Aznap este hazamentem a saját lakásomba. Ez az ingatlan már jóval a házasságunk előtt is az én tulajdonomban volt, így Gábornak semmiféle törvényes igénye nem lehetett rá. Amint kinyitottam a bejárati ajtót, azonnal megcsapott a drága, sütött tekercsek fűszeres illata és a szójaszósz jellegzetes aromája. Úgy látszott, a család fényűző vacsorával ünnepelte, hogy szerintük csodával határos módon megszabadultak az anyagi gondoktól.
A nappaliból Gábor harsány, elégedett nevetése hallatszott, a háttérben pedig hangosan szólt a tévé. A férjem három nagy utazótáskája, amelyeket az ebédszünetemben komótosan összepakoltam, már ott állt szépen elrejtve a tágas gardrób mélyén.
Levettem a kabátomat, kezet mostam, majd nyugodt léptekkel bementem hozzájuk. Gábor kényelmesen elterpeszkedett a puha kanapén, és éppen egy újabb hatalmas falatot tömött a szájába. Mária egy színes divatkatalógust lapozgatott, Nóra pedig a tabletjén valamilyen egzotikus szigetre szóló utazást nézegetett. Feltehetően már a „felszabadulását” tervezte megünnepelni.
– Ó, hát megjött Viktória! A mi megmentőnk! – Mária erőltetett mosolyt villantott rám, és félretette a katalógust. – Na, sikerült mindent elintézni? Átutaltad a pénzt?
– Elintéztem – feleltem teljesen egyenletes, higgadt hangon, és a vastag fehér borítékot letettem az üveg dohányzóasztalra. – Az összes hitel rendezve van. A behajtók többé nem fognak zaklatni benneteket.
– Na végre, mintha egy mázsás kő esett volna le a szívemről! – Gábor megkönnyebbülten hátradőlt, és egy szalvétába törölte a kezét. – Mondtam én, anya, hogy Viktória nem fog sokáig makacskodni. A vidéki ház neki fontosabb, mint az elvei.
– Igen, a ház valóban sokat jelent nekem – ültem le elegánsan a velük szemben álló fotelbe, miközben figyelmesen fürkésztem az arcukat. – Éppen ezért nem is adom oda senkinek. Ahogy a pénzemet sem. Olvasd el, Gábor. A borítékban a dokumentumok másolatai vannak. Ismerkedj meg velük.
A férjem lustán, minden különösebb érdeklődés nélkül nyúlt a borítékért. Kihúzta belőle a vastag papírlapokat, majd felhajtotta az első oldalt. A tekintete ide-oda cikázott a nyomtatott sorokon, és én pontosan láttam, ahogy az arckifejezése pillanatok alatt megváltozik. Az előbb még magára erőltetett lazaság egy szempillantás alatt szertefoszlott. A szemöldöke magasra szaladt, a szája pedig döbbenten résnyire nyílt.
– Követelésengedményezési szerződés? – préselte ki magából rekedt, elfojtott hangon, miközben lassan rám emelte teljesen összezavarodott tekintetét. – Az új hitelező… te vagy?
– Mi van abban, Gábor? Add ide! – Mária türelmetlen mozdulattal kikapta a lapokat a kővé dermedt fia kezéből.
Ahogy gyorsan végigfutotta a szöveget, az arca egyre szürkébb árnyalatot öltött. Nóra mozdulatlanul ült a tablettel a kezében, és értetlenül kapkodta a tekintetét a bátyja és az anyja között.
– Minden pontosan úgy van, ahogy olvassátok – kulcsoltam össze nyugodtan az ujjaimat az ölemben. – A teljes tartozást megvásároltam. Mostantól, Nóra, te több mint nyolcmillió forinttal nekem tartozol személyesen. Te pedig, Gábor, mivel a szerződésben hivatalos kezesként szerepelsz, ezért az egész kötelezettségért egyetemlegesen felelsz. Én kizárólag törvényes eszközökkel fogok eljárni, és jogi úton hajtom be a pénzt.
– Ehhez nincs jogod! Hiszen mi egy család vagyunk! – kiáltott fel Mária, és felháborodásában a papírokat a szőnyegre ejtette. – Hogy merészelsz így bánni a saját családoddal?
– A válással és vagyonmegosztással való fenyegetőzés, csak azért, hogy valaki más felelőtlen költekezését én fizessem ki, nem család – néztem rájuk jeges közönnyel. – Ezt az utat ti választottátok. Innentől kezdve a köztünk lévő távolságot kizárólag a Polgári Törvénykönyv paragrafusai határozzák meg.
– Nórának semmilyen hivatalos jövedelme nincs! Egy fillért sem fogsz tudni behajtani rajta! – emelte fel a hangját Gábor, és hirtelen felpattant a kanapéról.