– Eladtam a részemet, holnap kiköltözöl – közölte András olyan hétköznapi hangon, mintha csak azt mondaná, elfogyott a kenyér, miközben fintorogva válogatott az ingei között a vállfákon.
Az utazótáska műanyag cipzárjának sercenése természetellenesen hangosnak tűnt a csendben. Eszter a hálószoba ajtófélfájánál állt, mezítelen talpa alatt érezte a laminált padló hidegét. A résnyire nyitott ablakon át nyirkos levegő és a sugárúton elhaladó kukásautó kipufogószaga kúszott be.
– András… ezt most nem mondod komolyan, ugye? – nyelt egyet nehezen Eszter. – Miféle részt adtál el? Hiszen megegyeztünk. Azt ígérted, hogy rendesen elválunk, aztán közösen meghirdetjük a lakást. Én is beletettem a pénzt, amit a nagymamám háza után kaptam.
András ingerülten megrándította a vállát. Erős, émelyítően édeskés parfümfelhő lengte körül; azt az illatot egy hónapja vette, új, fiatal barátnője tanácsára.
– Eszter, elég ebből a nyavalygásból. Papíron én vagyok a tulajdonos. Hogy te valamikor mit tettél bele, az a te bajod. Gondolkodni kellett volna, nem a tökéletes feleséget játszani. Találtam vevőt, a pénz már nálam van. Te pedig összepakolhatod a cókmókodat, aztán mehetsz az anyádhoz. Vagy bérelhetsz valahol egy szobát. Nekem mindegy.
Durván összecsapta a táskát, a vállára kapta, és anélkül, hogy akár egy pillantást vetett volna volt feleségére, kiment az előszobába. A nehéz fémajtó tompán bevágódott mögötte. Eszter mozdulatlanul maradt a szoba közepén, és a szekrény üres polcait nézte. Olyan nyomasztó hidegség telepedett rá, mintha belülről kővé dermedt volna.
Este a konyhában egy öreg hűtő zúgott kitartóan. Viktória, akivel még az egyetemi éveik óta barátnők voltak, Eszterrel szemben ült, és dühösen kapargatott egy odaszáradt foltot a viaszosvásznon a teáskanál hegyével. A csészékben erős fekete tea hűlt, olcsó bergamott illatát árasztva.
– Na ide figyelj – emelte fel a tekintetét Viktória, és a szemében nem sajnálat volt, hanem tompa harag. – Nem fogsz itt ülni és belerohadni az önsajnálatba. Pontosan ezt akarta elérni: hogy teljesen széthullj. Összeszűrte a levet azzal a kis gyakornoklányával, aztán máris azt hiszi, ő az élet császára. Egy tapodtat sem mész innen, világos? Ez a lakás legalább annyira a tiéd, mint az övé. Jöjjön csak az új lakó. Majd meglátjuk, ki bírja tovább.
– Viktória, és ha valami… tudod, kétes alak költözik ide? – remegett meg Eszter hangja. – Aludni sem fogok tudni. Még zárat sem cserélhetek, hiszen hivatalosan eladta a tulajdonrészét.
– Akkor veszel egy reteszt a hálószoba ajtajára. Holnap felszereljük ketten. Eszter, elég volt abból, hogy mindenkinek kényelmes legyél!