Két nap múlva meg is érkezett az új társbérlő. Szombat hajnal volt még, az a szürke, álmos fajta reggel, amikor az ember legszívesebben visszabújna a takaró alá. A csengő röviden, de makacsul szólalt meg. Eszter magára kapta a vastag frottírköntösét, lábával kitapogatta a papucsát, és összeszorult gyomorral indult ajtót nyitni.
A küszöbön egy férfi állt. Magas volt, kissé görnyedt tartású, olajzöld, erős anyagú dzsekit viselt. A kezében akkora túrahátizsákot szorongatott, amilyet többnapos gyaloglásokra szoktak vinni. Hideg dohány, nedves gyapjú és vonatfolyosó szaga áradt belőle.
– Jó reggelt. Márk vagyok – mondta, és átnyújtott egy iratokkal teli, vastag mappát. – Megvettem itt a fél részt. Ne ijedjen meg, nem leszek állandóan láb alatt. Egy hónap munka, aztán két hét pihenő itt. Előre szólok: más dolgába nem ütöm az orrom, a hűtőt megfelezzük, a fürdőt pedig nem foglalom el órákra.
Eszter szó nélkül félreállt, hogy beengedje. Márk levette a súlyos bakancsát, gondosan a gumiszőnyegre igazította, majd bement abba a szobába, amely nemrég még Andrásé volt.
Az első hét feszült, óvatos hallgatásban telt. Eszter minden padlónyikorgásra összerezzent. Hozzászokott, hogy András állandó figyelmet követel: hol az ing nem volt elég simára vasalva, hol a vacsora ízetlen, hol az zavarta, hogy túl hangosan veszi a levegőt, miközben ő tévét néz. Eszter várta, mikor bukkan elő valami csapda.
Márk azonban szinte észrevétlenül élt mellette. Hatkor kelt, sokáig zubogott utána a víz a zuhanyzóban, aztán a konyhában kattant a vízforraló. Mire Eszter kiment megfőzni a zabkását, az asztal már makulátlan volt, a mosogató szárazra törölve, az ablak pedig résnyire nyitva, épp csak annyira, hogy friss levegő járja át a helyiséget.
Csütörtök este későn ért haza a munkából. Odakint undok őszi eső szakadt, a kabátja teljesen átázott. Amikor belépett a konyhába, észrevett a tűzhelyen egy öntöttvas serpenyőt. Mellette sárga cetli feküdt: „Sütöttem krumplit gombával. Egyen belőle, különben kárba vész.”
Bizonytalanul emelte fel a fedőt. Erdei gomba, fokhagyma és friss kapor meleg, étvágygerjesztő illata töltötte be a konyhát. Eszter szedett magának egy keveset, leült az asztalhoz, és egyszer csak rájött, hogy remeg a szája széle. Mikor főzött neki utoljára valaki? Talán soha. András szerint a konyha kizárólag női felségterület volt.
Amikor Márk bejött egy pohár vízért, Eszter még mindig a tányér fölött ült.
– Köszönöm – szólalt meg rekedten. – Nagyon finom.
– Egészségére – felelte Márk, és vállával az ajtófélfának dőlt. Egyszerű szürke póló volt rajta, a jobb kezén pedig egy régi, halvány sebhely húzódott.