hívta, majd elővette a gyűrűs dobozt, Réka biztos volt benne: most kezdődik az az élet, amelyről mindig álmodott.
Csakhogy miután kimondta az igent, Gábor nem mosolyodott el. Rátette a kezét az övére, és halkan közölte:
— Csak egy feltétellel házasodunk össze. Nem lesz gyerekünk.
— Soha?
— Soha.
— De miért te döntesz erről kettőnk helyett?
— Én a saját életemről döntök. Neked jogod van nemet mondani.
A férfi nyugalma jobban megrémítette, mintha kiabált volna.
— Vannak megbízható fogamzásgátlási módszerek — próbálkozott Réka, még mindig abban reménykedve, hogy a beszélgetést vissza lehet terelni valami józanabb mederbe.
— Bármelyik csődöt mondhat. Aztán jönnek a könnyek, a könyörgések, meg az, hogy a gyerek már semmiről sem tehet.
— Már előre olyasmivel vádolsz, ami meg sem történt?
— Én csak előre kizárom a kockázatot.
A pincér odaért az asztalukhoz, de Gábor egy mozdulattal jelezte neki, hogy ne bontsa fel a pezsgőt.
— Pontosan milyen beavatkozást vársz el tőlem? — kérdezte Réka nagyon halkan.
Gábor kimondott egy orvosi szakkifejezést. Réka először fel sem fogta, mit jelent. Amikor azonban megértette, mintha jéggé dermedtek volna az ujjai.
Nem átmeneti védekezésről volt szó. Gábor azt akarta, hogy még a házasságkötés előtt önként mondjon le annak lehetőségéről, hogy valaha anya legyen.
— Azt kéred, hogy műttessem meg magam?
— Nincs ebben semmi borzalmas. Néhány nap lábadozás, és örökre megszabadulunk a véletlenektől.
Olyan hétköznapi hangon beszélt, mintha csak azt javasolná, cseréljenek zárat a bejárati ajtón.
Réka hosszú ideig nézte őt, aztán váratlanul megszólalt:
— Ha te nem akarsz gyereket, miért nekem kellene kés alá feküdnöm? Csináltasd meg te. Akkor nyugodtan élhetsz tovább, és biztos lehetsz benne, hogy tőled nem esem teherbe.
Gábor arca megváltozott. Eltűnt róla a higgadt magabiztosság, a tekintetében bosszúság villant.
— Ezt ne is hasonlítsd össze.
— Miért ne? Az eredmény ugyanaz.
— Neked talán. Én férfi vagyok, és nem fogom megfosztani magam a férfiasságomtól a te félelmeid miatt.
— Miféle félelmeimről beszélsz? A feltételt te szabtad.
— Ne forgasd ki a szavaimat, Réka. A közös jövőnkről van szó.
— Nem, Gábor. Az én jövőmről beszélünk. A sajátodhoz valamiért nem engedsz hozzányúlni.
A szomszéd asztalnál valaki hangosan felnevetett. Réka összerezzent. Szinte felfoghatatlannak érezte, hogy körülöttük minden megy tovább a maga megszokott rendjében, miközben az a férfi, akit szeretett, dermesztő nyugalommal tárgyalja, melyik részéről kellene örökre lemondania.
— Ha biztos vagy benne, hogy soha nem akarsz gyereket, akkor számodra ez a műtét semmit sem változtatna meg — folytatta. — Vagy mégis számolsz azzal, hogy egyszer lehetnek gyerekeid? Csak éppen nem tőlem?
Gábor hirtelen hátradőlt a székében.
— Ne rendezz kihallgatást. Én megmondtam, hogyan lesz.
