Vállat vontam.
— A konyha a tiéd, használd egészséggel.
Gábor erre csak lenézően felhorkant. Szentül meg volt győződve róla, hogy csupán jelenetet rendezek, és majd úgyis beadom a derekam. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy egy nő képes lehet közönyösen tudomásul venni a drága rokonság érkezését, és nem rohan azonnal főzni, sütni, tálalni. Biztosra vette, hogy péntek estére elpattan bennem valami, pánikba esem, és reszkető kézzel kezdem majd aprítani a franciasalátába valót.
Csakhogy péntek este én nem a konyhapult mellett álltam, hanem összepakoltam egy kisebb utazótáskát. Szombat reggel pedig, amíg az én nagy stratégám még az igazak álmát aludta, hívtam egy taxit, és két napra elutaztam egy vidéki wellness-szállodába. A telefonomat „Ne zavarjanak” módba állítottam.
Egyetlen kapocs maradt köztem és az otthoni lakás között: a nappaliban és az előszobában felszerelt rejtett kamerák. Ezeket még egy hónappal korábban tettük fel, hogy napközben rá tudjunk nézni Márkra, a macskánkra.
Kényelmesen elnyúltam egy napozóágyon, magam mellé tettem a csésze gyógyteát, és megnyitottam az alkalmazást a telefonomon. Amit láttam, az bármelyik sorozatnál szórakoztatóbbnak ígérkezett.
Dél körül Gábor végre felébredt. A képernyőn tisztán látszott, ahogy komótosan kiballag az előszobába, nyilván arra számítva, hogy sült hús illata, csörömpölés és ünnepi sürgés-forgás fogadja. Ehelyett síri csend volt. Márk a teljesen üres konyhaasztalon ült, és nagy nyugalommal tisztogatta a mancsát.
A férjem ettől pillanatok alatt ide-oda kezdett kapkodni a lakásban. Benézett a hűtőbe, amely kongott az ürességtől, kinyitotta a sütőt, majd végül megtalálta a cetlimet a bárpulton: „Elmentem pihenni. A kötény a fogason lóg. Sok sikert.”
A fenséges tartása azon nyomban semmivé foszlott. Gábor idegesen telefonálgatni kezdett, közben hadonászott, mint aki puszta kézmozdulatokkal akar megoldani mindent. Nyilván éttermeket és házhoz szállító helyeket hívogatott. Csakhogy hétvégén, két órával a vendégek érkezése előtt tizenöt emberre rendes lakomát rendelni nagyjából lehetetlen vállalkozás.
Pontban kettőkor megszólalt a csengő.
Erika bevonult a lakásba a legünnepélyesebb kosztümjében, mögötte pedig sorban érkeztek a nagynénik, nagybácsik és távolabbi unokatestvérek. Mindenki kabátot vett le, tréfálkozott, majd magabiztosan indult a nappali felé, abban a hitben, hogy ott már várja őket a roskadásig megterített asztal.
Ehelyett egy teljesen csupasz asztal és a döbbenten pislogó Márk fogadta őket.