Gábor ekkor határozottan mellém lépett, mintha egyértelműen jelezni akarná, hogy nem maradok egyedül ebben a vitában.
— Embereket meghívni úgy, hogy valójában ők fizetik a vendégséget, aztán még rendelkezni is azzal, amit hoztak, egyszerűen aljasság — mondta kemény hangon. — Krisztina, szedelőzködjünk. Mi most hazamegyünk.
Így aztán jóval korábban indultunk el, mint ahogy eredetileg terveztük.
A következő napokban Erika végigtelefonálta a közös ismerősöket, és mindenkinek hosszasan ecsetelte, milyen elképesztően fösvény vagyok. Csakhogy a részvét, amire számított, elmaradt. A családban hamar körbejárt a hír, hogy a nagy sértődötten panaszkodó háziasszony a vendégségre egyetlen forintot sem költött.
Tíz nap múlva újra megcsörrent a telefon.
Erika Gábort hívta, olyan természetességgel, mintha a legutóbbi botrány meg sem történt volna.
— Gáborkám, Balázzsal bent intézünk pár dolgot a városban, este beugrunk hozzátok! Éhesek leszünk, úgyhogy csinálj valami rendes húsos ételt, jó sokat. Várjatok minket!
Kivettem a telefont a férjem kezéből.
— Várunk benneteket, Erika. De vacsorával ne számoljatok. Desszertre gyertek, leülünk egy kis édesség mellé.
Ő csak horkantott egyet, és nyilván elengedte a füle mellett, amit mondtam. Biztosra vette, hogy puszta udvariasságból úgyis rohanok majd a konyhába húst sütni és salátát vagdosni.
Este megszólalt a csengő.
A rokonok ezúttal sem érkeztek teljesen üres kézzel. Erika ünnepélyes mozdulattal átnyújtott nekem öt satnya kaporszálat a saját kertjéből. Balázs közben visszafogott arccal szorongatott egy tekintélyes kupac műanyag ételtárolót.
Látszott rajta, hogy komolyan számít rá: a kiadós vacsora után még egy bőséges útravalót is csomagolunk nekik.
Átmentünk a konyhába.
Az asztalon szép bögrékben gőzölgött a forró víz. Középen ott állt az a doboz édesség, amelyet annak idején gondosan hazahoztam a nyaralóból. A terítőn ezen kívül semmi sem volt.
Fogtam egy átlátszó poharat, vizet öntöttem bele, majd nagy gonddal beleállítottam Erika kaprát.
— Micsoda látvány. Asztalunk legfőbb dísze — jegyeztem meg, és nyugodtan leültem.
Erika tekintete végigsiklott az üres asztalon. Az arca csalódottan megnyúlt.
— És a meleg ételt mikor hozzátok? Balázs útról jött, éhes, neki normális vacsora kell!
Én zavartalanul kortyoltam egyet a bögrémből.
— Világosan megmondtam, hogy kizárólag édességre várlak titeket. Ha Balázsnak tartalmas vacsorára van szüksége, nyugodtan hozhattatok volna magatokkal. Pont úgy, ahogy mi is vittünk nemrég ennivalót hozzátok.
Balázs erre hangosan az asztalhoz csapta az üres műanyag dobozait.