Néhány perc elteltével a hátizsák már szemmel láthatóan összeroskadt.
Sokkal könnyebb lett, mint korábban.
Réka felhúzta a cipzárt, meghúzta a pántokat, aztán visszaállította a fal mellé.
Ezután átment a nappaliba.
A dohányzóasztalon ott hevert Gábor munkahelyi telefonja. Esténként mindig ide tette le, mert ki nem állhatta, amikor a céges üzenetek kora reggel pittyegni kezdtek.
Réka soha nem kutatott a férje levelezésében.
Mindig úgy gondolta, más ember telefonját ellenőrizni elsősorban annak megalázó, aki ezt megteszi.
Most mégis megállt az asztal mellett.
Amint hozzáért, a kijelző felvillant.
A jelszót tudta.
Erzsébet születési éve volt.
Réka feloldotta a készüléket, és megnyitotta az üzenetküldő alkalmazást.
Az „Anyuci” néven elmentett beszélgetés állt legfelül.
Visszagörgetett az előző napi üzenetekig.
Erzsébet ezt írta:
„Kisfiam, segíts ki! Júlia a szomszéd házból két hétre elutazik egy rendes gyógyhotelbe. Van ott wellness, masszázs, mindenféle kezelés, koktélok. Már egy hónapja csak erről beszél. Én talán rosszabb vagyok nála? Én is szeretnék végre normálisan pihenni. Csakhogy drága a beutaló, egyedül nem bírom kifizetni.”
Gábor válasza alatta állt:
„Anya, mindjárt itt a szabadságunk. Réka már rég mindent megszervezett.”
Erzsébet erre ezt küldte:
„Ugyan már, mit számít a te Rékád! Hegyek között rohangálni nem nagy tudomány. Menjetek inkább valahova a város mellé, süssetek szalonnát vagy húst, aztán kész. Anyád viszont csak egy van. Csak nem sajnálod a pénzt a saját édesanyádtól? Én neveltelek fel.”
A következő üzenet Gábortól érkezett:
„Rendben, anya. Holnap átutalom. Rékának azt mondom, hogy nagyon belobbantak az ízületeid, és sürgős kezelésre van szükséged. El fogja hinni. Nem fog jelenetet rendezni.”
Réka mozdulatlanul állt.
Csak nézte a világító képernyőt.
Tehát nem volt semmiféle hirtelen állapotromlás.
Nem létezett sürgős gyógykezelés.
Nem volt valódi kényszerhelyzet.
Csupán Júlia volt a szomszédból, akinek Erzsébet meg akarta mutatni, hogy ő semmivel sem kevesebb nála.
Volt egy wellnessrészleges gyógyhotel masszázzsal és koktélokkal.
És ott volt Réka pénze.
Két év kuporgatása.
A megkopott orrú téli csizmák.
Az esténként vállalt pluszmunka.
A halogatott vásárlások.
Az utazás, amelyet hónapokon át tervezgetett.
Mellette pedig a férje, aki előre kitalálta a mesét a fájó ízületekről, mert pontosan tudta: ha Rékának az anyja betegségéről beszél, ő nem fog vitatkozni.
Elhiszi majd.
És újra enged.
Réka óvatosan visszatette Gábor telefonját a dohányzóasztalra, pontosan ugyanarra a helyre, ahol korábban feküdt.
Aztán elővette a saját készülékét, és megnyitotta a banki alkalmazást. A személyes számláján még ott volt a negyedéves prémiuma. Nem számított hatalmas összegnek, de a fizetéséből megmaradt pénzzel együtt már adott valamennyi mozgásteret.
Néhány másodpercig gondolkodott, majd odalépett ahhoz a kis dobozhoz, amelyben nemrég még a közös megtakarításukat tartották. Mostanra szinte üres volt. Mindössze az ő saját, apránként félretett tartaléka maradt benne: öt bankjegy, amelyet a különmunkákból csipegetett le magának. Ezt a pénzt eredetileg ajándéktárgyakra, kisebb útközbeni vásárlásokra és váratlan kiadásokra szánta.
Még egyszer átszámolta az egészet.
Elég volt.
Kettőjüknek nem.
Egy embernek viszont igen.
A jegyeket már korábban megvették. A szállást is jó ideje lefoglalták és kifizették. Ha Gábor nem jelenik meg az úton, senki sem fog pluszpénzt kérni csak azért, mert a második utas egyszerűen otthon marad.
Réka lecsukta a dobozt.
Ezután a szekrényhez ment, kivette a kabátját, és a belső zsebébe csúsztatta az igazolványait a készpénzzel együtt.
A fürdőszobában hosszú ideig hideg vízzel mosta az arcát, közben pedig a tükörből visszanéző nőt figyelte. Fáradtnak látta magát, mégis különös nyugalom ült az arcán.
A férje mellé már nem feküdt vissza.
A nappaliban leterített egy plédet a kanapéra, ráheveredett, és szinte azonnal lehunyta a szemét.
Reggel a fürdőszoba ajtaja csapódott.
Gábor frissen, kipihenten, jókedvű lendülettel lépett ki a folyosóra. Egy nagy, puha törölközővel erőteljesen dörzsölte az arcát, és úgy festett, mintha az előző esti beszélgetés meg sem történt volna.
A külsejéből világosan látszott: a lelkiismerete éjjel egy pillanatra sem zavarta az álmát.