— Szervusz, Nóra! Milyen szerencse, hogy elértelek. Otthon vagytok most? — Lilla telefonja teljesen váratlanul érte Nórát. A sógornője nem tartozott azok közé, akik csak úgy, ok nélkül csörögnek rá, ezért a nőnek rögtön feltűnt a túl kedves, szinte mézesmázos hang.
— Szia. Igen, itthon vagyok a gyerekekkel. Zoltán dolgozik. Mi történt?
— Á, semmi komoly. Errefelé volt dolgunk, és arra gondoltunk, benéznénk hozzátok egy kicsit.
— Hozzánk? — Nóra akaratlanul is felsóhajtott. — A bátyád egy szóval sem mondta, hogy jönnétek, pedig tegnap beszéltünk telefonon.
Délelőtt fogorvosnál járt, és bár már túl volt a beavatkozáson, a fájdalom nem csillapodott. Így aztán a váratlan vendégség gondolata egyáltalán nem töltötte el lelkesedéssel.
— Gábor erről nem is tudott — felelte Lilla könnyedén. — Csak ma reggel említettem neki, amikor elindult munkába.
— Vagyis nélküle érkezel?
— Igen, csak én és a gyerekek. Arra gondoltunk, akár ott is alhatnánk nálatok. Hadd legyenek együtt az unokatestvérek, úgyis alig látják egymást.
— Hát… részemről rendben — mondta Nóra kelletlenül. — Csak figyelmeztetlek, nem vagyok valami jó állapotban. Ma kihúztak egy problémás fogamat, az ínyem feldagadt, a fejem pedig majd széthasad. Hiába vettem be gyógyszert, alig használ. Attól tartok, ma nem leszek túl szórakoztató társaság.
— Ugyan már, Nórácska, ezen ne idegeskedj! A gyerekek majd ellesznek egymással. Az étel miatt se legyen gondod, útközben bemegyünk egy boltba, és veszünk mindent, ami kell.
„Ne idegeskedj… Nórácska… veszünk mindent…” Nóra fejében visszhangoztak a szavak. Lilla korábban soha nem beszélt vele ilyen nyájasan. Most viszont úgy ömlött belőle a kedvesség, mintha egész életében ezt gyakorolta volna. Nóra azonnal megérezte, hogy a dolog mögött más is lapul, mégsem akarta kapásból visszautasítani. Ha valóban csak arról van szó, hogy a gyerekek együtt töltsenek egy estét, abból nem lehet nagy baj.
Amikor Lilla végül megérkezett a gyerekekkel, Nóra gyanúja tovább erősödött. A sógornőjéről mindenki tudta, hogy nem szórja könnyen a pénzt, most azonban szinte túlzásba vitte a nagyvonalúságot: két telepakolt szatyrot cipelt be, ráadásul pizzát és sushit is rendelt.
— Te jó ég, ennyi mindent hoztál? — csodálkozott Nóra, miközben átvette tőle a csomagokat.
— Mondtam, hogy ne legyen semmi gondod — mosolygott Lilla. — Na és te? Még mindig ennyire fáj?
— Borzasztóan. Az orvos szerint ez előfordulhat, majd magától elmúlik.
— Értem, akkor jó — bólintott Lilla, de a mosolya után gyorsan félrenézett.
Nóra ekkor már biztos volt benne: ez a hirtelen figyelmesség nem véletlen, Lilla valamit kérni akar tőle. A sógornő néhány pillanatig tétovázott, majd nagy levegőt vett, mintha végre rászánná magát a valódi mondanivalójára.