Másnap délután, nagyjából kettő tájban megszólalt a csengő.
Amikor ajtót nyitottam, Erika állt a küszöbön. Egy óriási táskát szorongatott, az arcán pedig már előre ott ült a sértett elégedetlenség.
— Péter hol van? — kérdezte, mintha a köszönés teljesen felesleges formaság lenne.
— Fogalmam sincs — feleltem nyugodtan. — Különváltunk. Tegnap elment innen.
— Micsoda? Hogy érted azt, hogy különváltatok? — meredt rám hitetlenkedve.
— Pontosan úgy, ahogy mondom. Jöjjön be, Erika. Ideje, hogy néhány dolgot tisztázzunk.
Bizalmatlanul lépett be, közben úgy nézett körbe, mintha csapdát keresne a nappaliban.
— Üljön le — mutattam a kanapé felé. — Teát kér?
— Ne komédiázz velem! Hol van a fiam?
— A fia összeszedte a holmiját, és elment. Gondolom, előbb valamelyik barátjánál húzza meg magát, aztán majd visszaköltözik magához.
— Te meg miről beszélsz?
— Arról, Erika, hogy maga nem felnőtt férfit nevelt, hanem egy örök kisfiút. Olyat, aki harmincévesen sem tud dönteni az anyja jóváhagyása nélkül.
Az arca egy pillanat alatt vörös lett.
— Hogy mered ezt mondani nekem?
— Könnyen. Ez az én otthonom, és végre kimondhatom benne azt, amit gondolok. Két éven keresztül elviselhetetlenné tette a mindennapjaimat. Mindenbe beleszólt, minden mozdulatomat bírálta, és közben úgy várta el a kiszolgálást, mintha vendégségbe érkezett királynő lenne.
— Én segíteni próbáltam! Meg akartalak tanítani, hogyan kell rendesen élni!
— Nem. Maga azt akarta bebizonyítani, hogy ebben a lakásban is ön parancsol. Nem tudta lenyelni, hogy a fia megnősült, ezért engem próbált beállítani cselédnek, aki egyszerre szolgálja ki magát és Pétert is.
— Ez hazugság!
— Nem, Erika, ez az igazság. Két év alatt egyetlenegyszer sem köszönte meg, ha vacsorát főztem. Soha nem mondta, hogy valamit jól csináltam. Még a nevemen sem szólított. Magának én csak „az a lány” voltam, vagy legfeljebb „a feleséged”. Péter pedig mindehhez asszisztált.
Erika nem válaszolt, de a tekintete szinte szikrákat vetett.
— Most viszont — folytattam csendesen — megkapta, amire vágyott. A drága fia megint szabad. Főzhet neki diétás ebédet, vasalhatja az ingeit, kiválaszthatja helyette a függönyt, és eldöntheti, mikor mit gondoljon. Pont úgy, ahogy mindig szerette volna.
— Te… te tönkretetted az életét! — sziszegte.
— Nem. Én csak levettem róla egy olyan feleséget, aki nem illett az ön elképzeléseibe. Magamat pedig megszabadítottam egy olyan férjtől, aki nem volt hozzám való. Így tulajdonképpen mindenki nyert.
Erika hirtelen felpattant.
— Még vissza fog könyörögni magához! Te pedig sírva fogod bánni, amit tettél!
— Ha megjelenik, ugyanúgy elküldöm. Nekem társ kell, nem egy felnőtt testbe zárt gyerek, akit tovább kell nevelnem.
Felkapta a táskáját, és az ajtó felé indult.
— És még valami — szóltam utána. — Ide többé ne jöjjön. Ha legközelebb csenget, nem fogom beengedni.
Az ajtó hangosan csapódott be mögötte. Én pedig visszamentem a nappaliba, leültem a kanapéra, és hirtelen nevetni kezdtem. Nem idegesen, nem keserűen, hanem megkönnyebbülten. Két év után először éreztem azt, hogy újra van levegő körülöttem.
Péter még napokig próbált elérni. Hívogatott, üzeneteket írt, azt hajtogatta, hogy „beszélnünk kell”, és „mindent meg lehet oldani”. Csakhogy már nem maradt semmi, amit meg akartam volna menteni. Beadtam a válókeresetet.
Nagyjából egy hónappal később összefutottam a boltban az egyik közös ismerősünkkel.
— Anna! — örült meg nekem. — Hallottam, hogy te és Péter elváltatok. Igaz, hogy most megint az anyjánál lakik?
— Igen — mosolyodtam el. — Úgy tűnik, végre egymásra találtak igazán.
— És te? Nem sajnálod?
Egy pillanatra elgondolkodtam. Sajnálom-e azt a két évet, amit elvesztegettem? A sok lenyelt sértést? A csendeket, amikor magamat győzködtem, hogy majd jobb lesz? Azt, hogy nem láttam be hamarabb: nem lehet családot építeni valakivel, aki nem tekint egyenrangú embernek?
— Nem — mondtam végül. — Nem sajnálom. Tanulságnak drága volt, de szükségem volt rá.
Azóta pontosan tudom: a tisztelet nem valami különleges ajándék egy házasságban, hanem az alapja mindennek. És ha egy férfi képtelen kiállni a felesége mellett még a saját anyjával szemben is, akkor egyszerűen nem érett meg arra, hogy férj legyen.
Erika pedig végül megkapta, amit annyira akart: teljes hatalmat a fia fölött.
Használja egészséggel.