„Ha előzetes megbeszélés nélkül próbáltok bejutni, rendőrt hívok.”
Szombaton Gábor nem egyedül állított be. Magával hozta Márkot, nyilván támasznak szánta, és ott volt Andrea is, noha Eszter világosan megírta, hogy az anyja jelenlétére semmi szükség.
Eszter csak résnyire nyitotta ki az ajtót, a láncot fent hagyta.
— Gábor a holmijaiért jött. A többiek kint maradnak a lépcsőházban.
— Ő az anyám — sziszegte Gábor.
— Tudom. Attól még nem lép be a lakásba.
Andrea azonnal közelebb nyomult.
— Hogy merészelsz így beszélni?
Eszter elővette a telefonját.
— Gábor, döntsd el. Vagy nyugodtan összeszeded, ami a tiéd, vagy most mindenki távozik, és legközelebb a körzeti megbízotton keresztül intézzük.
Márk zavartan megköszörülte a torkát, aztán halkan odaszólt:
— Gábor, hagyjuk már ezt a műsort. Meleg van, menjünk túl rajta.
Gábor dühös pillantást vetett rá, de az anyját végül visszatartotta. Egyedül lépett be. Nóra közben a konyhában ült, a telefonja kamerája be volt kapcsolva, de nem arcokra irányította, hanem az előszoba felé. Minden tiszta és szabályos volt: a saját lakásában rögzítette, mi történik.
Eszter előre dobozokba pakolta Gábor dolgait. Ruhák, könyvek, szerszámok, horgászbotok, töltők, városneves bögrék gyűjteménye. Semmit nem dobott ki, semmit nem rongált meg. Még a zoknikat is külön zacskóba tette. Nem figyelmességből, hanem józan számításból. Nem akarta később hallgatni, hogy eltüntetett vagy megtartott valamit.
Gábor végignézett a dobozokon.
— Látom, gyorsan becsomagoltál engem.
— Jól kezelem a folyamatokat.
— A házasságunk is csak egy folyamat lett neked?
— Nem. Inkább egy hibás elszámolás.
Gábor felnevetett, de a nevetés inkább grimasznak tűnt.
— Teljesen idegen lettél.
— Nem idegen. Kényelmetlen. Ezt kevered össze.
Erre már nem felelt. Felkapott néhány dobozt, és kivitte az első adagot. Andrea odakint minden alkalommal megpróbált belesni a lakásba, Eszter azonban következetesen becsukta előtte az ajtót. A harmadik forduló után az asszony nem bírta tovább:
— Gábor, vidd el a mikrót is! Azt mi adtuk!
Eszter szélesebbre nyitotta az ajtót.
— A mikrohullámú sütőt a születésnapomra kaptam önöktől. Ha szeretné, előkeresem az üdvözlő üzenetet is.
Andrea görcsösen markolta a táskája fülét.
— Tartsd csak meg. Nekünk nem kell másé.
Nóra a konyhából alig hallhatóan felhorkant.
Egy óra múlva a lakás egészen másképp csendesedett el. Gábor tárgyai eltűntek, a szekrényben felszabadult egy polc, a fürdőszobából hiányzott a borotvája, az előszobából pedig eltűntek a nehéz férficipők. Eszter végigsétált a szobákon, és hosszú idő után először észrevette, mennyi helyet foglalt el az az ember, aki az ő terét csak ideiglenesen közösnek tekintette.
Gábor a válást már nem volt hajlandó békésen intézni. Először azt mondta, gondolkodnia kell. Aztán kijelentette, hogy nem fogja ilyen könnyen szabadon engedni. Később kártérítést követelt a házasság éveiért, holott Eszter lakásába nem tett bele pénzt, és nagyobb közös vagyonuk szinte nem is volt. Az autó, amelyet még a házasság alatt vettek, Gábor nevén szerepelt, Eszter pedig nem akart kapaszkodni bele. Neki az számított, hogy gyorsan, tisztán és lezárható módon véget érjen ez az egész.
Mivel Gábor nem adta a beleegyezését, Eszter bíróságon kérte a házasság felbontását. Minden iratot előre összekészített. A tárgyalás napján nyugodtan érkezett, világos lenvászon kosztümben, egy mappával és egy palack vízzel. Gábor az anyjával jött, bár Andreának semmi köze nem volt az ügyhöz. Az asszony úgy telepedett le a folyosón, mintha az évszázad üzletét felügyelné.
— Utolsó lehetőség — mondta Gábor, miközben a behívásra vártak. — Visszavonod a keresetet, és rendesen megbeszéljük.
Eszter ránézett.
— Rendesen? Az azt jelenti, hogy megint elmagyarázod, miért kellene az én pénzem az anyádnak?
— Én csak jót akartam.
— Kinek?
Erre nem jött válasz.
A bíróságon nem történt semmi színpadias. Nem voltak nagy leleplezések, nem csattantak hangos mondatok, nem omlott össze senki látványosan. Kérdések hangzottak el, iratok kerültek elő, a felek elmondták az álláspontjukat. Gábor próbált a békülésről beszélni, de hamar belegabalyodott, mert ez nem az otthoni konyha volt, ahol hangerővel és megszokással lehetett nyomást gyakorolni. Itt tényeket kértek. Eszter röviden fogalmazott: az életközösség megszűnt, közös háztartást nem vezetnek, a kibékülés kizárt.
Ennyi elégnek bizonyult.
A tárgyalás után Andrea az épület kijáratánál utolérte.
— Úgyis egyedül maradsz.
Eszter feltette a napszemüvegét.
— Legalább a saját pénzemmel.
Andrea már nyitotta a száját, de épp emberek léptek ki mögöttük, így végül nem folytatta.
Egy héttel később Eszter lezárta az új lakása adásvételét. Nem volt nagy, de világos volt, és az ablakai egy zöld udvarra néztek. A házban még érződött a friss festés és a felmelegedett beton szaga. Felment a saját emeletére, kinyitotta az ajtót, és belépett. Az üres szobák halk visszhanggal fogadták. Egyelőre semmi fölösleges nem volt bennük. Nem álltak idegen cipők a bejáratnál. Nem hallatszott Andrea hangja a konyhából. Nem volt ott Gábor okoskodása sem arról, hogy „ezt családilag kell átgondolni”.
Eszter az ablakhoz sétált. Lent az udvaron munkások járólapokat fektettek, a fiatal fákat karókhoz kötözték, a bejáratnál pedig egy sárga ruhás nő telefonált. Sűrű, forró, igazi nyári nap volt.
A telefon rezegni kezdett.
Üzenet érkezett Gábortól: „Anya eladja a lakását. Ha nem rendezted volna ezt a cirkuszt, már megoldottuk volna a dolgot.”
Eszter bepötyögte a választ: „Meg is oldottátok. Az én pénzem nélkül.”
Elküldte, majd letiltotta a számot.
Aztán kitárta az ablakot. Meleg levegő áramlott be, por, hársfa és távoli eső illatával. Eszter a dokumentumokkal teli mappát az ablakpárkányra tette, és végighúzta a tenyerét a sima falon.
Nem érezte magát elhagyottnak. Vesztésnek sem élte meg, ami történt. Inkább olyan volt, mintha még időben kapta volna el a kezét egy forró tűzhelyről, és most egy égésnyomot nézne, amely sokkal mélyebb is lehetett volna.
Gábor azt hitte róla, kényelmes asszony. Andrea pedig egy csendes pénztárcát látott benne. Mindketten tévedtek.
Eszter nem kiabált, nem magyarázkodott, nem könyörgött, és nem alkudozott azért, hogy tiszteljék. Egyszerűen felmérte a kockázatot, összerakta az iratokat, kivárta a megfelelő pillanatot, majd becsukta előttük az ajtót.
A pénz pedig, amelyet ők fejben már régen elköltöttek, nem valaki más lakásának falává vált, hanem Eszter saját életének alapjává.
És ez volt a legpontosabb számítás mind közül, amit valaha elvégzett.