— A múlt héten például vett nekem egy karkötőt, több mint egymillió forintért. Csak úgy, minden különösebb alkalom nélkül!
Eszter egy szót sem szólt. A kezében tartott konyharuhát olyan erővel gyűrte, hogy az ujjai egészen elfehéredtek. Gondolatfoszlányok cikáztak a fejében: a lakáshitelhez szükséges önerő, amelyre Balázzsal hónapok óta kuporgattak; az esti különórák, amelyeket ő vállalt pluszban; a férje, aki még több tervet és mellékmunkát vett a nyakába, csak hogy végre előrébb jussanak.
— A lakásunkról már ne is beszéljünk — folytatta Katalin, miközben átvette Balázstól a konyakospoharat. — Össze sem lehet hasonlítani ezzel a kis odúval. Négy szoba, teljesen felújítva, kilátással a parkra. Márk azt mondja, hamarosan házba költözünk, már nézegetjük is a lehetőségeket. Ti meg meddig akartok még ebben a két szobában nyomorogni?
— Nekünk így is megfelel — jegyezte meg halkan Balázs.
— Megfelel! — horkant fel a nővére. — Mindig ez van veled. „Jó ez így.” „Elég ennyi.” „Majd megleszünk valahogy.” Anyánk, Isten nyugosztalja, mindig mondta, hogy belőled nem lesz semmi komoly ember. És tessék, mit látok? Igaza volt.
Katalin lehúzta a maradék konyakot, majd parancsolóan megkocogtatta az asztalt.
— Na, akkor most csomagoljátok el nekem az ételt. Mindent. A salátákat, a főételt, meg azt a… sajttortát is. Holnap átjönnek a barátnőim, majd megmutatom nekik, hogyan él az én drága öcsikém. Jót fogunk nevetni rajta.
— Miért beszélsz így? — Balázs arca tanácstalanná vált. — Hiszen testvérek vagyunk…
— Testvérek? — Katalin harsányan felnevetett. — Balázska, a testvérek segítenek egymásnak. Te mikor segítettél nekem utoljára? Emlékszel, amikor megkértelek, hogy tervezd meg a nyaralónkhoz azt a kerti pavilont? És mit mondtál? Hogy nincs rá időd! A saját nővéredre nem volt időd!
— Tényleg teljes hajtás volt a munkahelyemen…
— Kifogás! Mindig csak kifogások! Tudod, mit gondolok? Azt, hogy irigy vagy. Fáj neked, hogy én jobban élek. Hogy nekem olyan férjem van, aki valódi férfi, nem valami döntésképtelen puhány. Nekem mindenem megvan, neked pedig…
A kezével gúnyosan körbemutatott a szobán.
— Neked meg itt van ez.
Eszter lassan felállt az asztaltól. A mozdulataiban olyan feszes, visszafogott erő jelent meg, amelyet Balázs még soha nem látott rajta. Szó nélkül összeszedte a piszkos tányérokat, és kivitte őket a konyhába.
— Hé, én azt mondtam, csomagolj nekem ételt! — kiáltott utána Katalin. — Mi van, megsüketültél?
Eszter üres kézzel tért vissza. Megállt a sógornőjével szemben, és olyan figyelmesen nézett rá, mintha most látná először életében.
— Katalin — szólalt meg, és a hangja szokatlanul keményen csengett —, mondd csak, Márk tud róla, hogy te rendszeresen látogatod a szeretődet?
A nappalira dermedt csend telepedett. Katalin tátott szájjal meredt rá, Balázs pedig értetlenül kapkodta a tekintetét a felesége és a nővére között.
— Miféle ostobaságot hordasz itt össze? — préselte ki végül magából Katalin, de a hangja megremegett.
— Ez nem ostobaság. — Eszter elővette a telefonját, és megnyitotta a képeket. — Nézd csak. Itt éppen kijössz a Bartók Béla út 45. szám alatti házból. Múlt kedden készült, délután kettőkor. Ezen a másikon pénteken vagy ugyanott. Aztán hétfőn megint. Érdekes, hogy közben Márknak azt mondtad, kozmetikushoz mész, nem?
Katalin felpattant a székről, az arca bíborszínűre váltott.
— Te… te utánam kémkedtél?!
— Nem — rázta meg a fejét Eszter. — Egyszerűen az egyik kolléganőm ugyanabban a házban lakik. És nagyon jó megfigyelő. Különösen akkor, ha egy férjes asszony feltűnően gyakran jár fel egy fiatal fitneszedző lakásába.
— Hogy merészeled! — visította Katalin. — Ez rágalom! Beperellek, érted? Bíróságra viszlek!
— Nyugodtan — vont vállat Eszter. — Csak előbb magyarázd el a férjednek, miért nem egy szépségszalonban történtek a levonások a közös kártyátokról, hanem egy ékszerüzletben. Igen, abban, ahol nyolcszázezer forintért vettél egy órát. Gondolom, nem magadnak.
Balázs döbbenten nézett a feleségére.
— Eszter, te ezt honnan…
— A nővéred szeret kérkedni, drágám. Amikor legutóbb kegyeskedett meglátogatni minket, az asztalon hagyta a telefonját. Éppen akkor érkezett egy banki értesítés. Véletlenül megláttam. Aztán kíváncsi lettem. Kiderült, hogy a mi Katalinunk egészen izgalmas kettős életet él.
— Hát menj a pokolba!