Anna a füléhez emelte a készüléket, és Renáta éles, szinte visító hangja azonnal belehasított a csendbe.
— Tönkretetted a családunkat! Péter nyakán óriási tartozás van, anyát majdnem elvitte a szíve! Felfogod egyáltalán, mit műveltél? Hitelezők hívogatnak minket, követelik a pénzüket! Ha Péter nem szerez gyorsan egy új szerződést, elveszítjük a lakást!
— Ehhez nekem semmi közöm — felelte Anna hűvösen, majd bontotta a vonalat.
Alig tette le, a telefon ismét megszólalt. Ismeretlen szám villogott a kijelzőn. Egy pillanatra azt hitte, valamelyik követelőző hitelező próbálkozik, és már készült félretenni a mobilt, de az ujja szinte önkéntelenül a fogadás gombra csúszott.
— Jó napot, Anna asszony — hallatszott a vonal túlsó végéről egy udvarias, enyhe akcentusú férfihang. — Gábor úr beszél.
Anna lélegzete elakadt.
— Hallgatom, Gábor úr. Miben lehetek a segítségére?
— Hosszasan átgondoltam a történteket — kezdte a férfi. — Megkaptam Öntől annak a szerencsétlen napnak a hangfelvételét, és még inkább meggyőződtem róla, hogy Ön kiváló szakember. A lehetetlen körülmények ellenére is megpróbálta megmenteni a tárgyalást. A vállalatunknak szüksége van egy ilyen szintű tolmácsra. Személyes szerződést ajánlok Önnek, a piacinál kétszer kedvezőbb díjazással. Csupán egyetlen feltételem van: az Ön volt rokonait a képviseletem küszöbén sem kívánom többé látni. Bennük végleg elvesztettem a bizalmamat.
Anna torkát összeszorította a hála. Könnyeit mégis visszanyelte, és nyugodt, határozott hangon válaszolt:
— Elfogadom az ajánlatát, Gábor úr. És megígérem: sem Péternek, sem a családjának nem fogok többé tolmácsolni.
Két nappal később kopogtak az albérlet ajtaján. Amikor Anna kinyitotta, Péter, Erika és Renáta állt a folyosón. Erika egy tortásdobozt szorongatott, Péter idegesen igazgatta az inggallérját, Renáta pedig kerülte Anna tekintetét.
— Kislányom — kezdte Erika negédes hangon, miközben már próbált is beljebb furakodni. — Ne viselkedj úgy, mintha idegenek lennénk. Békülni jöttünk. Elragadott minket az indulat, előfordul az ilyesmi. Péter teljesen elemészti magát nélküled. Gyere haza.
Anna hátralépett ugyan, de úgy állt meg az ajtóban, hogy egyikük se tudjon belépni.
— Miért vannak itt valójában?
Péter nagyot sóhajtott, és megdörzsölte az orrnyergét.
— Anna, bajban vagyunk. Érkezett egy új, külföldi befektető, hajlandó lenne megvizsgálni a szerződés lehetőségét. De tolmácsra van szüksége. Te vagy az egyetlen, aki ismeri az ügy minden részletét. Nélküled nem boldogulunk. Kérlek… nem, könyörgöm, segíts. Százmilliós nagyságrendű forinttartozásról van szó. Ha ebből nem mászunk ki, végünk.
Anna összefonta a karját a mellkasa előtt.
— Nem vállalok több tolmácsolást. Sem nektek, sem a családotoknak. Azt hiszem, elég világosan fogalmaztam.
— Kötelességed! — csattant fel Renáta. — A felesége vagy! Segítened kell a férjednek!
— A felesége? — Anna keserűen elmosolyodott. — Amikor az anyád jöttment senkinek nevezett, Péter pedig hallgatott, akkor megszűntem feleségnek lenni. Akkor csak egy üres hely voltam a szemükben.
Erika ekkor taktikát váltott. Hirtelen térdre rogyott Anna előtt. A torta kicsúszott a dobozból, és tompa cuppanással a padlón landolt.
— Bocsáss meg, kislányom! Elvakított a harag! Nézd, térden állva kérlek! Segíts Péternek, az én fiamról van szó! Ne hagyd elveszni!
Anna részvét nélkül figyelte a jelenetet. Elővette a kis hordozható lejátszóját, megnyitotta a hangfájlt, és megnyomta az indítógombot. A hangszóróból Erika hangja szólalt meg: „Mondd meg annak… hogy nem adunk neki kedvezményt!… Majd ez a jöttment senki lefordítja…”
Erika arca elsápadt, a szipogása is abbamaradt.
— Hallották saját magukat? — kérdezte Anna csendesen. — Most pedig képzeljék el, hogy ezt a felvételt megkapják a hitelezőik. Rögtön világos lesz számukra, ki miatt bukott el az üzlet. És onnantól a tartozásról szóló beszélgetés egészen más irányt vesz. Egy külföldi partnerrel kötendő szerződés szándékos meghiúsítása már nem egyszerű felelőtlenség.
— Ezt nem mered megtenni — suttogta Péter.
— Dehogynem merem. Viszont hajlandó vagyok adni egy utolsó lehetőséget. Lefordítom a régi szerződés megszüntetéséhez szükséges iratokat, hogy csökkentsük a felelősségeteket, és elkerülhető legyen a büntetőeljárás. Ez minden, amit vállalok.
— Köszönöm — préselte ki magából Péter. — Mit kérsz érte?
— A munkadíjam pontosan Erika tokaji nyaralójának piaci értéke. Előre fizetve, közjegyző előtt rögzített szerződéssel. És az ingatlan a lánykori nevemre, Sárosi Annára kerül.
Sűrű, dermedt csend ereszkedett közéjük.
— Megőrültél! — sikította Renáta. — Anya, ezt nem teheted! Ez az egyetlen értékünk!
— Akkor keressetek másik tolmácsot — vont vállat Anna.
Erika arca megkeményedett, majd rekedt, megtört hangon megszólalt:
— Beleegyezem. Hozd a papírokat.
Egy héttel később a közjegyző irodájában lezajlott az ügylet. Anna aláírta a jogi szakfordításra vonatkozó megbízási szerződést, amelynek díja megegyezett a tokaji telek és a rajta álló ház értékével. Erika összeszorított szájjal, látható kínnal írta alá az átadási okiratot. Anna külön ragaszkodott hozzá, hogy minden irat a lánykori nevére készüljön; nem akarta, hogy ehhez a házhoz bármilyen módon kötődjön Péter családneve.
Miután átvette a kulcsokat, Anna higgadtan teljesítette a saját vállalását: lefordította a szükséges dokumentumokat, és szakszerű megszüntetési megállapodást állított össze a régi szerződés lezárásához.