Eszter akkor még abban a hitben volt, hogy Balázs egyszerűen amiatt sértődött meg, mert nem akart azonnal pénzt adni az anyjának.
— Mária, ha valóban pénzügyi gondjai vannak, üljünk le egyszer higgadtan, és nézzük meg, miben tudunk segíteni — mondta visszafogottan. — De nem így, és főleg nem most.
— Hát akkor mikor? — csattant fel Mária, még az eddiginél is élesebb hangon. — Te vagy dolgozol, vagy ki tudja, merre jársz! Ha pedig végre hazamész, rögtön elkezded a fiamat ellenem hangolni! A saját fülemmel hallottam, hogy azt magyaráztad neki: én állítólag túl sokat követelek!
— Én ilyet nem mondtam.
— Dehogynem! Balázs maga mondta el nekem! — Mária hirtelen felugrott a székből. — Azt mondta, szerinted én kihasználom őt! Hát hallott már ilyet a világ? Az anyja kihasználja a saját fiát!
Ekkor résnyire nyílt az ajtó, és Nóra óvatosan benézett.
— Eszter, ne haragudj, de tíz perc múlva kezdődik a megbeszélés a Pannon Szövetség képviselőivel. Már bent várnak a tárgyalóban.
— Köszönöm, Nóra, mindjárt megyek.
Mária azonnal elkapta a titkárnő tekintetét, és mintha csak erre várt volna, rögtön hozzá fordult.
— Látja, kisasszony? Maga is látja, hogyan bánik a családjával? Neki mindig a munkája az első! Az anyósa pedig, egy beteg, idős asszony, nyugodtan várakozhat!
Nóra zavarba jött, Eszterre pillantott, és látszott rajta, hogy fogalma sincs, mit volna illendő mondania.
— Semmi baj, Nóra, köszönöm — intett Eszter nyugodtan, mire a lány gyorsan visszahúzódott, és becsukta maga mögött az ajtót.
Mária azonban ekkorra már teljesen belelovalta magát. Széles mozdulattal feltépte az irodaajtót, kivonult az előtérbe, ahol az ügynökség munkatársai, a menedzserek és a grafikusok az asztalaiknál ültek, majd látványosan elővette a telefonját. Úgy tett, mintha tárcsázna — vagy talán valóban hívást indított.
— Balázskám, hát te megígérted, hogy segítetek! Beszélj már a feleségeddel, mert nem hajlandó pénzt adni nekem! — kiáltotta olyan hangerővel, mintha a vonal másik végén valaki csak kilométerekről hallhatná.
Az egész előtér elnémult. Néhányan zavartan lesütötték a szemüket, mások úgy fordultak a monitorjuk felé, mintha hirtelen rendkívül sürgős dolguk akadt volna. Volt, aki elpirult a kínos jelenettől. Mária viszont győztes arccal végignézett rajtuk, mintha pontosan ezt a hatást akarta volna elérni.
— Íme, így becsüli ő a családot! — folytatta teátrálisan. — Ő itt kényelmesen él, az öregasszony meg akár éhen is halhat! A nyugdíjam szinte semmire sem elég! Pedig én egyedül neveltem fel Balázskámat, teljesen egyedül! Az apja meghalt, amikor a fiam még iskolába járt! Én meg a gyárban dolgoztam látástól vakulásig! Mindent megvontam magamtól miatta!
Eszter lassan kilépett az irodából. Érezte, ahogy a harag hideg hullámként végigfut rajta, de nem engedte, hogy elragadja. Nem az bántotta, hogy Mária pénzt kér. Egy szülő támogatása önmagában nem lett volna szégyen, sőt. Ami feldühítette, az a gondosan felépített jelenet volt: a színpadias szenvedés, a lelkiismeretre ható vádaskodás, és az a nyílt számítás, hogy őt a kollégái előtt kell majd megszégyeníteni.
Mária nyilván azt várta, hogy Eszter zavarba jön, elveszíti a lélekjelenlétét, és csak azért, hogy a botrány véget érjen, inkább enged minden követelésnek. Ismerős módszer volt: nyilvánosság előtt kellemetlen helyzetbe hozni valakit, hogy az illető ne merjen védekezni, mert attól tart, még rosszabb színben tűnik fel.
Csakhogy Eszter nem hiába dolgozott évek óta reklámszakemberként. Pontosan tudta, hogyan működik a befolyásolás, miként épül fel egy érzelmi nyomásgyakorlás, és azt is, hogyan lehet szembemenni vele.
— Mária — szólalt meg tisztán és elég hangosan ahhoz, hogy az előtérben mindenki hallja. — Akkor beszéljünk a tényekről. Az elmúlt három hónapban Balázzsal együtt összesen négyszáznyolcvanezer forintot adtunk önnek. Ez azon felül történt, hogy Balázs hetente bevásárol önnek, és viszi az élelmiszert. Azt mondja, a nyugdíja kevés, de amikor a kedvezmények intézésében segítettünk, láttam a kimutatást: havonta nyolcvannyolcezer forintot kap. A rezsije körülbelül harminckétezer. Hitele nincs, tartozásról sem tudunk. Vagyis marad nagyjából ötvenhatezer forintja, ehhez jött még a tőlünk kapott összeg, ami három hónapra lebontva havi százhatvanezer forint. Összesen tehát havonta körülbelül kétszáztizenhatezer forintból gazdálkodhatott. Ez ebben a városban már egy tisztességes fizetésnek felel meg.
Mária levegőt vett, mintha közbevágna, de Eszter nem adott neki lehetőséget.
— És nézzük, mire ment el. Két hete Balázs százhúszezer forintot adott önnek hűtőszekrényre. A hűtőből végül új bunda lett. A múlt héten nyolcvanezer forintot kért tetőjavításra. Amikor azonban felhívtam Juditot, a szomszédját, ő meglepődött, mert semmiféle javítás nem volt, a tetővel nincs gond. Ellenben ön büszkén mutogatta neki az új telefonját, amely hetvenkétezer forintba került.
Mária arca sötétvörösre váltott.
— Te… te utánam kutakodsz? A szomszédaimat faggatod rólam?
— Ellenőriztem, igaz-e az indok, mielőtt újabb pénzt adnánk — felelte Eszter, és egy lépéssel közelebb ment hozzá. — Mária, ön azért jött be ide, hogy a munkatársaim előtt kellemetlen helyzetbe hozzon. Arra számított, hogy megijedek a botránytól, és fizetek, csak menjen már el. Ez nem segítségkérés. Ez nyomásgyakorlás és érzelmi zsarolás.
— Hogy merészelsz így beszélni velem? Én vagyok a férjed anyja!
— Pontosan ezért különösen nehéz ezt kimondanom — felelte Eszter, és a hangja érezhetően megkeményedett.