Gábor úgy könyvelte el magában, hogy ezzel vége is a dolognak.
Nem lett veszekedés. A felesége megint lenyelte. Ahogy máskor is.
— Na, így már mindjárt jobb — derült fel szinte azonnal. — Tudtam én, hogy értelmes nő vagy. Belátod a dolgokat. Nem olyan vagy, mint azok a hisztérikák a sorozatokban, akik pénz miatt komplett jelenetet rendeznek, és szétrágják a férfiak idegeit.
Feltolta magát az asztaltól.
— Én lefekszem. Holnap korán kelek.
Pár pillanattal később becsukódott a hálószoba ajtaja.
Réka egyedül maradt a konyhában.
A fal túloldaláról halkan átszűrődött a szomszéd tévéje. A mosogatóban ott hevert Gábor maszatos tányérja, rajta a félig otthagyott csirkedarabbal.
Az asztalon még mindig kiterítve feküdt az útvonalterv.
A hegyek évszázadok óta álltak a helyükön.
Réka lassan az ablakhoz lépett.
Odakint egy későn érkező autó gördült be az udvarra. A fényszórók fénye végigsiklott a bokrokon, a ház falán, aztán eltűnt.
Elővette a telefonját a melegítőnadrágja zsebéből, és megkereste a húga számát.
— Nóra, alszol már? — kérdezte halkan, amikor a vonal túlsó végén felvették.
— Hát persze, hogy alszom — motyogta álmosan Nóra. — Mindjárt tizenegy. Miért suttogsz? Történt valami?
— Gábor odaadta a pénzt.
— Miféle pénzt?
— Azt, amit a nyaralásra raktunk félre. Meg azt is, ami a dobozban volt.
Erre Nóra teljesen felébredt.
— Kinek adta oda?
— Erzsébetnek. Szanatóriumra. Azt mondja, nagyon fájnak az ízületei.
A vonal másik végén néhány másodpercig csend lett.
Aztán Nóra nagyot sóhajtott.
— Milyen ízületek, Réka? — csattant fel majdnem kiabálva. — A múlt héten láttam őt a telken! Három ágyást ásott fel egyedül. Épp arra mentünk, ő meg úgy rohangált kapával a kezében, hogy a fiatalok is megirigyelhették volna. Úgy töltögette a paradicsomot, mintha versenyen lenne!
— Lehet, hogy pont az ágyások után fájdult meg neki — mondta Réka színtelen hangon.
— Te most viccelsz velem?
— Nem.
— Két évig gyűjtögettétek azt a pénzt! Tavaly télen a régi csizmádban jártál, emlékszel? A megállóban átfagyott a lábad. Munka után pluszmunkákat vállaltál. Erre ez a felnőtt férfi fogja a közös megtakarításotokat, és egyszerűen odaadja az anyjának?
— Igen. Azt mondta, a hegyek nem mennek sehová.
— Majd én ráborítom a nyakába azokat a hegyeket! — háborodott fel Nóra. — És te mit mondtál neki?
— Semmi különöset. Azt, hogy értem.
— Réka! — Nóra hangja még magasabbra ugrott. — Megint lenyelted az egészet? Miért nem raktad ki legalább az előszobába? Miért nem húztad a fejére a tányért? Már nyíltan lábtörlőnek használ téged!
— Mi értelme lett volna, Nóra? — Réka fáradtan megdörzsölte az orrnyergét. — A pénz már Erzsébetnél van. Nem fogja visszaadni. Azt mondja majd, hogy mindent befizetett, késő bánat. Ismered őt.
— És akkor most mi lesz? Egész nyáron otthon fogtok ülni? A balkonon nyaraltok majd?
Nóra hangja lassan elcsendesedett.
— Réka, nem engedheted meg örökké, hogy így bánjanak veled. Ez már nem az anyja megsegítése. Ez egyszerűen aljasság.
Réka újra a térképre nézett.
A filccel bekarikázott hágókra.
A tavakra, amelyek mellett meg akartak állni.
Eszébe jutott Gábor a túrafelszerelés-boltban.
Ahogy a drága, márkás túrabakancsot próbálgatta, és elégedetten lépkedett benne a tükör előtt.
Nem volt olcsó darab.
Réka akkor nem szólt, hogy ez a vásárlás azt jelenti: az ő cipőjére már nem marad pénz.
Úgy döntött, majd a régi sportcipőjében megy a hegyek közé.
— Nem — szólalt meg egyszer csak. — Én nem fogok itthon ülni.
— Tessék?
— Semmi, Nóra. Jó éjszakát. Köszönöm.
Megszakította a hívást.
Most már csak végig kellett gondolnia, mi legyen a következő lépés.
Réka a villany felkapcsolása nélkül ment ki az előszobába.
Az utcai lámpa fénye beszűrődött az ablakon, a bútorok elmosódott, sötét körvonalakként rajzolódtak ki a félhomályban.
A zöld hátizsák ugyanott állt, ahová este letették.
Teljesen bepakolva.
Néhány nappal korábban együtt rendezték bele a holmikat.
Réka leguggolt elé, lehúzta a cipzárt, és benyúlt a belsejébe.
Elsőként az új, negyvenhármas férfi túrabakancsot emelte ki.
Letette maga mellé.
Utána előhúzta a tartalék nadrágot, amelynek mindenütt zsebei voltak.
Majd a polárfelsőt.
A vastag esőkabátot.
Egy csomag zoknit.
A fekete termoszt, amelyet Gábor személyesen választott ki, hosszan hasonlítgatva a többi modellhez.
Réka némán szedte ki a holmikat, és gondosan, rendezett halomba rakta őket egymás mellé.