Márk mindent meg fog tudni. Nem pletykákból, hanem bizonyítékokkal együtt.
Katalin nagy nehezen feltápászkodott. A tűsarkúja bizonytalanul, részeges kopogással verte a padlót, mintha a lába sem engedelmeskedne neki.
— Az ételt… — hörögte rekedten. — Megígértétek, hogy becsomagoljátok…
— TAKARODJ! — csattant fel Eszter olyan erővel, hogy Katalin ösztönösen hátrált egy lépést. — Tűnj el a házunkból, mielőtt meggondolom magam, és elküldök a drága Márkodnak egy egész válogatást azokból az igazán érdekes fotókból!
Katalin köszönés nélkül rontott ki az ajtón. Még hallották, ahogy a sarka végigkopog a lépcsőházban, aztán odalent nagyot csapódott a bejárati ajtó.
Balázs kábultan roskadt le az egyik székre.
— Eszter… honnan tudtad mindezt? A kozmetikust, az edzőt… tényleg igaz?
A felesége csak sejtelmesen elmosolyodott.
— Emlékszel Rékára, a barátnőmre? Bankban dolgozik. A férje pedig rendszergazda abban a fitneszteremben, ahol ez a Levente is alkalmazásban van. Néha elképesztő, milyen kicsi a világ, és mennyi minden kiderül egy ártatlannak tűnő kávézás közben.
— De a fényképek… — Balázs még mindig nem tért magához.
— Azokat az unokaöcsémmel készíttettem. Amatőr fotós, és amúgy is gyakran jár arra városi képeket csinálni. Én csak megkértem, hogy egy kicsit bővítse ki a témaválasztását.
Balázs lassan megrázta a fejét.
— Mintha nem is ismernélek. Te mindig olyan… szelíd voltál. Engedékeny. Békés.
— Az is vagyok — Eszter az ölébe ült, és átfonta a nyakát a karjával. — De csak azokkal, akik megérdemlik. Ha viszont valaki bántani meri a férjemet, akkor előbújik belőlem egy egészen másik nő. Dühös. Veszedelmes. Olyan, aki foggal-körömmel megvédi a családját.
— De ugye komolyan nem mondtad volna el Márknak?
— Miért ne? — vont vállat Eszter. — Joga van tudni, milyen emberrel él. De ez már az ő ügyük, intézzék el egymás között. Nekem az a fontos, hogy a nővéred többé ne jöjjön ide, és ne próbáljon minket megalázni.
Balázs szorosan magához ölelte.
— Tudod, ma valamire rájöttem. Egész életemben tűrtem Katalin szeszélyeit, mert azt hittem, így helyes. Azt gondoltam, engedni kell, hallgatni kell, nem szabad konfliktust keresni. Aztán kiderült, hogy néha igenis ki kell mutatni a fogunk fehérjét. Különben egyszerűen felfalnak.
— És még valami — Eszter huncut mosollyal nézett rá. — Nem egyszerű alsós tanítónő vagyok. Mondtam már, hogy előléptettek. Most már igazgatóhelyettesként dolgozom, a nevelési ügyek tartoznak hozzám. Hidd el, tizenöt év gyerekekkel és szülőkkel töltött idő után a nővéredhez hasonló alakok nem tudnak különösebben megrémíteni.
Ott ültek ketten az apró, de meleg otthonossággal teli konyhájukban, egymást átölelve. Odakint lassan kigyúltak az esti fények, az asztalon pedig ott árválkodott a megkezdett sajttorta, amelyet Katalinnak végül esélye sem volt magával vinni.
— Várj csak — kapta fel hirtelen a fejét Balázs. — Mi volt az az ékszerbolti költés? Az tényleg igaz?
— Fogalmam sincs — nevetett fel Eszter. — Csak találgattam. De az arcát látva úgy tűnik, telibe találtam.
Két hónappal később véletlenül összefutottak néhány közös ismerőssel, és tőlük hallották a fejleményeket. Márk beadta a válókeresetet, miután tudomást szerzett a felesége félrelépéseiről. Mint kiderült, Levente maga vallott be neki mindent, amikor Katalin nem volt hajlandó kifizetni a tartozását, amelyet egy illegális pókerklubban halmozott fel. A sértett, bosszúszomjas kitartott férfi nemcsak a viszonyról beszélt, hanem átadta azokat az üzenetváltásokat is, amelyekben Katalin meglehetősen csúnyán nyilatkozott a saját férjéről.
A válás hangos botránnyá fajult. A házassági szerződés, amelyet Márk még az esküvő előtt előrelátóan megkötött, Katalint gyakorlatilag üres kézzel hagyta. A lakás, a nyaraló, az autók — minden Márk nevén volt. Utoljára a pályaudvaron látták: egy másik városba utazott, valamilyen távoli rokonaihoz.
Balázs és Eszter pedig végül megvették azt a kis kertes házat, amelyről annyit álmodoztak. Nem volt nagy, nem volt hivalkodó, de az övék volt. Amikor megtartották a házavatót, Eszter pontosan ugyanolyan sajttortát sütött, mint azon az emlékezetes estén.
— A győzelmünkre! — emelte poharát Eszter.
— Arra, hogy megtanítottál: nem kell félnem megvédeni a boldogságunkat — felelte Balázs.
És ittak a szerelemre, az igazságra, meg arra, hogy a legcsendesebb emberekben is ott lapul az erő, ha egyszer valóban szükség van rá. A desszert ezúttal azokhoz került, akik igazán megérdemelték: hozzájuk és a valódi barátaikhoz, akik örülni tudtak a boldogságuknak, nem pedig irigykedtek rájuk.