aztán fagyos tekintettel Erzsébetre emelte a szemét.
– Eszébe se jusson, Erzsébet. Engem nem azért tart rendesnek és jónak, mert kiszolgálom magát. Én magánál még a kisujjamat sem mozdítottam. Csak pontosan tudja: rajtam nem lehet úgy megtelepedni, mint egy padon a pályaudvaron. Velem nem érdemes parancsolgatni.
Kinga ivott egy korty vizet, majd még keményebben folytatta:
– Réka tisztességét viszont maga ingyen cselédségnek nézte. Péter kapja a nyaralót? Nagyszerű. Akkor Péter húzzon gumikesztyűt, súrolja fel a padlót, takargassa a fóliasátrakat, és személyesen ismerkedjen meg a padláson heverő összes matraccal. Nekem olyan örökség nem kell, amit egy másik nőnek kell ledolgoznia.
Kivettem a táskámból a kulcscsomót. Leakasztottam róla a nyaraló kulcsát, és Péter elé tettem. Erzsébet lakásának pótkulcsát pedig András felé csúsztattam.
A fém csörrenése úgy hasított bele a csendbe, mintha egy csapda kattant volna zárra.
– Akkor most rögzítsük az új szabályokat – mondtam halkan, mégis úgy, hogy az asztalnál mindenki abbahagyta a rágást. – Kórház, gyógyszer, valódi baj esetén segítünk. A mindennapos ügyeit, Erzsébet, a fiai intézik egymás között. A nyaraló pedig, mivel Péternek szánja, teljes egészében Péterhez kerül: padlással, fóliasátorral, emésztővel és a baráti grillezésekkel együtt.
A férjem kulcsaira böktem.
– A lakás pótkulcsa ezentúl a fiainál lesz. Ha sürgős helyzet adódik, ők bejutnak. Nálam a kulcsok valahogy túl gyorsan változnak határozatlan idejű karbantartási szerződéssé.
– Anya valóban szükséges dolgait Péterrel felváltva intézzük – erősítette meg András, két tenyérrel nehezedve az asztalra. – A nyaraló viszont a tiéd, Péter. Vagyis te készíted fel. Rékának ehhez innentől semmi köze.
Szombaton András pontosan egyszer ment ki az öccsével a nyaralóba: átadta a kulcsokat, megmutatta, hol vannak a szerszámok, és segített kivonszolni az első ormótlan, régi szekrényt. Két óra múlva elindult haza, még egyszer emlékeztetve Pétert arra, hogy a nyaraló és annak összes gondja mostantól egy csomagban a leendő tulajdonosé.
Amikor Péter egyedül maradt a lomhegyekkel, hamar rájött, hogy a kosz nem párolog el attól, ha egy férfi szigorúan néz rá. Kiderült, hogy a nyaraló valójában egy apró ökológiai katasztrófa, amelyet éveken át én tartottam kordában.
Vasárnap estére feladta, és kénytelen volt rakodókat, profi takarítókat meg földmunkásokat hívni.
Hétfő este csörgött a telefonom.
– Láttad te, milyen árak vannak mostanában?! – siránkozott Erzsébet a vonal túlsó végén. – Százhúszezer forintot húztak le szegény Péterkéről csak azért, hogy elvigyék a lomot, és kitakarítsák a két szintet! És a fóliasátrak még sehol sincsenek!