A kimutatások fölé görnyedve Esztert egy váratlan telefoncsörgés rántotta vissza a valóságba. A kijelzőn ezúttal Júlia neve villant fel, a szeretett nővéréé. Neki képtelen lett volna nem felvenni.
– Szia, Julikám.
– Hogy vagy? Minden rendben van veled? – kérdezte Júlia, és a hangjából valódi aggodalom csengett ki.
– Te már tudod? De honnan?
– Gábor hívott. Azt mondta, valami gond van nálatok a munkahelyeden.
– Gond? – Eszter keserűen felnevetett. – Kirúgtak. Botrányosan. Úgy, mintha súlyos szakmai hibát követtem volna el.
– Tessék?! Az a vén boszorkány teljesen megőrült?
– Annál is rosszabb. Meghamisította az iratokat, Júlia. Az egész csapat előtt alkalmatlan idiótának állított be, aztán szégyenszemre kidobott.
– És Gábor? Ő mit szólt ehhez?
– Gábor? – Eszter hangja megbicsaklott, a könnyeit már nem tudta visszatartani. – Azt mondta, így lesz a legjobb. Hogy rossz pénzügyi vezető vagyok, és ideje lenne végre belátnom. El tudod ezt képzelni?
A vonal túlsó végén hosszú, súlyos csend támadt.
– Gyere át hozzám – szólalt meg végül Júlia halkan, de határozottan. – Most azonnal. Nem akarom, hogy egyedül ülj otthon ebben az állapotban.
– Köszönöm, de várj csak… – Eszter elhallgatott, mert közben a telefon kijelzőjére pillantott. – Ismeretlen számról keresnek.
– Vedd fel. Én itt maradok, megvárlak.
Eszter gyors mozdulattal átkapcsolt a bejövő hívásra.
– Halló?
– Jó estét, Eszter. László vagyok.
Majdnem kicsúszott a kezéből a készülék. László, a volt apósa hívta. Három éve nem találkoztak, azóta a nap óta, amikor Erzsébet ravasz manőverrel átrendezte a cég vagyonát, és a férjét gyakorlatilag mindenből kiforgatta. Gábor akkor teljes mellszélességgel az anyja mellé állt, és a család végleg kettészakadt.
– Tudom, mi történt ma – folytatta László nyugodt, magabiztos hangon. – A történelem ismétli önmagát, igaz? Erzsébet sosem változik.
– Honnan tudja…?
– Vannak még embereim a cégnél. Figyeljen rám, Eszter. Beszélnünk kell. Komoly dologról van szó.
– Miről?
– Az igazságról. Pontosabban arról, hogyan lehet helyreállítani. Jöjjön el egy óra múlva az Európa étterembe. Azt hiszem, érdekelni fogja, amit mondani szeretnék.
Eszter visszakapcsolt a nővéréhez.
– Júlia, ne haragudj, mennem kell. Úgy tűnik, ez az egész váratlan fordulatot vesz. Holnap mindenképpen visszahívlak. És köszönöm, hogy mellettem vagy. Te vagy a legjobb.
Amikor letette, még néhány másodpercig mozdulatlanul nézte a laptop képernyőjét. Aztán lehajtotta a fedelét.
„Rendben – gondolta. – Lássuk, mi sül ki ebből.”
Az Európa étterem a város történelmi belvárosában működött, régi épületek és elegáns homlokzatok között. László a terem legtávolabbi sarkában, egy félreeső asztalnál várta a volt menyét. Az évek alig hagytak rajta nyomot. Ugyanaz a katonás tartás, ugyanaz a fürkésző tekintet, ugyanaz a makulátlanul vasalt öltöny.
– Örülök, hogy látom, Eszter – állt fel, és kezet nyújtott neki. – Csak azt sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk.
Rendeltek, majd egy ideig egyikük sem szólalt meg. László figyelmesen nézte Esztert, mintha azt mérlegelné, mennyire bízhat benne.
Eszter pontosan emlékezett arra a három évvel korábbi napra. László némán pakolta össze a holmiját az irodájában, miközben Erzsébet diadalmas elégedettséggel figyelte a jelenetet. Eszter akkor látta először, hogy egy embert erőszak nélkül is porig lehet rombolni.
– Azóta is szemmel tartom a vállalatot – mondta végül László. – Miután Erzsébet… nevezzük úgy, „átstrukturálta” az üzletet, saját céget alapítottam. Az NPK Rendszerek ma már közvetlen versenytársa a volt feleségem cégének. És hozzáteszem, nem is sikertelen.
Eszter bólintott. Erről tudott. László vállalkozásának neve rendszeresen felbukkant azokban a pályázatokban, amelyeket ők elveszítettek. Sőt az elmúlt évben több fontos ügyfél is éppen hozzá pártolt át.
– Három éve mindent elveszítettem – folytatta a férfi. – Erzsébet ugyanazokat az eszközöket vetette be ellenem, amelyeket most maga ellen: hamisított papírokat, koholt vádakat, Gábor befolyásolását… – keserű mosoly suhant át az arcán. – A fiam mindig gyenge akaratú volt. Az anyja olyanná gyúrta, amilyennek látni akarta. Én próbáltam tartást nevelni belé, de Erzsébet pontosan tudta, hol kell megnyomnia.
– Mit szeretne tőlem? – kérdezte Eszter egyenesen.
– Bizonyítékaim vannak Erzsébet ügyleteiről. Nem feltételezések, hanem komoly anyagok. Fiktív cégek, kettős könyvelés, adóelkerülés… – László elővett egy pendrive-ot, és az asztalra tette. – Ezen minden rajta van. De szükségem van valakire belülről. Olyasvalakire, aki ismeri a jelenlegi helyzetet, és pontosan tudja, mi történik a számok mögött. Maga három évig pénzügyi igazgató volt. Biztos vagyok benne, hogy lenne mivel kiegészítenie ezt.
Eszter nem felelt azonnal. Felvillant előtte Erzsébet gőgös arca és a „hűséges emberek” leereszkedő mosolya.