— Azt, hogy nekem is megvan a magam családja, a magam gondjaival. Ha kapcsolatot akarsz tartani, tartsd rendesen. De ha csak követelőzni tudsz, abból nem kérek.
Réka elgondolkodva ment vissza a pénztárhoz. Lehet, hogy Erika nem is beszél butaságot? Talán először azt kellene kideríteni, valóban akkora pénzzavarban van-e Kinga, mint amilyennek beállítja magát.
Kedd este Réka ment Dóráért az óvodába. A bejáratnál összefutott Orsolyával, aki Kinga szomszédja volt ugyanazon az emeleten. Ismerték egymást látásból, néha váltottak pár udvarias mondatot, de szorosabb kapcsolat sosem alakult ki köztük.
— Jaj, Réka! — mosolyodott el Orsolya. — Ti vesztek Kingának új porszívót, ugye?
Réka úgy torpant meg, mintha gyökeret vert volna a lába.
— Ezt honnan veszed?
— Hát tegnap láttam őt. Egy hatalmas dobozt cipelt haza a MediaMarktból. Azt mondta, a gyerekektől kapta ajándékba. Még meg is jegyeztem magamban, milyen rendesek vagytok, hogy így törődtök vele.
Réka előtt egy pillanatra elsötétült a világ. Tegnap? Pont akkor, amikor Kinga telefonált, és pénzt követelt tőlük porszívóra?
— Biztos, hogy tegnap volt? — kérdezte vissza óvatosan.
— Igen, vasárnap. Épp a boltból jöttem haza. Kinga még panaszkodott is, hogy milyen nehéz egyedül ilyen nagy holmikat felcipelni.
Réka felvette Dórát, aztán szinte gépiesen indult haza. Alig érzékelte, merre mennek. Egyetlen gondolat zakatolt a fejében: tehát Kingának már van porszívója. Új. Saját maga vette meg. És ezek után felhívja őket, hogy pénzt kérjen egy másikra?
Amint hazaértek, Réka azonnal tárcsázta Gergőt. A férje még dolgozott, ezért csak többszöri csörgés után vette fel.
— Gergő, anyád vasárnap vett magának porszívót. Mielőtt nekünk telefonált volna. A szomszédja látta.
— Az kizárt — hallatszott Gergő hangjában az őszinte hitetlenkedés. — Anya nem hazudna ilyesmiben.
— Orsolya nem találta ki. A saját szemével látta, ahogy anyád a boltból hazaviszi a dobozt.
— Lehet, hogy félreértette. Vagy valami más volt abban a dobozban.
— Gergő!
— Réka, most munkahelyen vagyok. Este beszéljük meg.
Azzal letette.
Réka a szoba közepén állt, és érezte, hogy belül szinte forrni kezd benne a düh. Dóra közben a kezét húzgálta.
— Anya, nézd, mit rajzoltam!
Réka nagy levegőt vett, és erővel összeszedte magát. Lehajolt a kislány rajzához, mosolyt erőltetett magára, megdicsérte. Aztán nekilátott a vacsorának. De a gondolatai újra és újra visszakanyarodtak ugyanoda.
Másnap, szerdán Réka elhatározta magát. Korán reggel túrós lepénykéket sütött, dobozba pakolta őket, majd ebéd után elindult Kingához.
Kinga otthonka jellegű köntösben nyitott ajtót. Láthatóan meglepte a látogatás.
— Réka? Azt hittem, dolgozol.
— Ma szabadnapos vagyok — hazudta Réka nyugodt hangon. — Sütöttem egy kis túrós finomságot, gondoltam, elhozom magának.
— Ó, köszönöm, drágám! — derült fel Kinga arca. — Gyere csak be, gyere!
Kinga lakása kicsi, egyszobás otthon volt, de mindig rendben tartotta. Réka belépett a szobába, körbenézett, és rögtön meglátta, amit keresett. A sarokban, az erkélyajtó mellett ott állt egy vadonatúj porszívó. A burkolatán jól látszott a Bosch felirat. Első pillantásra sem tűnt olcsó darabnak.
— Ja, az… — Kinga követte Réka tekintetét, és hirtelen hadarni kezdett. — Azt Gergő Pál vette nekem. De hát fogalma sincs, milyet kellett volna! Borzasztó kényelmetlen, nehéz is. Nekem valami könnyebb kellene.
Réka tovább nézte a porszívót. Olyan újnak látszott, mintha még hozzá sem nyúltak volna. A műanyag védőfólia néhány helyen rajta maradt.
— Akkor minek kellene még egy? — kérdezte, igyekezve a lehető legnyugodtabbnak tűnni.
— Mert ez nem jó nekem! — tárta szét Kinga a karját. — Mondom, kényelmetlen. Ki sem próbáltam rendesen. Vissza akartam vinni, csak elvesztettem a blokkot.
Még nagyjából húsz percig ültek együtt. Kinga panaszkodott az életére, a volt férjére, a magányára, arra, hogy senki sem figyel rá igazán. Réka néha bólintott, néha közbeszúrt egy-egy semleges mondatot, de valójában csak félig hallotta, amit az anyósa mond. A fejében közben lassan összeállt egy kép, és ez a kép egyáltalán nem tetszett neki.
Amikor már indulni készült, Kinga még utána szólt:
— És akkor mi lesz a porszívóval? Gergő beszélt veled?
— Beszélt — felelte Réka, miközben felvette a kabátját. — Még átgondoljuk.
— Csak ne húzzátok sokáig, mert tényleg nagyon kellene. Itt ülök porszívó nélkül.
Réka kilépett a lépcsőházba, és a falnak támaszkodott. Reszketett a keze. Tehát Kinga hazudik. Egyenesen a szemébe hazudik. Ráadásul úgy, hogy szemernyi zavar sincs rajta.
Este, amikor Gergő hazaért a munkából, Réka mindent elmondott neki. Azt is, hogy saját szemével látta a porszívót.
— Anya azt mondta, apa vette neki — mondta Gergő, miközben az ablaknál állt, háttal a feleségének.
— Gergő, az apád nem vásárol neki semmit. Csak pénzt ad neki minden hónapban. Önként. És anyádnak még ez sem elég.
— Ezt honnan tudod ilyen biztosan?
— Hívjuk fel, és kérdezzük meg tőle.
Gergő hallgatott egy darabig, aztán bólintott. Réka elővette a telefonját, megkereste Gergő Pál számát. A volt apósával megmaradt köztük a tisztességes viszony, időnként eljött az unokáihoz is.
— Jó estét, Gergő Pál — kezdte Réka. — Elnézést, lenne egy kérdésem. Vett mostanában Kingának porszívót?
— Miféle porszívót? — hallatszott a vonal túlsó végén a teljesen őszinte meglepetés. — Én semmilyen porszívót nem vettem Kingának.
— Értem. Köszönöm — mondta Réka, majd bontotta a hívást, és a férjére nézett.
Gergő a kanapén ült, a padlót bámulta. Sokáig egy szót sem szólt. Végül halkan megszólalt:
— Hazudott.
— Igen.
— De miért?
Réka leült mellé.
— Nem tudom. Lehet, hogy figyelmet akar. Vagy tényleg úgy érzi, hogy nekünk kötelességünk eltartani őt.
— Havi körülbelül száznyolcvannyolcezer forintja van — kezdte lassan számolni Gergő. — Amit apa ad neki, meg a fizetése. Egyedül él. A rezsi nagyjából tizenhatezer. Akkor mire megy el a maradék százhetvenkettő?
— Pontosan erről beszélek.
— Beszélnem kell vele — emelte fel a fejét Gergő. — Én fogok beszélni vele.
Másnap, csütörtökön Gergő munka után elment az anyjához. Réka otthon maradt a gyerekekkel, de a férje megígérte, hogy azonnal telefonál, amint végez.
Két óra múlva csörrent meg a telefon. Gergő halkan beszélt, de a hangján hallatszott, mennyire felkavarta a látogatás.
— Kiabált. Azt mondta, te fordítasz engem ellene. Hogy jobban hiszek a feleségemnek, mint a saját anyámnak.
— És te mit mondtál erre?
— Semmit. Aztán sírni kezdett, és elővette, hogy ő egyedül nevelt fel engem. Pedig mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Apa mindig ott volt mellettünk.
— Gergő…
— Nem tudom, mit csináljak.