— Csak itt meg itt kellene aláírnod — mutatott Gábor a lapokra. — Utána elmegyünk a közjegyzőhöz, és minden el lesz intézve.
Eszter lassan közelebb lépett a dohányzóasztalhoz. Tekintete végigsiklott a katonás rendben kiterített iratokon, majd megállt a legfelső oldalon.
— Szóval már itt tartunk? — kérdezte halkan, miközben felemelte az első dokumentumot. — És mégis kinek a nevére kerülne át a mi lakásunk?
— Az enyémre — vágta rá Gábor minden kerülő nélkül. — Vagy anyáméra, ha neked úgy szimpatikusabb.
Eszter lassan letette a papírt.
— És miből gondolod, drágám, hogy a közös otthonunkból rám eső részt csak úgy átíratom rád vagy az édesanyádra?
— Mert…
— És különben is, miért lett ez hirtelen ennyire sürgős? — vágott közbe Eszter, hangjában már alig leplezett felháborodással.
Gábor arca megfeszült.
— Ezt már megbeszéltük. Így sokkal ésszerűbb lenne! Ráadásul anya most tudta meg, hogy nyugdíjasként további kedvezmények járhatnak neki a rezsire. Havonta több ezer forintot is megspórolhatnánk.
— Gábor… — Eszter karba fonta a kezét. — Tíz éven át ugyanúgy fizettem a hitelt, mint te. A lakás fele az enyém. Nem fogok lemondani róla egy kétes rezsikedvezmény kedvéért.
— Miért kell neked mindent túlbonyolítani? — emelte fel a hangját Gábor. — Ez csak formaság! Házastársak vagyunk. Nem mindegy, kinek a nevén van?
— Ha tényleg csak formaság — felelte Eszter nyugodtnak szánt, de éles hangon —, akkor írassuk az én nevemre.
Gábor egy pillanatra elhallgatott. Látszott rajta, hogy erre a válaszra egyáltalán nem készült fel.
— Ne beszélj butaságokat! Neked nincs tapasztalatod ingatlanügyekben.
— Neked talán van? — vonta fel Eszter gúnyosan a szemöldökét. — Vagy az édesanyádnak?
— Elég legyen! — csapott Gábor tenyérrel az asztalra. — Az őrületbe kergetsz ezzel az állandó gyanakvással. Én csak azt akarom, ami mindkettőnknek a legjobb.
Eszter lassan megrázta a fejét.
— Nem, Gábor. Ezeket a papírokat nem írom alá. És erről a témáról nem vagyok hajlandó tovább vitatkozni.
Azzal megfordult, és bement a hálószobába, magára hagyva a férjét az előkészített iratokkal. Az este hátralévő részét külön szobában töltötték. Hosszú idő óta először úgy feküdtek le, hogy lefekvés előtt egyetlen szót sem váltottak egymással.
Másnap Eszter a szokásosnál tovább maradt bent a munkahelyén. Amikor megszólalt a telefonja, és meglátta az anyósa nevét a kijelzőn, rossz előérzet fogta el.
— Kedvesem, mikor érsz haza? — Mária hangja túl kedvesen, szinte mesterkélten csengett. — Felugrottam hozzátok, szeretnék veled megbeszélni valami fontosat.
— Jó napot, Mária — felelte Eszter, és visszanyelte a sóhajt. — Körülbelül egy óra múlva otthon leszek. Gábor nincs ott?
— Nincs, valami találkozóra kellett mennie. Beengedett, aztán elment. De úgy gondolom, nekünk most jobb lenne nőként, négyszemközt beszélgetnünk.
Eszter érezte, ahogy a bosszúság lassan felkúszik benne, de uralkodott magán.
— Rendben. Akkor hamarosan találkozunk.
Mire hazaért, az anyósa már teljes természetességgel sürgött-forgott a konyhában, mintha a saját lakásában lenne. Teát készített, csészéket rakott az asztalra, és közben mosolyogva fordult Eszter felé.
— Na végre, megjöttél! Ülj csak le, töltök neked teát.
Eszter szó nélkül helyet foglalt. Már előre érezte, hogy ez a beszélgetés nem lesz kellemes.
— Gáborka mesélt a tegnapi… félreértésetekről — kezdte Mária, miközben a csészéket igazgatta. — Megértem, hogy vannak félelmeid, de hidd el, az én élettapasztalatom alapján néha igenis rá kell bízni a férfira a fontos döntéseket.
— Mária — húzta ki magát Eszter —, minden tiszteletem az ön tapasztalatáé, de a lakásunkkal kapcsolatos döntéseket a férjemmel együtt fogom meghozni.
— De hát ez teljesen logikus lenne! — tárta szét a karját az anyósa. — Nekem nyugdíjasként járhatnak kedvezmények, Gáborkának pedig könnyebb lenne intézni a biztosítást. Te még fiatal vagy, előtted az egész élet.
— Igen, valóban előttem áll — bólintott Eszter. — És ennek az életnek a része az is, hogy a lakásban lévő tulajdonrészemet nem adom oda senkinek.
Ebben a pillanatban megszólalt Mária telefonja. Az asszony elnézést kért, majd kisietett az előszobába. Eszter tekintete ekkor megakadt az asztalon hagyott táskán. Az oldalzsebből egy papírlap sarka kandikált ki. Hirtelen ötlettől vezérelve óvatosan kihúzta.
Egy kinyomtatott ingatlanhirdetés volt: kétszobás lakás eladó a szomszédos városrészben, a Jubileumi lakótelepen.
Mire Mária visszatért, Eszter már visszacsúsztatta a lapot a helyére.
— Történt valami? — kérdezte ártatlan arccal.
— Nem, semmi, Gáborka hívott — legyintett Mária. — Szóval, ahogy mondtam, a lakás ügyében…
— Vásárolni készülnek valamit? — szakította félbe Eszter.
Az anyósa homloka összerándult.
— Mire célzol?
— A hirdetésre a táskájában. Kétszobás lakás a Jubileumi lakótelepen — nézett Eszter egyenesen a szemébe. — Maga és Gábor terveznek valamilyen ingatlanvásárlást?
Mária zavartan pislogott.
— Az… Gáborka kért meg, hogy nézzem meg egy kollégájának. De nem ez a lényeg. Neked most a családodra kellene gondolnod, a jövőtökre Gáborral…
— Pontosan ezt teszem — mondta Eszter, és felállt az asztaltól. — Éppen ezért nem fogok semmiféle átírási papírt aláírni.
Kiment a konyhából, maga mögött hagyva az anyósát a félig megivott teával és a befejezetlen érveivel. Belül azonban egyre hangosabban szólt benne a figyelmeztetés: itt valami nagyon nincs rendben.
A következő napokban a lakás levegője szinte tapinthatóan megnehezült. Gábor alig szólt hozzá, későn járt haza, és gyakran félrevonult telefonálni. Ha Eszter belépett a szobába, a férfi azonnal elhallgatott, vagy úgy tett, mintha valami jelentéktelen munkahelyi ügyet intézne.
Egy este Gábor zuhanyozni ment, és a telefonját a hálószobai éjjeliszekrényen felejtette. Eszter tekintete megakadt a készüléken.