– Ellenkező esetben rendőrt hívok – tette hozzá Lilla olyan higgadtan, hogy a szavai még fenyegetőbbnek hatottak.
– Álljon már meg egy pillanatra! – csattant fel az idősebbnek tűnő fiú. – Mi négyszáznyolcvanezer forintot fizettünk ki! Úgy volt, hogy itt töltjük az egész nyarat. Sehova nem megyünk addig, amíg vissza nem kapjuk a pénzünket. A férjével maga rendezze le, ez nem a mi családi balhéink közé tartozik!
– Ebben igaza van – bólintott Lilla. – Ez valóban az én családi ügyem. És akkor most azonnal el is kezdjük rendezni. Hívják fel Zoltán Miklóst.
– Ki van kapcsolva a telefonja – morogta a lány, miközben megigazította magán a fürdőruhát. – Azt mondta, apróságokkal ne zaklassuk, csak akkor keressük, ha beázik a tető.
– Akkor írjanak neki üzenetet – felelte Lilla. – Azt, hogy a fürdőszobában elrepedt egy cső, ömlik a víz a földszintre, és a szomszédok perrel fenyegetőznek. Tegyék hozzá, hogy ha egy órán belül nem ér ide, önök hívják a szerelőket, és felszedetik a padlót. Higgyék el, percek alatt itt lesz.
A fiúk összenéztek. Látszott rajtuk, hogy egyáltalán nem tetszik nekik, merre fordult a helyzet, de az a nyugodt, magabiztos nő, aki a ház tulajdonjogát igazoló papírokkal állt előttük, nem olyannak tűnt, akivel érdemes packázni. Végül az idősebbik elővette a mobilját, és gyors mozdulatokkal pötyögni kezdett.
A várakozás végtelennek érződött. Lilla leült az öreg, megkopott falócára az almafa alatt, a letaposott virágágyást nézte, és közben úgy érezte, mintha odabent, a mellkasában valami alapjaiban omlana össze. Tizenkét év házasság. Tizenkét éven át azt hitte, hogy Zoltán megbízható ember, még ha voltak is hibái. Erre kiderült, hogy a háta mögött pénzzé tette az ő menedékét. A bizalmát négyszáznyolcvanezer forintra árazta be.
A kapu előtt egy óra és negyed múlva csikordult fel a fék. Autóajtó csapódott, aztán Zoltán szinte berobbant az udvarra. Lihegett, az arcát eltorzította a pánik.
– Mi történt? Hol szakadt el a cső? Megmondtam, hogy zárjátok el a vizet, amikor…
A mondat közepén elharapta a szót. Tekintete megakadt Lillán, aki keresztbe font karral ült a fa alatt. A verandán mellette ott álltak a komor bérlők, immár összepakolt sporttáskákkal.
Zoltán olyan gyorsan sápadt el, mintha egy pillanat alatt kiszívta volna belőle valaki a vért. Hol a feleségére nézett, hol a fiúkra, aztán vissza Lillára, közben idegesen nyelt egyet.
– Lilla? Te… te mit keresel itt? Neked most dolgoznod kellene.
– Csövet jöttem javítani – válaszolta szárazon Lilla, és felállt. – A kollégádnál, Gábornál. Annál a Gábornál, aki állítólag összeveszett a feleségével. Ahogy látom, Gábornak elég népes társasága akadt.
Zoltán megpróbált mosolyt erőltetni magára, de csak valami nyomorúságos fintor sikerült belőle. Közelebb lépett a feleségéhez, és hízelgő suttogásra fogta a hangját.
– Lillácska, ezt ne itt beszéljük meg idegenek előtt. Menjünk be a házba, mindent elmagyarázok. Félreértés az egész. Meg akartalak lepni. Gondoltam, keresek egy kis pénzt, aztán elmegyünk belőle nyaralni. Te is mindig mondtad, hogy a telek csak viszi a pénzt.
– Nyaralni? Az új alufelnikkel együtt? – Lilla hangja egy cseppet sem halkult. – Elvetted tőlem a jogot, hogy én döntsek a saját házamról. Idehoztál vadidegen embereket anélkül, hogy megkérdeztél volna. Ráadásul csalással szedtél el tőlük pénzt.
Ezután a fiúkra nézett, akik leplezetlen érdeklődéssel figyelték a családi jelenetet.
– Önöknek ez az ember most azonnal visszautalja a négyszáznyolcvanezer forintot. Utána fogják a táskáikat, és elmennek innen.
– Elment az eszed? – sziszegte Zoltán, és megragadta Lilla könyökét. – Miféle négyszáznyolcvanezer? Nincs nálam ennyi pénz! Egy részét már elköltöttem, másik részét betettem a hitelkártyára. Hadd maradjanak, ha egyszer kifizették! Később elosztjuk a pénzt, a felét odaadom neked!
Lilla olyan erővel rántotta ki a karját a férfi szorításából, hogy Zoltán hátratántorodott.
– Még mindig nem érted, ugye? Én nem fogok veled osztozkodni azon a pénzen, amit az én nyugalmam eladásával szereztél. Van megtakarítási számlád, nagyon jól tudom. Oda pakolgattad félre a különmunkákból a pénzt az új csónakodra. Megnyitod a banki alkalmazást, és az utolsó forintig visszautalod nekik az összeget. Most.
– És ha nem? – Zoltán hangjában megjelent az a régi, pimasz él, amelyet Lilla túlságosan is jól ismert. Kihúzta magát, mintha támadásba akarna lendülni. – Mit csinálsz velem? Börtönbe juttatsz? Ugyan már. A rendőrség röhögve félreteszi ezt az egészet. Családi ügy, házasság alatt közösen használjuk a vagyont. Senki nem fog engem elővenni.
– Lehet, hogy a rendőrség nem zárat be – mondta Lilla, miközben elővette a telefonját a táskájából. – De az adóhatóságot biztosan érdekelni fogja. Engedély nélküli üzletszerű bérbeadás, adóelkerülés. A szerződés a fiúk kezében van, a pénz átadásáról is van nyoma. Emellett feljelentést teszek önbíráskodás miatt. És még ma beadom a válókeresetet. Hidd el, Zoltán, a városi lakásomból is ki foglak jelenteni.