— Mondd csak, nagy baj lenne, ha elszaladnék néhány órára? — bökte ki végül Lilla. — Egy régi barátnőmmel futnék össze. Amióta Gáborral elköltöztünk, egyszer sem találkoztunk.
— Hát… nem tudom — bizonytalanodott el Nóra. Egyáltalán nem lelkesedett az ötletért. — Az előbb is mondtam, hogy pocsékul vagyok. Így nem igazán tudok gyerekekre vigyázni.
— Ugyan már, mit kellene rajtuk annyit őrködni? Nem csecsemők!
— Nem azok? — Nóra halványan elmosolyodott, és a négyéves unokaöccsére nézett, aki a szőnyegen kuporgott, és építőkockákból tornyot rakott. — Az én gyerekeim már elboldogulnak magukban, de a tieid mellett azért nem lehet csak úgy hátradőlni.
— Akkor hívjunk melléjük bébiszittert — ajánlotta fel hirtelen Lilla. — Maradjon itt velük kilencig, addigra visszaérek.
— Jó, akkor intézd el — sóhajtott Nóra, kelletlenül beleegyezve. Arra jutott, hogy ha Lilla még fizetni is kész valakinek, akkor valóban nagyon fontos lehet neki ez a találkozó. És ha a gyerekek úgyis a lakásban maradnak, végül is miért ne tehetne neki ennyi szívességet?
Lilla láthatóan megkönnyebbült. Hálálkodott, szinte túlzásba is vitte, aztán gyorsan átöltözött, felfrissítette a sminkjét, és már indult is.
A gyerekek Nórának nem okoztak komolyabb fejfájást, főleg azért, mert a bébiszitter szinte végig lekötötte őket. Lilla és Gábor kicsinyei élénkek voltak ugyan, de jól megvoltak az unokatestvéreikkel, és hamar belemerültek a közös játékba.
Miközben Lilla valahol egy bárban lazított a barátnőjével, Nóra a saját szobájában feküdt, és gyógyszerekkel próbálta elviselhetővé tenni a sajgó fogát. Este hét körül Zoltán is hazaért. Alaposan meglepte, hogy idegen gyerekfelügyelőt és két kisebb gyereket talál a lakásban.
— Hát ők meg hogy kerültek ide? — kérdezte Nórától. — Az unokaöcséd és az unokahúgod?
— Lilla hozta át őket. Azt mondta, hadd játsszanak együtt a gyerekek, ő pedig közben találkozik egy barátnőjével.
— És Gábor? — ráncolta a homlokát Zoltán. Nóra bátyja már évek óta másik városban élt a családjával, és az ilyesféle külön látogatás egyáltalán nem volt szokás náluk.
— Otthon maradt. Dolgozik.
— Értem. És Lilla mikorra ígérte magát? Nyolc óra van, lassan teljesen besötétedik.
— Azt mondta, estére visszajön.
Nóra valóban elhitte, hogy a sógornője tartani fogja a szavát. Csakhogy Lilla nem érkezett meg sem kilenckor, sem tízkor, de még tizenegykor sem. Addigra a bébiszitter már vacsorát adott a kicsiknek, megfürdette őket, és lefektette mindkettőt.
— Sajnálom, hogy ennyivel tovább kellett maradnia — mondta Nóra, miközben kifizette a ráadás órákat is.
— Semmi gond, nyugodtan szóljon máskor is — felelte a bébiszitter.