Andrea ujjai görcsösen ráfonódtak a táskája fülére.
— Ezt még meg fogod bánni — sziszegte. — Egy asszony nem dobálja el csak úgy a férjét.
— Nem dobálózom én semmivel — felelte Eszter nyugodtan. — Csak kiviszem az életemből azt, ami fölösleges lett.
Andrea arcán megrándult egy izom. Gábor sötét pillantást vetett Eszterre, aztán szó nélkül elindult a hálószoba felé. Néhány másodperccel később már hallatszott is, ahogy durván feltépi a szekrényajtót, zacskók zörögnek, majd egy bőrönd puffan a padlón.
Eszter nem ment utána. A konyhaajtóban állt meg, onnan rálátott az előszobára is. Elővette a telefonját, és gyors üzenetet írt Nórának: „Maradj elérhető. Gábor most költözik ki. Ha tíz percen belül nem válaszolok, hívj fel.”
Nóra válasza szinte azonnal megérkezett: „Rendben. Figyelek.”
Eszter zsebre tette a készüléket.
Andrea még mindig az asztal mellett állt, láthatóan nem akart elsőként távozni. Az arca megkeményedett, sértettség és düh ült rajta.
— Pénz miatt tönkretetted a családodat — mondta végül.
— Nem — rázta meg Eszter a fejét. — Maguk mutatták meg, hogy itt már rég nem volt család. Csak én voltam, a megtakarításom, és a maguk tervei.
— Gábor annyi mindent elviselt melletted.
— Például mit?
Andrea elhallgatott. Úgy tűnt, a nagy áldozatok listáját még nem sikerült fejben összeállítania.
— Rideg vagy — bökte ki aztán. — Egy rendes feleség segítene a férjének.
— Egy rendes anya pedig nem rángatná bele a fiát abba, hogy a saját felesége ellen szervezkedjen.
Andrea felkapta a telefonját az asztalról.
— Én most elmegyek. De Gáborral még nem végeztetek.
— Ügyvéden keresztül bármikor beszélhet velem.
Andrea kivonult az előszobába. Eszter utána ment, megvárta, amíg felveszi a cipőjét, majd kinyitotta az ajtót, és a tenyerét felé nyújtotta.
— A kulcsokat kérem.
— Miféle kulcsokat?
— Az én lakásom kulcsait. Tavasszal Gábortól kapott egy garnitúrát, amikor mi elutaztunk, és maga jött meglocsolni a virágokat.
— Nem emlékszem ilyesmire.
— Én viszont igen.
Néhány hosszú másodpercig némán nézték egymást. Aztán Andrea kinyitotta a táskáját, előhúzott egy kulcscsomót, két kulcsot levett a karikáról, és szinte odacsapta Eszter tenyerébe.
— Fulladj meg a lakásoddal együtt.
— Ne aggódjon — mondta Eszter halkan. — Tudok bánni azzal, ami az enyém.
Az ajtó becsukódott Andrea mögött.
Eszter ráfordította a zárat, majd visszalépett az előszobába. Gábor ekkor jött ki a hálóból, kezében egy bőrönddel és egy sporttáskával. Az arca kipirult, a halántékán verejték csillogott. A nyári hőség, a kapkodás és a felgyülemlett indulat megtette a hatását.
— Most életed egyik legnagyobb hibáját követed el — mondta.
— Nem. Egy régi hibát javítok ki.
— Én vagyok a férjed.
— Egyelőre.
— És ilyen könnyen áthúzol mindent, ami köztünk volt?
Eszter alaposan végigmérte. Valaha ez a férfi biztonságot jelentett neki. Tudott megnyugtatóan beszélni, szépen fogalmazott bizalomról, közös életről, társakról. Vasárnap reggelente kávét vitt neki az ágyba, elvette tőle a nehéz szatyrokat, és úgy tett, mintha figyelne rá. Aztán lassan a gondoskodásból ellenőrzés lett, a tanácsok parancsokká változtak, Andrea pedig akkora helyet foglalt el a házasságukban, hogy Eszter már a saját otthonában is hátrébb szorult.
Csakhogy végül nem hátrált meg.
Mindössze kivárta, amíg teljesen megmutatják, kik is valójában.
— Gábor — szólalt meg csendesen —, te arról beszélgettél az anyáddal, hogyan vehetnétek el a pénzemet, és hogyan írathatnátok egy lakást az ő nevére. Mondd meg, pontosan mit kellene ebből megmentenem?
Gábor félrefordította a fejét.
— Később mindent megbeszéltünk volna.
— Maguk már megbeszélték. Nélkülem.
— Azt hittem, majd megérted.
— Nem. Azt hitted, lenyelem.
Gábor élesen kifújta a levegőt, felkapta a sporttáskát, és az ajtóhoz indult. A küszöbnél még megtorpant.
— Visszajövök a többi holmimért.
— Előre írsz. Tanú jelenlétében jössz. Vagy becsomagolom, és futárral elküldöm.
— Most komolyan szórakozol velem?
— Nem. Csak kizárom a váratlan jeleneteket.
Gábor a zsebébe nyúlt, és elővette a kulcsait. Egy pillanatig ökölbe zárva tartotta őket, mintha legalább ezt az apró jogot meg akarná tartani Eszter teréhez. Eszter szó nélkül kinyújtotta a kezét.
Gábor végül a kis előszobai szekrényre hajította a kulcsokat.
— Szedd fel magadnak.
Eszter nem hajolt le azonnal. Megvárta, amíg Gábor kilép a lakásból. Becsukta az ajtót, ráfordította a zárat, aztán egy papírzsebkendővel felemelte a kulcsokat, és külön zacskóba tette őket. Nem azért, mert félt hozzájuk érni. Egyszerűen nem akarta többé összekeverni az ő tárgyait a sajátjaival.
Egy órával később megérkezett Nóra. Nem családjoggal foglalkozott, de ügyvédként pontosan tudta, hogyan kell hideg fejjel gondolkodni.
— Hogy vagy? — kérdezte, amikor belépett.
— Megvagyok.
Nóra fürkészve ránézett.
— Csak kicsit hazudsz. Akkor tényleg viszonylag jól vagy.
Eszter aznap először röviden felnevetett.
Leültek a konyhában. Eszter elővette a füzetét, elmesélte a beszélgetést, majd azokat az iratokat is letette az asztalra, amelyek a készülő lakásvásárláshoz kapcsolódtak. Nóra átlapozta a papírokat, időnként bólintott.
— Jól tetted, hogy előre külön kezelted a dolgokat — mondta. — Örökségből származó pénzt és saját megtakarítást mindig jobb dokumentumokkal alátámasztani. Az új lakással is óvatosan kell bánni. Még házasság alatt veszed meg?
— Egy hét múlva lenne az adásvétel. Már beszéltem ügyvéddel arról, hogyan legyen minden szabályosan lepapírozva. A pénz egy részéről bizonyítható, hogy különvagyon. A maradékra is lesz külön dokumentáció. Így kevesebb a kockázat, mintha simán egy közösnek tűnő számlán tartanám, és várnám, Gábor mikor talál ki újabb előadást.
Nóra felnézett rá.
— Vagyis te már régebb óta sejtetted?
— Nem mindent. De gyanakodtam.
— És hallgattál?
— Figyeltem, meddig mennek el.
— Elmentek.
— Igen.
Este Eszter lakatost hívott, és kicseréltette a zárakat. Nem rendezett jelenetet, nem magyarázkodott, csak megmutatta a lakás papírjait. A régi kulcsok bekerültek egy fiókba, mint valami haszontalan fémdarab egy lezárt életből. Ezután rövid üzenetet küldött Gábornak: „A zárakat lecseréltem. A lakásba kizárólag előzetes egyeztetés után, a holmijaid elszállítása céljából léphetsz be. A válással kapcsolatos ügyekben írásban kommunikálunk.”
Három perc múlva jött a válasz: „Te beteg vagy.”
Eszter elolvasta, az értesítést törölte, de magát a beszélgetést megtartotta.
Másnap Gábor pontosan úgy kezdett viselkedni, ahogyan számítani lehetett rá. Először tízpercenként hívogatta. Utána hosszú üzenetekben írta le, mekkora árulást követett el. Ezt követték a fenyegetőzések a vagyonmegosztással. Végül Andrea is bekapcsolódott: „Ezt még megbánod.” „Gábor szeretett téged.” „Ilyen nőt senki sem fog elviselni.”
Eszter nem reagált az indulatokra. Csak a tényekre válaszolt.
„A személyes minősítései nem érdekelnek.”
„A holmikat szombaton 12:00 és 13:00 között lehet elvinni, a barátnőm jelenlétében.”